Budapest legnagyobb kerületében nemcsak a Szomszédok című tévéfilmsorozatot kezdték el forgatni a nyolcvanas évek végén, de a Gazdagréti Református Gyülekezet magva is ekkor alakult meg. A gyülekezet időközben egyre nagyobb létszámú lett, 1995-től pedig önálló egyházközségként jegyzik. A lakótelepi misszió azóta is töretlen, noha az elmúlt több mint húsz évben minden megváltozott.

Magyarország nehéz terep
Európa a ma élő keresztyének szemében különösen nehéz missziós terepnek számít.
– Posztkeresztyén, erősen szekularizálódott világban vagyunk, amelyben az európai egyházak nagyon keresik, hogy mit jelent missziói módon jelen lenni a saját kultúrájukban – fogalmazott portálunk érdeklődésére Lovas András, a Gazdagréti Református Gyülekezet lelkipásztora.
– Rohamosan változik a világ a globalizáció, a technológiai fejlődés és a migráció következtében, különösen Nyugat-Európában. A közép-kelet-európai régióban mindehhez hozzákapcsolódnak még a posztkommunista világ kihívásai is.
Magyarországon sem könnyű új gyülekezeteket indítani.
– Az evangélium Afrikában, Ázsia bizonyos részein, Dél-Amerikában rohamosan terjed, még ha ezért nagy árat is fizetnek – ez gyakran üldözésekben mutatkozik meg. Ha gyülekezetplántálásba kezdenek, akár egy hét alatt is megszületik egy új közösség, és világszerte sok missziói mozgalom is lendületes. Nálunk nem olyan nyitottak az emberek, és sokkal összetettebb is a helyzet, mint a világ más részein.

Nem csak reformátusokhoz küldettünk
A nyitottság azonban gyakran nem a „világ", hanem a keresztyének részéről hiányzik. Eltérőek a vélekedések arról is, hogy mit jelent missziót folytatni.
– A református egyház olyan egyház, amely jelen van az országban majdnem minden településen; történelme van. A missziói gondolkodásmódja éppen ezért arra épült, hogy vannak reformátusok, akik hozzátartoznak, és elsősorban azokhoz küldetett. Ebből nagyon nehezen lép ki, és nem is kell feltétlenül kilépnie. Ezzel együtt és ennek ellenére pusztán ebben a képletben gondolkodni azért elhibázott, mert – főleg a nagyvárosokban – teljesen szekularizált világban vagyunk. Már nem látom olyan nagy jelentőségét, hogy valaki egyszer reformátusnak vallotta magát a népszavazáskor, mint amennyire ez latba esik a mi egyházunkban, ha a misszióról van szó – állítja Lovas András. A lelkész úgy véli, a nagyvárosi gyülekezetplántálásban a reformátusoknak meg kell találnia az utat mindenkihez, aki nem ismeri Krisztust, nem kötődik egyetlen gyülekezethez vagy felekezethez sem.
– Amíg azt gondoljuk, hogy csak a reformátusokhoz küldettünk, addig a hagyományos református módokon akarjuk csupán elérni az embereket, pedig ez így ma nem megy.

Előbb a kapcsolat, aztán az örömhír
Fontos tisztázni, hogy mi a gyülekezetplántálás valódi célja, és hogyan lehet az elidegenedett, multikulturális környezetben élő emberhez hozzáállni.
– A jó hozzáállás a nyitottság, a dialóguskészség és a befogadó szeretet. Az emberek úgy érzik, az egyház dogmatikus, felülről lefelé beszél, megmondja az igazságot, és ha te nem úgy gondolkozol, mint ők, akkor semmi közöd nem lehet hozzájuk. Az evangéliumból viszont az fakad, hogy megértőek, nyitottak vagyunk, párbeszédre képesek. A misszióban először a kapcsolat születik meg, és ezen keresztül beszélünk a hitünkről, az evangéliumról, Jézusról. Ha az alapélmény az emberekben a befogadottság, a közösség, a szeretet, akkor sokan megnyílnak az ezeket létrehívó evangélium felé is. Ilyen lelkületnek és közösségnek kell a háttérben lennie ahhoz, hogy bármi elinduljon.
A nagyvárosi misszióban világszerte arra törekednek, hogy holisztikus módon értelmezzék az evangéliumot, vagyis ne válasszák el a lelkit az anyagitól, az evangelizációt a diakóniától.
– Ez az a fajta missziói jelenlét, amelyben szó és tett, cselekedet és Krisztusról szóló tanúságtétel együtt jár és egybefonódik – teszi hozzá a lelkipásztor.

Krisna völgyén át a református templom küszöbéig
Receptek nincsenek a gyülekezetplántálás mikéntjére, történetek viszont vannak.
– Tapasztaljuk, hogy mindenféle háttérből hitre jutnak emberek. Isten ugyanis sokkal színesebben munkálkodik, mint ahogy azt el tudjuk gondolni, vagy ahogy a magunk korlátai között elvárnánk. Már azelőtt munkálkodik emberek életében, mielőtt mi találkoznánk velük. Ha megtaláljuk ezeket az embereket, és az evangélium hiteles követei leszünk, akkor ők kapcsolódni tudnak Isten népéhez – állítja a lelkipásztor. Végül hozzáteszi:
– Egyszer valaki ateistaként nyaralás közben ellátogatott a Krisna-völgybe, és ott valami megfogta. Úgy érezte, kell lennie valami többnek. Hónapokon át a krisnásokhoz járt, és egy ponton azt mondta, ez mégsem megy így. Aztán „véletlenül" beesett a templomba. Hogy hogyan munkálkodik Isten? Van, hogy valaki a Krisna-völgyön keresztül indul el, és két-három évvel később Krisztus követője lesz. Gondolnánk, hogy így?

Jakus Ágnes