– Természetesen gazdasági okok, megélhetési problémák, elhelyezkedési gondok is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre többen keresik külföldön a boldogulásukat, de legbelül én mégis egyfajta örökös magyar elvágyódást érzek. Olyan életérzést, mintha magyarnak lenni lelkileg is, kulturálisan is nagyon nehéz dolog lenne. Sokakat áthat valami olyan atmoszféra, ami megszüli bennük a távozás gondolatát - fogalmazott a lelkipásztor a MIGeneRÁCIÓ című konferencián a Parókia portál mikrofonja előtt.

Talán
– Mintha túl sok magyarnak fordulna meg a fejében a külföldi élet lehetősége, az, hogy máshol élne, nem ebben a nyűgös országban, állandó feszültségek közepette. Talán biztonságosabb, nyugodtabb életet remélnek egy idegen országban, létezik az elképzeléseikben egy messzi, elérhetetlen, idealizált világ.

Hogy is hívnak, kisfiam?
Gyakran az idegen, külföldi dolgokat értékesebbnek tartjuk a hazainál – véli Köntös László.
– Ezt látom az itthoni anglomániában is: a gyerekeknek sokszor olyan kacifántos neveket adnak, hogy a nagypapának fel kell írni egy papírra az unoka nevét ahhoz, hogy megjegyezhesse. A vállalkozások elnevezésével is hasonló a helyzet: menőbbnek, értékesebbnek tartják, ha a név idegenül cseng.

Magyarázatra szorul
A lelkipásztor szerint „magyarnak lenni" a legtöbbször magyarázatra szorul, ha például egy amerikaival találkozunk, akkor el kell neki magyarázni, hogy mi az a különös nyelv, amit mi beszélünk, és hol is található az a kis ország a térképen, amit Magyarországnak neveznek. Sok amerikainak természetes, hogy az ő anyanyelvén szólalnak meg mások, számára létezik ő és a világ maradéka. Természetesnek veszi, hogy hozzá alkalmazkodnak mások.

Köztes lét?
Aki külföldre költözik, köztes létben lesz: sem itt, sem ott nem lesz valódi otthona, és ez nem könnyű állapot – folytatja a beszélgetést Köntös László.
– Fontos kérdés az is, hogy a kinti munkából mennyi idő alatt tud valaki saját, önálló egzisztenciát teremteni. Leginkább arról hallok, hogy a Németországban vagy Angliában dolgozó magyarok többsége albérletben lakik és olyan segédmunkát végez, amit itthon el sem vállalna. Komolyabb egzisztencia felépítését és anyagi jólétet amerikai tartózkodásom alatt láttam, tapasztaltam. A tengeren túl talán jobbak a lehetőségek, és elég nagyjából egy évtized, hogy a migránsok felépítsék az új életüket.

Az étel mint identitásalkotó faktor
Az egzisztencia megteremtéséhez külföldön is szorgalom kell - vélekedik a főjegyző.
– Azonban míg egy magyar ember mindent megszerel, a nyugati megrémül, ha elromlik a vécéöblítő és azonnal szerelőért szalad. A magyar mindent megfőz és elkészít otthon, de az amerikai hitelkártyára eszi még a reggeli tojásrántottáját is az étteremben. Ez nagy különbség. Az étel egyébként a legerősebb identitásalkotó faktor. Szintén Amerikában láttam, hogy a második generációs magyarok, akik már nem is tudnak magyarul, csak angolul beszélnek, még a mai napig otthon készítik a kolbászt, valamit megőriznek a magyar gyökerekből.

A lélektani határ
A kivándorlás folyamata az elmúlt években gyorsult fel. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 18 és 49 év közötti magyarok 7,4 százaléka tartózkodik külföldön. A legfrissebb kutatások szerint pedig 250-300 ezer magyar dolgozik idegen országban, de sokan ennél is magasabbra becsülik ezt a számot.
– A kivándorlás folyamata nem régen indult el, egy évtized múlva már többet fogunk tudni arról, hogy hol tartunk. Szerintem a külföldi tartózkodás lélektani határát 3-4 évben lehet meghúzni. Ha a fiatal kint házasodik, esetleg ott születik meg a gyereke, aki már külföldi óvodába, iskolába jár, akkor a családot egyre inkább behálózza a kinti élet és nem jönnek vissza. Ráadásul egy idő után már sokkal nehezebb visszatérni, mint kint maradni.

Eltűnő emberek
Felvetődik a kérdés, hogy ha elmennek a fiatalok, vajon mi lesz itthon az iskoláinkkal, templomainkkal. Köntös László szerint ez belső migrációs probléma is, amelyben – ahogy fogalmaz – a református egyház totális csődöt mondott.
– Nem tudjuk az emberek mozgását követni. A régi településszerkezetre épült egyházunk (egy falu, egy templom) a mai élettel már nem harmonizál. A vidékről városba költöző emberek felszívódnak, eltűnnek. Sajnos nem szerveztük meg, hogy kövesse őket az egyház. Ha valaki elköltözik egy kis faluból, akkor a helyi lelkész nem hívja fel a nagyvárosi kollégáját, hogy figyeljen, mert érkezett oda valaki. Mindenki saját gyülekezetben gondolkodik, vagyis abban, hogy a saját közösségébe hányan járnak, de általában nem gondolkodnak gyülekezetek közösségében. Nekünk oda kell mennünk, ahol az emberek vannak. Léteznek erre jó példák is, hiszen például a Dunamelléki Református Egyházkerületben számos új gyülekezetet alapítottak és építenek ma is.

Közösségépítés
A lelkipásztor szerint a református egyháznak közösségeket kell teremteni, hogy a fiatalok tudjanak hová kötődni.
– Akkor talán nem hozzák meg azt a döntést, hogy elszakítják a szálakat és elmennek. A közösségépítés szempontjából is kiemelkedő fontosságú a lelkipásztori alkalmasság, hiszen a lelkésznek tudni kell maga köré közösséget szervezni és építeni. Természetesen nem valamiféle menedzserképzésről beszélek, de a teológián is fokozott hangsúlyt kell fektetni a közösség építésének oktatására.

Nem elítélni
Nem állítható meg a kivándorlás Magyarországról, sőt gyorsuló folyamatról van szó – summázta a MIGeneRÁCIÓ konferencia egyik legfőbb tanulságát Katona Viktor. A rendezvényt szervező Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom elnöke azt is hozzátette: éppen azért tűzték napirendre a „menni vagy maradni" kérdést, mert a kivándorlás gondolata sokakat foglalkoztat. Ez olyan téma, amire érdemes odafigyelni.
– Az 1943-as szárszói Magyar Élet tábor konferenciájának 70. évfordulóján nem csupán emlékkonferenciát akartunk rendezni, hanem olyan eseményt, amely alaposan körbejárja a magyar migráció kérdését, hátterét és feltárja az összefüggéseket. Nem elítélni, sokkal inkább megérteni szeretnénk azt, hogy miért megy, aki a külföldet választja, és miért marad, aki szülőhazája mellett dönt.

Mit tehetünk?
A kivándorlás témája úgy tűnik, fogós kérdés, ami egészen új kihívás elé állítja az egyházat is.
– Az SDG-nek is kérdés, hogy mit tehetünk azokért, akik itt maradnak, és hogyan tarthatjuk meg közösségben azokat, akik elvándoroltak. Eddig mi teljesen az előbbi kérdésre fókuszáltunk, vagyis arra, hogy itthon mit tehetünk, a konferencia után pedig azt látjuk, hogy a másik irányba is figyelnünk kell. Elképzelhető, hogy nem tudjuk tartani a konzervatív irányt, és marasztalni. Lehet, hogy másként kell közelíteni azokhoz, akik menni szeretnének. Megváltozott az élet, ez új helyzet, amelyben folytatni kell a gondolkodást, hogy mit tudunk tenni, akár megfogalmazva javaslatainkat az egyháznak és a politikusoknak.

A dilemma
Katona Viktor azt mondja, hogy nem várnak majd a nagy, nehezen beinduló gépezetekre, hanem saját maguk és közösségeik is tenni próbálnak.
– Számunka azonban egyelőre nagy dilemma, hogy úgy érezzük: itt van helyünk és feladatunk Magyarországon. Ezzel természetesen nem kirekeszteni szeretnénk azokat, akik külföldön keresik a boldogulásukat. Keresztyénként felelősségem van a hazámért és a nemzetemért, de szabadságom van arra is, hogyha a körülmények arra kényszerítenek, elmenjek.
A fiatal lelkipásztor szerint nincs jó válasz arra, hogy csak az egyik vagy csak a másik megoldás lehet-e a jó. – Kérdés, hogy hová vezet Isten, és hol van a feladatom.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Kovács Péter, Fekete Zsuzsa

A MIGeneRÁCIÓ konferencia zárónyilatkozatát itt tekintheti meg.

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom balatonszárszói konferenciáján készült Menni vagy maradni? című írásunkat itt olvashatja. Sorozatunkat rövidesen folytatjuk a Parókia portálon.

A témában a Parókia portál fiatalokat is megkérdezett, az erről szóló cikkeket, illetve két kisfilmünket az alábbi linkeken érheti el.

Rajt vagy cél?

Itthon mégis jó

Köntös László további személyes gondolatait a Reposzt című blogban osztotta meg olvasóival.