A fent idézett néhány sor az Élettérkép című könyv ajánlásában olvasható. Kedden délután mutatták be Siba Balázs és felesége, Siba-Rohn Hilda református lelkipásztorok új könyvét Budapesten a Ráday utcában, a Biblia Múzeum megújult kiállítóterében. A Kálvin Kiadó és a Bibliás Könyvesbolt együttműködésével létrejött esemény bizonyította, hogy rendezvényhelyszínként is megállja a helyét a múzeum rekonstrukciója során kialakított hármas tér, amely egybenyitotta a könyvesboltot, a kiállítótermet és a Ráday műemlékkönyvtárat.

A házaspár elméleti és gyakorlati kézikönyve főként csoporttal foglalkozóknak – elsősorban gyülekezeti lelkipásztoroknak – szól, akik élettörténetekkel foglalkoznak. Siba Balázs és felesége a Parókia portálnak is beszélt az élettörténeti munkáról, amelynek célja, "hogy tudatosabban sáfárkodjunk életünk idejével, alkalmaival, jobban ráérezzünk arra, hogy mikor jött el valaminek az ideje, mikor kell cselekednünk vagy éppen elengednünk a dolgokat. Mikor sírjunk vagy éppen nevessünk saját magunkon."

Az Élettérképpel olyan módszertant szeretnének adni, amely a csoportmunkában segít az emberi kapcsolatok elmélyítésében. Siba Balázsnak egy újságírói kérdés adta az inspirációt a könyv megírására, felségében pedig hamar megtalálta a szerzőtársat. Az Élettérkép története azonban még távolabbra és messzebbre nyúlik vissza és egészen Amerikáig.
– Tizenkét évvel ezelőtt az USA-ban egy lelkészeknek és vallástanároknak szóló konferencián egy mesemondó arról beszélt, hogy a történetmesélésnek is van elmélete, és a jézusi példázatok úgy érthetők meg igazán, ha saját történetünket is odatesszük mellé. Foglalkoztatni kezdett, hogy miért olyan fontosak a történetek, legyen az mozi, esti mese vagy pletyka. A doktori disszertációmat is arról írtam, hogyan rakja össze az ember saját életének történetét. A tudományos dolgozatba számos dolog nem fért bele, de fontosnak gondoltam, hogy a kimaradt dolgoknak is találjak fórumot, így született meg ez a közérthető nyelven íródott könyv – meséli Balázs.

A biográfia (életrajz) ilyen értelmű fogalmával egy müncheni ösztöndíjon találkoztunk 2005-ben – veszi át a szót Hilda. A németeknél a szociális szférában dolgozók, illetve pszichológusok és más szakemberek is használták az élettörténeti munkát csoportok életében, és a mi érdeklődésünket is felkeltette a téma.

A könyv megszületése sokszor „véletlenek" sorozata – veszi vissza a szót Balázs.
– A kétezres évek óta egyre inkább emelkedik a biográfiai munkák száma blog, napló vagy egyéb módon. A szakirodalom szerint a nagy történetek kora lejárt. Nem igazán találunk olyan világmagyarázatot, ami egyben érthetővé tenné, mi zajlik körülöttünk. Az élettörténet azonban lehet olyan értelmezési keret, ahol legalább a saját életünkben látjuk, honnan hová jutunk el. A saját történet elmesélésének megvan a maga logikája, vannak benne katarzisok, krízisek, mintázatok, ez logikai rendszer is egyben.

Az élettörténet című könyvben a szerzők különbséget tesznek életút és élettörténet között, ezt Balázs magyarázza.
– Goethe szerint az élettörténet költészet és valóság egyben. Vannak valós események, tények, amelyek visszakereshetők, de emellett magyarázatok is, hogy miért lesz valami hangsúlyos az életünkben, és miért lesz valami olyan, amit szívesen elfelejtenénk. Az élettörténet ezért költészet is, nemcsak tényhalmaz. A nagyapámmal készítettem életútinterjút, amikor 90 éves volt, és a beszélgetés harmadik percében már arról beszélt, hogyan halt meg a dédapám, az ő édesapja, majd a háborús élményeit részletezte. Visszahallgatva az interjút rájöttem, hogy azért hangsúlyos elbeszélésében a halál kérdése, mert éppen az elmúlással foglalkozik.

Életünk más-más szakaszában máshová kerülnek a hangsúlyok, az éppen minket foglalkoztató kérdésektől függően. Hilda példaként azt hozza fel, hogy valaki betegen fekve a betegsége szempontjából mesélheti el az élete történetét.
– Az egyik bányász például az italozás szempontjából mesélte el az életét, hogy a világban járva melyik országban, mit ittak az emberek. Az életút a dátumok, a történések datálható folyamata, de a mesélés mindig több ennél.

Balázs megerősíti felesége szavait, majd egy németországi képzés emlékeit idézi, ahol a foci világbajnokság idején egy csoportvezető arra kérte őket, meséljék el, milyen volt az első labdarúgással kapcsolatos élményük. – Furcsának tartottam a kérést, de felidéztem, hogy hároméves lehettem, amikor apám először elvitt egy focimeccsre. Szotyiztunk és nagy szó volt nekem, hogy apámmal együtt lehetek. Amikor erre a történetre visszagondoltam, már megvolt a nagyobbik fiam, és rájöttem, mennyire fontos, hogy minőségi időt töltsek vele. Ha ezt valaki frontális oktatásban mondta volna nekem, nem biztos, hogy eljut az üzenete ilyen mélyen hozzám, de az, hogy saját életemen keresztül ébredhettem rá, nagy felismerés volt.

Hilda szerint továbblendíthetik életünket a felismerések, és a történetek találkozása csodálatos dolog.
– A mesék, történetek nondirektíven változatják gondolkodásunkat, életünket, mert mások küzdelmeiből, vívódásaiból, örömeiből, mindig a saját történetünkre reflektálunk. Egy mesében általában a főhőssel azonosulunk, vele haladunk végig a történeten és jutunk el a győzelemig. Egy csoportban a másik ember történetét hallgatva, tudattalanul is a saját életünkre interpretáljuk, rádöbbenünk dolgokra, és megtaláljuk a saját megoldásainkat.

A 21. században egyre inkább szűkülnek azok a terepek, ahol mesélhetünk az életünkről. Már nincsenek a házak előtt kispadok, ahová az emberek kiülnek beszélgetni – mondja Balázs.
– A gyülekezet lehet olyan közösségi tér, amely a bölcsőtől a koporsóig elkísér, a családon kívül nemigen van hasonló. Sokféle hobbi fog össze embereket, de az egyházban a generációk együtt vannak, és ez nagy érték. Egy-egy élettörténetes hétvégén a 23 éves és a 84 éves egy csoportban beszélhet. Az idős örül, hogy elmesélheti, amire rájött, a fiatal pedig tanul. A munkahelyen is megvannak a klikkek, akik többnyire a saját korcsoportjukkal beszélnek, a gyülekezetben azonban lehet másfelé nyitni. Egyik képzésünk után egy résztvevő azt mondta: az egyházi körben folyó beszélgetésekben nagyon mély életkérdéseket lehet felszínre hozni, amit egy céges környezetben vagy tréningen nem lehet megtenni. Itt lehet beszélni az élet értelméről, szenvedésről, Isten jelenlétéről vagy a halálról. Léteznek önismereti csoportok, ahol megvan ugyan a bizalom légköre, de az Istennel való kapcsolat olyan dimenzió, ami egyedi, nincs máshol, sem a pszichoterápiában, sem egyebütt. A történetekben újraírható a múlt: nem az eseményeket lehet utólag megváltozatni, de új értelmet lehet meglátni a régmúlt dolgokban, ebben az egyháznak nagy kincse van. Felismerni, hogy mi lehetett Isten célja a történésekkel, például azt, hogy nemcsak az az ember vagyok, aki sok pofont kapott az élettől, vagy kihasználták, hanem lehet Isten gyermekeként értelmezni magunkat és észrevenni, hogy Istennél találunk vigasztalást.

Attól több a keresztyén életszemlélet, hogy az élet nemcsak a földi létre vonatkozik, hanem sokkal nagyobb története van – folytatja Hilda.
– Életünk része Isten országa nagy történetének és ettől válik még értékesebbé. Ha valaki úgy látja, hogy nincs értelme az életének, ezzel a látásmóddal kaphat új perspektívát.

Hilda arról is beszél, soha nem szabad erőltetni, hogy olyan dolgokról beszéljenek a csoporttagok, amiről nem szeretnének.
– A hallgatás is fontos dolog, nem kell mindenre válaszolni, nem kell mindent megmagyarázni, és a tanácsadásnak sincs ebben a körben a helye. Értékelés és minősítés nélkül kell meghallgatni egymás történetét. Ahol az emberek elkezdik megosztani egymással az életük eseményeit, történéseit, megküzdéseit, ott az emberi kapcsolatok maguktól elkezdenek mélyülni. Ezért a közösségépítésben fontos helye van az élettörténetekkel való munkának. 

Az Élettérkép című könyvben hetven gyakorlatot gyűjtöttek össze a szerzők sokszínű módszertannal. Olyan gyakorlatokat olvashatnak benne, amelyeket lelkipásztorok és ifjúsági vezetők is tudnak használni figyelemmel és érzékenységgel. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a könyv egyáltalán nem helyettesítheti az evangéliumot, de fontosnak tartják, hogy az Ige hallgatása mellett legyen olyan alkalom, amikor egymás felé fordulunk és megosztjuk egymással élettapasztalatunkat.
– Fontos, hogy néha ránézzünk az útra, amit bejártunk és ebben megtaláljuk Isten keze munkáját, Isten üzeneteit.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás

Siba Balázs és Siba-Rohn Hilda könyve a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv megvásárolható a Bibliás Könyvesboltban is, Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

„Minden ember alkotta dologban,
még a rosszakban is, van valami harmónia:
az idő, ez az ember és Isten közötti közvetítő,
letompítja az éleket, és lehetővé teszi
az átmenetet a fájdalom és a mosoly közt."
Alexandre Dumas