Nyugaton eladják
Az úgynevezett bokrosítás gondolata nyugatról érkezett hozzánk. A fejlett országokban gazdasági szempontok miatt eladják a templomokat, azonban Erdélyben egyelőre más a tendencia – állítja a Brassói Református Egyházmegye esperese.
– Romániában évente 50-100 templom épül. Igaz, ezek nem mind reformátusok, de keresztyén templomok. Nyugaton minden évben eladnak 2-3 templomot a nagyvárosokban. Nem Reményik Sándor sokat idézett versét akarom ismételgetni, amikor azt mondom, hogy népünk megtartásának záloga a templom és az iskola. Ez nem valami költői kettős, hanem a valóság, amelynek belső logikája van. Ha valahol Erdélyben bezárnak egy magyar iskolát, 30-40 év múlva elnémul a harang és becsukja kapuit a gyülekezetet is. Emiatt is fontos, hogy az egyház szorgalmazza a magyar nyelvű oktatást. Aki ezt nem veszi komolyan, azzal számolhat, hogy az előbb említett folyamat valóban végbemegy.

A végvárak
A szórvány a nyelvhatár, a nemzet határa – folytatja gondolatait Szegedi László.
– A végvárak mindig a nemzetet védték, ezért nagyon fontos szerepet töltöttek be. Mindenkor fontos, hogy a gazdasági, történelmi örökségünket továbbvigyük, de ehhez most számos dolgon változtatnunk kell, például módosítani kell a lelkészi életpályamodellt. Köztudott, hogy az aprófalvakban szolgáló lelkészek szakmai és anyagi elégtétel nélkül élik mindennapjaikat, családjuk elszigetelődik, magukra maradnak. Megoldást jelenthetne, ha a jövőben a lelkipásztor és családja sokkal többrétű feladatot látna el a faluközösségében, mint most.
A lelkipásztor szerint a lelkészi hivatással összeegyeztethető feladatokat lehetne végezni, például: művelődésszervező, falugondnok, tanár.

Vallási rezervátum?
– A jövendőt nem tudhatjuk, de látjuk a jelen folyamatait, emiatt elképzelhető, hogy magunkban leírunk dolgokat. Azonban engedjük meg Istennek, hogy Ő döntse el, valahol bezárják-e végleg a templomot, az iskolát, az intézményeinket vagy sem. Sok helyen a lelkész, az egyház az utolsó lelki bástya, az utolsó adminisztrátor. Nem szeretnénk, hogy Erdély sok kis települése csupán nemzeti, vallási rezervátum legyen, ahol még megmutathatjuk, hogy egykor volt magyar reformátusság. Élő közösségeket kell teremteni, amelyre nagyon sok jó példát látok mostanában. Számos lelkész önmagára talál a szórványban, ezt a folyamatot segítette, hogy a romániai restitúciós törvény forrásokat nyitott meg a földek, erdők, ingatlanok visszaszolgáltatásával. Új iskolák jöhettek létre, anyagi bázist lehetett teremteni a diakóniának, szeretetszolgálatnak, különféle mentőszolgálatoknak, és a szórványkollégiumi hálózatban is sok szép eredmény van Erdély-szerte.

Közös platform
Az erdélyi szórványra nem lehet azt mondani, hogy tiszta református lenne, de az összefogáskor nem azt nézik, hogy kinek van nagyobb közössége, hanem azt, hogy mit tehetnek Isten országáért, a magyarságért, az egyház megtartásáért.
– Fontos, hogy az intézményeinket egy platformba tömörítsük. Amikor pályázunk, egyáltalán nem mindegy, hogy ötvenen vagyunk egy faluból, vagy sokkal többen. Jó példa erre Böjte atya munkája, hiszen a nevével fémjelzett árvaházakban több ezer gyereknek segíthet, és támogatják is ebben a szolgálatában.

Az ortodoxia
A román ortodoxia 18 millió embert számlál, vagyis Románia 85 százalékát. Az állam is rádöbbent, hogy ha nincs jelen az egyház a társadalomban, akkor nagy bajok következnek be – véli a lelkipásztor.
– Az ortodoxok, mivel államegyház voltak, lemondtak a belmissziós tevékenységről, például nem volt náluk negyven évig gyülekezeti katekézis. Nekünk, protestánsoknak viszont volt, házi istentiszteletet is tartottunk. Az ortodoxok állami támogatással próbálják bepótolni negyvenéves lemaradásukat. A többségi egyház mögött ott is áll az állam, mert tudják, hogy 18 millió ember igenis számít. Úgy látom, a románokat inkább a félelem motiválja az istenkapcsolatukban. Nálunk az öntudatos kálvinizmus Istenhez köt, ugyanakkor szilaj, nyakas magyarságunk néha keményen hátat tud fordítani neki, pedig Ő nem a félelem lelkét adta nekünk.

Mi a válasz?
A globalizált világban ezrek próbálnak szerencsét Nyugaton. A problémát felismerte a református egyház is, csak a válaszok hiányoznak még az újkeletű kérdésre.
– Az ortodox tömegek főként spanyol területekre, illetve a tengerentúli államokba vándoroltak el Romániából. Az ortodoxia utánuk ment: Spanyolországban már tíz templomot építettek, mi, reformátusok pedig nem léptünk, nem volt stratégiánk, logisztikánk. Nem küldtünk utánuk sem tanítókat, sem lelkészeket, pedig az emigrációban élő diaszpórát támogatni kell. Segíteni kell a kivándorlókat, hogy megmaradjanak hívő reformátusnak és magyarnak. A valódi feladatunk azonban az lenne, hogy a kivándorlók találják meg a hazavezető utat, mert a magyar embernek nem külföldön van a helye. Azt látom, hogy sok kivándorló félértékű, alulfizetett rabszolgává válik az idegen országban. Sokan közülük szégyellnek hazajönni, és minél tovább tartózkodnak kint, annál nehezebb a visszaút. Gyerekeik idegen nyelvű iskolában tanulnak, és nem tudnak beilleszkedni, ha visszajönnek Erdélybe, hiszen hiába beszélnek otthon magyarul, az iskolában angolul, a román államnyelvet nem beszélik, így itthon nehéz a dolguk.

Ebben van az erő
Kanadai élményéről mesél Szegedi László, úgy véli, hogy az amerikai emigráció legnagyobb hibája, hogy szétszóródtak és integrálódtak, mert nem akartak kilógni a sorból, és úgy gondolták, hogy „amerikaiként" jobban érvényesülhetnek.
- Kanadában ott vannak az indiaiak, kínaiak, a zsidó közösség. Ez utóbbi még mindig őrzi a magyarsághoz való kötődését. Torontóban a zsidók 200 ezres zsidó negyedben laknak. Mikor megkérdeztem tőlük, hogy ők miért nem szóródtak szét, azt válaszolták, azért „mert ebben van az erő. Ha problémánk van összefogunk, ha gazdasági gondja van valakinek segítjük, dehogy szóródunk szét." És valóban: tóraiskolákat hoznak létre, templomokat építenek, üzleteket nyitnak. Jól működő, bizalomra alapuló rendszert építettek fel. Azt képzelhetnénk, hogy a vallás valamiféle bemerevedést jelent, de épp az ellenkezőjét tapasztaltam. A fiatalok még jobban ragaszkodnak a szokásokhoz, a vallási rituálékhoz, mert tudják, hogy a gyerekeiket ez fogja megtartani.

Ha nem mi, akkor a kínai
- A Biblia azt tanítja nekünk, hogy hordozzuk egymás terheit, ezért csak azt mondhatom, hogy ha valaki külföldre megy, keresse nemzettársait, a többi keresztyént. Ha ugyanis nem lesz közös teherhordozás, eltűnik a magyarság, és helyén gyorsan ott terem a kínai és indiai kultúra. Kanada egyik nagyvárosában ott jártamkor rendezték meg az európai ember fesztiválját. Egy olyan helyen, amit európai fedezett fel. Ott már meg kell mutatni, hogy mi az az Európa, mert nem tudják. Vancouverben már szinte minden kínaiul van kiírva, az angol felirat egyre kevesebb. Ha nem érezzük a parancsot, hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népeket", akkor mások jönnek, és mások fogják másféle lelkiségre és hitre nevelni az embereket.

Önerőből
- Őseink önerőből építettek fel mindent. Nem volt kormánytámogatás, uniós pályázat. A magyar nép önerőből építette fel ezt a szép Magyarországot, és mi nem vagyunk képesek működtetni és megtölteni tartalommal? Nem szabad hagyni, hogy lebénult társadalom legyünk. A huszonnegyedik órában vagyunk, ez már nem az ideológiák gyártásnak, hanem a cselekvésnek az ideje – zárta gondolatait a lelkipásztor.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás