Részeg, koszos, földre piszkító emberek
Számos vitát váltott ki az év végén elfogadott fővárosi hajléktalanrendelet, amely részletesen felsorolja azokat a közterületeket, ahol megbüntethetik az életvitelszerűen ott tartózkodó hajléktalanokat. A szabályozás bírálói szerint alkotmányellenes, ha az állam a büntetés eszközeivel kényszeríti a hajléktalanokat arra, hogy igénybe vegyék a különböző szociális ellátásokat. Úgy vélik, a hajléktalanok eltüntetése a közterületekről nem megoldja, hanem inkább súlyosbítja a fedél nélküliek helyzetét. Akik helyeslik a hajléktalanok kitiltását – a többi közt – azzal érvelnek, jó lenne, ha többé nem ütköznének nemi életet élő, a földre piszkító, részeg, koszos, kéregető emberekbe az utcán, és félelem nélkül végigmehetnének az aluljárókon, vagyis a normál életvitelű polgárok jogairól is gondoskodjék valaki.

A református hajléktalan misszió budapesti, Üllői úti szállóján jártunk, ahol egy hajléktalant és egy szakembert kérdeztünk arról, hogyan látják a kialakult helyzetet, mi vezet a hajléktalansághoz, és létezik-e kiút.

Ki voltam és mivé lettem?
Kálmán Erdélyből jött Budapestre egy jobb élet reményében, most hajléktalan. Csaknem egy évtizedig építkezésen dolgozott, de megszűnt a cége. Ezután elvégzett egy tanfolyamot és biztonsági őrként helyezkedett el, azonban - mint mondja - erről a posztról hamar elküldik az embereket a munkáltatók mindenféle indoklás nélkül. Mindenki tudja, hogy a biztonságiakat nem foglalkoztatják hosszú ideig, folyamatosan cserélgetik a dolgozókat. A középkorú férfi munkanélkülivé vált, élettársa is kirakta, inni kezdett, és megindult a lejtőn...
- Ha az ember az utcára kerül, akár időtöltésből is iszik, nemcsak elkeseredésből. Az utcán aludva kell valami, ami melegít, és oldja a feszültségeket, bár keserű az ébredés, mert a problémák másnapra is megmaradnak. Feszültséget okoz, hogy nem tudom, hol fekszem majd le este, bizonytalan vagyok, fogalmam sincs, hogyan tudnék talpra állni, elhelyezkedni. Az önsajnálat további lelki békétlenséget okoz: rossz látni, hogy ki voltam és mivé lettem - foglalja össze a hajléktalansághoz kapcsolódó érzéseit.

Tisztának maradni
Kálmán igyekezett mindig tisztán járni, ne vegyék észre rajta, hogy hajléktalan.
- Minden hajléktalannak van lehetősége, hogy tisztálkodjon. Kapunk borotvát, sampont, tusfürdőt, törülközőt, és moshatunk is. Persze, aki nem akar fürdeni, az nem keresi ezeket a helyeket. A koszos, büdös hajléktalant azonban lenézik a járókelők is. Akik nem keresik a szociális ellátásokat, sokan kint élnek az erdőkben, sátrakban. Sok hajléktalant ismerek, akik nem is akarnak semmilyen szállásra menni, mert szeretnek szabadon élni. Az igaz, hogy vannak szállók, ahol kirabolják az embereket, ellopják a cuccát, például amit napközben összegyűjtött fémhulladékot, vagy bármit, ami számára érték - teszi hozzá.

Az utcán csak haverok vannak
Mikor arról érdeklődöm, mit gondol, mennyiben felelős a saját sorsának alakulásáért, azt mondja, hogy a legnagyobb hibás ő maga.
- Egy idő után bejártam reggelizni a református hajléktalanmisszióba, itt mondta az intézményvezető, Marika, hogy nem szeretné, ha elkallódnék. Ez nagyon fontos mondat volt számomra. Köszönöm neki, hogy felfigyelt arra, hogy mind lejjebb és lejjebb csúszok a lejtőn. Sokszor csak egy emberi szó hiányzik, mert a hajléktalan kitaszítottnak érzi magát. Az utcán csak haverok vannak. Nincs szeretet. Szinte mindenki csak önmagáért küzd, ha pedig segíteni akar a másikon, akkor piával kínálja. A valódi szeretet azt jelenti, hogy valaki törődik a másikkal. Bűvös szó ez. Érzi az ember, hogy valaki tartozik hozzá.

Kálmán elkerült a reformátusok úgynevezett gyógyító konferenciájára, és most abban bízik, hogy nem kerül újra az alkohol rabságába és megindul fölfelé.

Sokan nem bírták
A hajléktalanszálló intézményvezetője szerint sokan azért nem mennek be a szállókra, mert „van valami feelingje a szabad életnek".
- Sokan túl régóta vannak kinn az utcán, ugyanis túl sokáig söpörtük a szőnyeg alá a hajléktalankérdést. 17 éve dolgozom hajléktalanokkal. Volt, aki azt mondta, hogy pár hónap és helyrejön. Láttunk leépülni, megbolondulni és meghalni embereket, sokan nem bírták ezt az életet - sorolja tapasztalatait Liebszter Mária.

Elmebetegek kódorognak az utcán
A szakember szerint az lenne a jó megoldás, ha a kisebb hajléktalanszállókat fejlesztenék, támogatnák központilag. A nagy szállók átmeneti megoldásként szóba jöhetnek ugyan, de a kisebb szállókon személyre szabott programokat tudnak kitalálni, jobban ismerik a hajléktalan személyiségét, habitusát, egészségi állapotát, mentalitását, míg ez a nagy szállókon a tömeg miatt képtelenség - mondja arra utalva, hogy egy javaslat szerint a fővárosban a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) területén helyeznének el akár több ezer fedél nélkülit is.
- A nagy tömegszálló még mindig jobb megoldás, mint a mostani helyzet, amikor a hajléktalanok az aluljárókban élnek, piszkítanak, megbotránkoztatják a járókelőket, félelmet keltenek. Nehéz a helyzet, mert sokan vannak, akik már egy éve nem fürödtek és nem használtak vécét, mosdót. Nagyon sok a pszichésen sérült beteg, akik az elmegyógyintézetekből kikerülve az utcán kódorognak. Az állapotuk miatt akár egy rossz szó vagy mozdulat is bajok forrása lehet. Vannak persze szelíd „őrültek" is, őket azonban kirabolják, levetkőztetik és elveszik a ruhájukat, cipőjüket. A hajléktalanok egészségi állapota is rendkívül rossz. Sokan folyamatos orvosi ellátásra, vagy éppen pelenkára szorulnának. Ezeket az embereket nem lehet nagy tömegben kezelni. Minőségi szociális munkára tömegszállókon nincs lehetőség. Ahhoz például, hogy valakit rávegyünk a fürdésre és arra, hogy vegye igénybe a melegedőt, mossa ki a ruháját, és próbáljon visszailleszkedni a társadalomba, aprólékos, hosszú és személyre szabott munkát kell végeznünk.

Fokozatok
Liebszter Mária szerint az is szépen hangzik, hogy kapjanak szociális bérlakásokat a hajléktalanok, de ezt sem szabad fejetlenül csinálni.
A 18. kerületben volt rá példa, hogy bérlakásokat kaptak a fedél nélküliek, azonban nem fizettek rezsit, tönkretették a lakást.
- Ők nem hagyhatók magukra, mert nem tudnak magukról gondoskodni. Az utcán élőket először a nappali melegedőbe kellene behívni, innen továbbküldeni az éjjeli menedékhelyre, ezt követően segíteni az elhelyezkedését és a visszailleszkedését. Ezek fokozatok, és nem lehet átugrani a lépcsőfokokat - véli a szakember, majd hozzáteszi, hogy a református hajléktalanszálló lakói többségének kezd helyrejönni az élete: munkát találnak, fizetésük van, és felveszik a kapcsolatot a családjukkal, gyerekeikkel. Itt van lehetőségünk felmérni azt is, hogy valaki alkalmas-e az önálló életre. 

A témát rövidesen folytatjuk.
(A fotók illusztrációk.)

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás