A hazánk legfiatalabb borvidékének, az etyeki borvidéknek nevet adó település a Zsámbéki-medence és az Etyeki-dombság találkozásánál fekszik. Több mint 800 hektáron termelnek szőlőt errefelé. A szőlősorokkal szegélyezett dűlők hátán, az ún. Szépvölgyben kis pince bújik meg, homlokán cégér, rajta botra támaszkodó zarándok sziluettje. Jó helyen járunk - sejtésünket a pince gyomrából előbukkanó tulajdonos erősíti meg. Csakhamar a 2011-es chardonnay-t forgatjuk poharunkban a krétával megjelölt hordók és a garmadában sorakozó, ízlésesen palackozott nedűk földalatti tárházában.

A murvával felszórt, takaros helyiség néhány éve csak töredéke volt mai méretének, a beomlott pincét és a víkendházat hatalmas gyom nőtte be. Juhász László tulajdonos arról mesél, minden akkor kezdődött, amikor a felesége nem csekély és nem is túl nagy örökségéből megvásároltak egy présházat egy darabka chardonnay szőlővel - annak ellenére, hogy László 18 évesen megfogadta, soha többé nem vesz puttonyt a hátára, hiszen már fiatalon kénytelen-kelletlen be kellett segítenie szőlőtermesztő szüleinek. Négygyermekes családapaként mégis folytatta a hagyományt, igaz, nem túl sok sikerrel. Hajnalban hazajött a benzinkútról, és a reggeli napsugarak már a barázdák között érték. Egyedül azonban nem tudta ellátni a bortermesztéssel járó feladatokat: a szőlő gondozását, a terjesztést, a reklámot.
- Eladtuk a szőlőt, aztán fél év múlva jelentkezett két barátom, hogy kezdjünk el borászkodni. Megvettük ezt a kis hétvégi házat a beomlott pincével, majd nekiláttunk a felújításnak - az első szüret előtt három nappal készültünk el. Később csatlakozott hozzánk egy negyedik barátunk is, így lett négy család tulajdona a Zarándok Pince.

Egy esztendő - egy tapasztalat - ecseteli a mezőgazdaság nehézségeit László, aki nem az iskolapadban tanulta a borászatot, ahogy társai sem. Pincészetük mégis különleges, hiszen nem használnak adalékanyagot.
- A legtöbb borászatban a mustot lekénezik, kiölik belőle az élesztőt és helyette speciális élesztőt adnak hozzá, így születnek az eperillatú rozék és hasonlók. A szőlő viszont ezeket az illatanyagokat sokkal kisebb mértékben hordozza. Persze, nagy a rizikó ebben az eljárásban, mert ha nem erjed ki rendesen a must, a cukor benne maradhat a borban.

A hazai termesztők közül egyre többen állítanak elő adalékanyagok nélküli bort, a természetesség igénye azonban nem pusztán divatos hóbort - magyarázza az őstermelő.
- Az élesztő nagyon alapdolog, egy nagyüzem nem is engedheti meg magának, hogy nélküle állítson elő bort. Mi azért nem használjuk, mert nem akarunk belenyúlni a természetes folyamatba. Ahogy Isten megadta nekünk a szőlőt, az úgy marad meg a borainkban; tehát nem valami másikat csinálunk belőle, hanem azt őrizzük meg, ami megtermett. Ha odafigyelünk, és kellő alázattal tesszük a dolgunkat, a borkészítés természetes folyamatként zajlik le, amiben az Isten keze van. Ez egyrészt merészség, másrészt ráhagyatkozás.

A hívő családok viszonya a nem kevés pénzt felemésztő vállalkozáshoz szintén nem mindennapi.
- Eleinte nem voltak nagy terveink, úgy volt, hogy hobbiborászatot hozunk létre, de aztán egyre növekedett a vállalkozásunk. A nagyobb beruházások alkalmával mindannyiunknak a zsebünkbe kellett nyúlnunk. Sosem mértük, ki mennyit tett bele, ez bizalmi alapon ment és megy ma is.
Időnként persze meg kellett birkózniuk anyagilag nagyon súlyos helyzetekkel is - ismeri el a családapa.
- Volt, hogy üvegre sem volt pénzünk, annyira belefolyattuk már a vállalkozásba, ezért később palackoztunk, mint kellett volna. Az időnkénti pénzhiány viszont hasznos is lehet. Ha nem jut mindenre, az arra tanít, hogy ne mi akarjunk megoldani mindent. Tanuljuk meg, hogy nem mi szereztük azt a pénzt, amit korábban birtokoltunk; és azt is, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk!

A közös munka igazi próbája sokkal inkább az, hogy társtulajdonosként egyeztessék elképzeléseiket egy-egy nagyobb beruházás esetén - árulja el László. Az egyébként háborítatlan csendet beszélgetésünk közben betonkeverő moraja töri meg, a pincével szemközt épp fedett kóstolóhelyiség épül a vendégek számára. Az üzemeltető családok igyekeznek minél harmonikusabban és hasznosabban bővíteni a pincét, amely nem véletlenül kapta a Zarándok nevet. Tartottak már itt lelkigyakorlatokat, közös imaalkalmat a pince felújítását fedező pályázatért, és sok betérő vendéget el tudtak hívni a keresztyén élet alapjaival megismertető tanfolyamra, a Cursillóra is.
- Etyeken sok hívő család van, a településről már negyvenen részt vettek katolikus és protestáns Cursillón, aminek nagy hatása volt a lelki élet megújulására. A kóstolóhelyiség is azzal a tudattal készül, hogy szervezhessünk ide hasonló találkozókat.

A hit mint közös nevező másban is tetten érhető.
- Érezzük az irányítást, az isteni útmutatást abban, hogy egymásra találtunk és együtt is maradtunk. Bibliakörbe ültünk össze öten férfiak úgy, hogy mindössze két embert ismertem, aztán közös vállalkozásba fogtunk. Ez az esetlegesség és küldetéstudat jellemző a pincére is. Kellett hozzá a közös alap, a hit, ami abban segített, hogy ha probléma volt, akkor mindenki akarta, hogy megoldódjon, illetve mindenkinek van hová fordulnia, hogy rendezze azt magában.

A természetben való munka egyfajta ima - állítja a gazda.
- Szeretek kint lenni a szőlőben, szeretem a csendet, nincs igazán igényem a beszélgetésre, a nyüzsgésre. A természetben érzem Isten közelségét. Ott állok egy szőlőtőkével szemben és szinte tudom, mire van szüksége, hol vágjam, mit alakítsak rajta, hogy az Istennel való együttműködésből jó termés legyen.

A bor összekötő kapocs, kedvenc íróját és ateista ismerősét egyaránt meg tudta hívni asztalukhoz - teszi hozzá. Van azonban a bornak egy másik arca is: alkoholtartalma miatt a jókedv hamar visszájára fordulhat.
- Dilemma, hogy hogyan őrizzük meg a hely szellemét. Családi hely akarunk lenni; ugyanakkor, ha valaki előre kifizet egy esti borozást, hogyan mondjuk neki, hogy ne igyon többet. A fesztivál ennél is nehezebb: amikor valaki úgy csapkodja az asztalt, hogy arrébb gyerekek játszanak. Ez a viselkedés nem fér ide sehogy sem, ezért mostanában próbáljuk rendezni ezt a kérdést. Árt a helynek, ha részeg emberek dajdajoznak itt, és nem feltétlenül csupán akkor, hanem árt egy hét múlva is, hiszen általában a hely szellemiségét rontja.

Az emberi lélek igazságra vágyik, és nemcsak a borban keresi azt. A Zarándok Pince vendégei lelki felüdülésért, megnyugvásért jönnek, az istenhit kérdése pedig gyakran előkerül az asztali beszélgetésekben. A pince szombat-vasárnap délutánonként is nyitva áll, gyakran előfordul, hogy a helybéliek megtudakolják, melyik család van kint attól függően, miről beszélgetnének szívesen.

És hogy mi kerül az asztalra? Kovács Antal borszakértő kődzsúznak nevezi a pince borait, hiszen a sziklás talajon megtermő szőlő nedűjében kiérződnek a termőtalaj, a terület sajátosságai. Kevés csapadék és bőséges napsütés jellemzi a vidék klímáját, a talaj a karakteres, savas borok készítésének kedvez.
- Olyan testesek, erősek a boraik, hogy nem tudtunk igazán jó küvét varázsolni belőlük, így aztán maradtak tiszta fajtáink: chardonnay, veltelini, szürkebarát. A palackokon női nevek láthatók, hiszen a boraink a feleségeinkről kapták a Bernadett, Melinda, Orsolya és Rita neveket. Másik két, különleges borunk, a Misebor és az Ördögűző, előbbit egy római katolikus plébános választotta, utóbbit a borainkat forgalmazó étterem kérte.

Ha az asztaltársaságok kérik, az asszonyok süteményeket sütnek, a férfiak magyaros egytálételeket főznek, és saját készítésű kenyeret is felszolgálnak hozzá. Az otthonosság érzésében nemcsak a vendégek osztoznak, hanem a tulajdonosok is. A három katolikus és egy református családban 18 gyermek nevelkedik.
- A keresztapaság is összefonódott nálunk és közösen járunk nyaralni is. A gyerekek összebarátkoznak, megszokják egymást, bízom benne, hogy a nagyok megvédik majd a kicsiket. Biztos jó tanítás a kis srácoknak is, hogy az alkalmazkodásukkal meg a jó hozzáállásukkal életre szóló barátokat szereznek.

A Zarándok Pince célja, hogy a borkészítő családok Istennel együttműködjenek - erősíti meg László.
- Ez egyrészt üzlet, másrészt lelki központ, a kettő egymást tartja fönn. Nem szabad, hogy valamelyik oldalra kibillenjünk: olyan lelki központ legyünk, hogy nem csinálunk semmit, csak várjuk, hogy jöjjön a pénz; és az is elképzelhetetlen, hogy csak forintban számoljunk mindent. Isten biztosan kitalálta már a vállalkozásunk célját.

Az etyeki dűlőket mi is biztos tudattal hagyjuk magunk mögött. Bármi rajzolódjék is ki a családok példaértékű együttműködéséből, két dolog semmiképp nem fog hiányozni belőle: a bor és a lélek.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás 

A Zarándok Pincéről bővebb tájékoztatást itt kaphat.