Meggyökerezni a múltban

A magyar nyelvű Szentírás és így a nemzeti nyelvű keresztény hitélet megszületésének bölcsője Vizsoly. A ma alig ezer lelket számláló Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település évente huszonöt-harmincezer látogatót fogad az ország minden tájáról, sőt határon túlról is. A helyiek álma ezért egy olyan látogatóközpont megépítése, ahol méltó módon tudják fogadni az ide zarándoklókat. Az álom megvalósulásához Budapestről érkezett a segítség.

A Zuglói Református Gyülekezet két tagjának nagylelkű felajánlása révén tavaly megnyílt a Mantskovits Bálint nyomdászmesterről elnevezett könyvesház a vizsolyi református templom kertjében. A két adományozóval, Ercsey Zoltán villamosmérnökkel és Gaál János restaurátorral beszélgettünk. 

Unokáink is látni fogják
– Nekem nem voltak művészi adottságaim, de a szüleimtől megtanultam, mit jelent valahová tartozni, és azt az elvet, hogy „ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát" nemcsak örököltem, hanem gyakorolni is igyekeztem. A hit közösségi kérdés, úgy is mint a szépség, a jóság, az igazság és a szeretet egyesítő erejének megjelenítése személyes szolgálat formájában, amit számomra - mint népemhez tartozónak - most Vizsoly jelent – mondja Ercsey Zoltán, aki a Demokrata című folyóiratban olvasott a Vizsolyi Biblia Látogatóközpont terveiről. Így született meg az adományozás gondolata. A látogatóközpont első épülete a Mantskovits Bálint Könyvesház, melynek mennyezetét már a Gaál János által festett kazetták borítják. Míg a restaurátor saját keze munkáit adományozta a készülő létesítmény számára, addig Ercsey Zoltán az ehhez szükséges anyagi fedezetet biztosította. A zuglói református gyülekezet egykori főgondnoka szerint Vizsoly olyan nemzeti kincs, amelyet érdemes megőrizni a jövő nemzedékek számára.
– Tulajdonképpen a mi életünkben a közösséghez tartozás egyet jelentett a közösségnek tartozással is, mert nemcsak elfogadni tanultunk meg, hanem igyekeztünk adni is. Ezen kívül mi jellemezte a törekvésünket? Olyan gondolat is volt mögötte, hogy az unokáink talán látni és értékelni fogják. A ma a múltból gyökerezik és a jövő a mából következik. A múltból való táplálkozás különösen is jellemző volt ránk, magyarokra. Ezért tanácsolta a külügyminisztere Napóleonnak, hogy vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy mindaddig, amíg vannak őrállók, akik számára fontos értékeink megőrzése, addig nem sikerülhet elfeledtetni velünk a múltunkat – magyarázza Ercsey Zoltán.

A jövő az első emlékekből építkezik
Vizsolyban egy kétszintes épületegyüttes terveit készítette el Callmeyer László építész. A tervbe vett és előkészítés alatt álló látogatóközpont az Árpád-kori református templom mellett épülne fel, melyben bibliatörténeti és nyomdatörténeti bemutatótermek, egy gyülekezeti nagyterem, kávézó és könyvesbolt is helyet kapnának. A turistaszálló az emeleti termekben épülne ki. Az épületegyüttes mind az öt földszinti termének a hely szellemiségéhez méltó és illeszkedő, protestáns – főleg református – hagyományoknak megfelelő belső festett mennyezetkazettáit Gaál János már elkezdte készíteni. Azért, hogy érthető legyen e díszítőelemek melletti döntés, a Néprajzi Múzeum egykori főrestaurátora átéléssel beszél a műfaj múltjáról, történetéről.
– Sok évszázados hagyományról van szó. A történeti Magyarországon a legrégebbi festett mennyezet még reformáció előtti. A művészettörténeti kutatások számon tartanak az 1400-as évek elejéről való felvidéki katolikus templomot Szmrecsányban. Azután az 1500-as évek elejéről Gogánváralja, Ádámos templomaiban találkozhatunk ilyen díszítőelemekkel. A mai Magyarországon Ózd szomszédságában Szent Simon katolikus templom 1650-es mennyezete az, amelyik legrégebbről maradt meg.

Egyházi és világi művészet
– A legkorábbi darabok stílusán látszik, hogy készítőik festők lehettek, akiket képíróknak hívtak. Ők tanult festőművészek voltak, a XVI. századi emlékeken a kutatók még az olasz iskola hatását is felfedezték. Később a céhes iparban az asztaloscéhekben voltak olyan ügyes kezű emberek, akik festésre szakosodtak. Ők voltak a festőasztalosok, a XVII. és XVIII. századi alkotások az ő munkáik. De nem csak mennyezetkazettákat festettek, hanem más bútorokat, például kelengyeládákat is. Itt meg kell jegyezni, hogy nemcsak egyházi épületekben volt festett kazettás mennyezet, hanem világi épületekben is. Például Sopronban látható a volt Esterházy uradalmi épület, amely később konviktus lett, majd a háború után magtárnak használták, itt is festett mennyezet volt, olyan, ahol még a gerendák is festve voltak. Ennek a díszítése elég épen megmaradt, mert nem bontották szét, csak lemeszelték, de a világi épületek sokkal inkább ki voltak téve a divat változásainak, mint az egyháziak. Sok esetben ezeket is lefestették, de így legalább megmaradtak az utókornak – mondja Gaál János.

Őrtüzeket gyújtani
– Amelyik nép elvesztette az öntudatát, szokásait, nyelvét történelmét, művészetét, az gyakorlatilag a lélekharangot húzta meg saját maga felett – állítja Gaál János. Az egykori főrestaurátor ma sem pihen, kézzel festett kazettáival és díszítőelemeivel igyekszik ébreszteni a magyar reformátusok öntudatát. Keze munkáját megtaláljuk többek között a sukorói, a leányfalui református templomokbanés azt dícséri a zuglói református templom teljes belső díszítése. A vizsolyi Mantskovits Bálint Könyvesház mennyezetét követi a Látogatóközpont felépülő épületeinek mennyezetdíszítése.
– A múzeumban 34 évig tárgyakkal, tárgyak között dolgoztam. Ezek a 200-300 éves tárgyak mind a múltnak, a magyar történelemnek az emlékei, és nekem ezek a tárgyak beszéltek, csak meg kellett hallani, meg kellett érteni. Embereket láttam, akik ezért a földért annyit küzdöttek, odaadták mindenüket, életüket. Mi már olyan időket élünk, amikor már nem ilyen becsomagolva kell üzenni. Pontosan azért írom én fel az általam festett díszítőelemekre azokat a magyar irodalomból vagy a Bibliából vett idézeteket, hogy nevén nevezzem a dolgokat, és így a virágminták, címerek mellett ott legyenek az általam fontosnak tartott gondolatok is. Amikor a falurombolás elindult még Ceausescu idejében, kezembe került egy levél, amiben az erdélyi magyaroknak a segélykiáltása volt benne. Az volt a levél lényege: „múltunkat akarják eltüntetni, nyelvünket kiszaggatni, veszélyben vagyunk, gyújtsátok meg lelkeitek lármafáin az őrtüzeket". Munkáimmal, és azok üzenetével próbálom az emberek lelkeiben levő lármafák őrtüzeit meggyújtani – magyarázza Gaál János.

Évszázadokra nyúló gyökerek
A teljes Vizsolyi Biblia Látogatóközpont felépülése egyelőre még csak álom, hiszen a szükséges anyagi fedezet nem áll rendelkezésre. Ercsey Zoltán azonban bizakodó, és reméli, hogy a következő tíz év alatt összegyűlik az építkezéshez szükséges összeg.
– A múltunk azt üzeni nekünk, hogy tiportatunk, de el nem veszünk, tehát igenis állj talpra, és igenis maradj egyenes derekú, és légy büszke arra, ami voltál és igyekezz különb lenni annál, ami most vagy – mondja Ercsey Zoltán. Barátja szavaihoz Gaál János egy Wass Albert gondolatot fűz hozzá.
– Olyan gyönyörűen megfogalmazta a Csaba című regényében: van olyan fa, amelyiknek gyökere mélyen a földbe nyúlik évszázados mélységekre, és ilyen ember is van. Sem az ilyen fát, sem az ilyen embert a vihar nem tudja kidönteni, csak megtépázhatja, mert a gyökere a föld szívéig ér le, és a föld hűséges erővel megtartja az ilyen fát és az ilyen embert is. Ahogy a Bibliában olvasható: „.. a nemes nemes dolgokat tervel és a nemes dolgokban meg is marad" (Ézsaiás próféta könyve, 32. rész 8. vers). Ezért kellenek a gyökerek, és ezért kell ápolnunk a ránk maradt értékeket, hogy megmaradjunk.

Dobó Márta 

Csatolt állományok