Megmérették magukat a felvételizők

Alkalmassági vizsga a Károli HTK-n

2010. március 29.
Régen látott ekkora mozgást a Hittudományi Kar zsibongója. Mindenfelé fekete-fehér fiúk–lányok ülnek-állnak, ki énekeskönyvvel, ki Bibliával, ki egyháztörténelem könyvvel a kezében.
Talán leginkább az arcuk fehér, és a szemük alatti karikák a leginkább feketék. Javában megy az izgulás, javában megy az alkalmassági. A 30 jelentkező mind máshogy éli meg a vizsgaszituációt. Engem is nekiállnak faggatni, özönlenek a kérdések:
Mit gondolsz, hány embert vesznek fel?
Szerinted nagyon számít az, hogy tudok-e énekelni?
Mi alapján fognak dönteni?
Válaszolgatok legjobb tudásom, de inkább az együttérzésem szerint – keresem a legmegnyugtatóbb válaszokat, hiszen még magam is emlékszem, milyen is volt ebben a cipőben járni.

Két nap intenzív igénybevétel: első napon pszichológiai felmérés, énekvizsga, gyülekezeti beszámoló, szövegértési feladat, és beszélgetés egy tanárokból és diákokból álló bizottsággal.
Másnap a „ravatalozóban” plenáris ülés, ahol a legtöbb tanár jelenlétében kell a jelentkezőnek még egyszer kiállni magáért.
Ilyenkor remegve várják az elhíresült „jó reménységgel” – jelzést, hogy kicsit kifújhassák magukat. Miért is vállalják mindezt?

Gábor:
Ezt az egyetemet egyrészt azért választottam, mert ahhoz, hogy református lelkipásztor lehessek szükséges lelkészi képesítést szereznem, másrészt azért, mert azt hallottam, hogy nagy tudású tanárok tanítanak, és a jó társaság sem elhanyagolható tényező.

Boglárka: Nagyon sok jót hallottam az egyetemről, az oktatás színvonaláról és a közösségi kapcsolatokról... Nem tagadom, emellett igazán vonz a nyüzsgés és a kihívás is, amelyet Budapest forgataga kínál. Egy vidéki kisvárosból belecsöppenni a főváros körforgásába nem mindennapi élmény.

A sok stressz néha mosolyt is csal az arcokra, mert ekkor születnek a legviccesebb bakik. A beszélgetések során tudomásunkra jutott például hogy a közhiedelemmel ellentétben Nóé galamb helyett egy gólyát engedett ki a bárkából, Árbahám párja pedig Erzsébet. Kiderült, hogy Kálvin János egyébként magyar bibliafordító volt, vagy olyan új könyvek kéredzkedtek be a Bibliába, mint Pál Konstantinápolybeliekhez írt levele, az 1Sám jelzésű könyvről pedig kibukott, hogy Sámson könyve. (Ez utóbbi egykor saját ötletem volt, hogy ne csak mások aranyköpéseit adjam közre.)
Sok öröme is van egy ilyen megmérettetésnek:

Gábor: Számomra az egyik legnagyobb élmény az énekvizsga volt, ugyanis a választott 511- ik ének mellett a 25-ik zsoltárt kellett elénekelnem. Ebben az énekben-miközben énekeltem azt, hogy:" mert szégyent nem vallanak, akik Hozzád esedeznek" Isten olyan örömmel töltött el ami annyira megerősített, hogy a másnapi plenáris beszélgetésen is ezekkel a szavakkal a szívemben mentem be.

Boglárka: A felsőbb éves teológiai hallgatók átélték már ezt a megpróbáltatást, s próbálták játékok segítségével levezetni a feszültségünket. Hálásak vagyunk, hiszen a nehéz percekben ők tartották bennünk a lelket, mindenben támogattak és segítettek nekünk.
A későbbi felvételizőket csak azzal tudnám biztatni, hogy ugyanezt a törődést és lelkes "gondviselést" próbáljuk majd meg mi is nyújtani, ha sikerül felvételt nyernünk.
Most, hogy már túl vagyok rajta, én is könnyedén beszélek... Azonban félnivaló valóban nincs, hisz a Szentlélek majd megadja nekünk abban az órában, hogy mit kell mondanunk, amikor épp szükségünk van rá!
Jézus mondja: "Ne félj, csak higgy!" (Márk 5.36)

 

Pete Violetta