A nyaralás alatt feltöltött akkumulátoraink az első, kora őszi hajrá alatt már rég kimerülhettek – ha egyáltalán tényleg feltöltődtünk, és nem még jobban elfáradtunk a pihenésre szánt napokban. A hét utolsó munkanapján talán az jár a fejünkben, vajon hogyan töltsük el a hétvégét.
– Vezetés közben az egyik rádióadót hallgattam. A bemondó azzal biztatott, hogy már csak ennyit és ennyit kell kibírni a napból – mintha az, amit csinálunk, okvetlenül rossz lenne, és mindig valahol máshol lenne az igazán jó számunkra – vélekedik Nagy László református lelkész.

Lelkienergia-megmaradás
– A feltöltődés számomra azt is jelenti, hogy figyelemmel legyek arra, hogy az „akkumulátoraim" folyamatosan feltöltve maradjanak. Fiatalabb koromban ellenállásból éltem, vagyis amikor lemerültek az elemeim, elmentem valamilyen módon feltöltődni. Akár még kegyes módon is megéltem ezt, bibliaolvasással, vagy azzal, hogy részt vettem egy keresztyén konferencián. Ez olyan, mint mikor a két tenyeremet összedörzsölöm: az ellenállásból energia lesz. Kaptam is az ilyen elutazásokkor energiát, csakhogy közben nagy az amortizáció is, az energiavesztés, aminek a végén az ember ott áll teljesen kimerülve. Ehelyett inkább arra figyelek jó ideje, hogy hogyan lehet úgy élni, hogy folyamatosan töltődjenek az elemeim. Ennek rengeteg módja van, de igazi lelki módja számomra az odaadás. Odaadni magam éppen annak, amiben benne vagyok – ez lehet bibliaolvasás, játék a gyerekekkel, foci, de a lényeg, hogy teljes szívvel és lélekkel adjam oda magam. Ez az energiamegmaradás törvénye lelki módon, amelynek nincs rossz mellékhatása – állítja a lelkész.

Választanom kell!
Annak tudjuk csak odaadni magunkat, amit választunk. Nagy László szerint ha a munkahelyet nem mi választjuk, érthető, hogy elképzelt helyekre vágyódunk el, azonban ha hajlandóak vagyunk igent mondani a mindennapok eseményeire, akkor már részben mi választjuk azokat, és ezzel megóvjuk magunkat attól, hogy belefáradjunk a kényszerből és felületesen végzett tevékenységeinkbe.
– Jobb odaadni magam, mint ellenállással valahogy túlélni azt a napot, mert utána viszem magammal az összes feszültségemet oda, ahol „jó lenni", és az, ahol jó lenni, az sem lesz olyan, amilyet szeretnék.
A lelkipásztor szerint ha jó lelkiállapotban vagyunk, bárhol jól érezhetjük magunkat. Ha viszont nem, akkor éppen akkor ér a legnagyobb csalódás, amikor végre elérkeznénk az „ideális" helyre – még ha az egy tengerparti nyaralás is, amelyre hónapokig, évekig gyűjtögettünk.

Isten elérhető?
Amennyire jelen vagyunk az életünkben, valószínűleg annyira vagyunk jelen az Istennel való kapcsolatunkban is.
– Amikor az ember Istent keresi, általában valahol keresi – valahol mindig máshol, ahová el kell jutni. Azt olvassuk viszont a bibliában, hogy Isten mindenható, mindent lát, mindenütt jelenvaló, azaz így is megtapasztalható. Istent a létünkben megtalálni sokkal egyszerűbb, mint más módokon, az elmén keresztül pedig lehetetlen. Az elme mindig a jövőbe vagy a múltba vetíti. Mi viszont gyakran úgy gondolkozunk, mintha Isten mindenhatósága nem nyilvánulna meg itt és most, ahol vagyok. Mintha a mennyek országának jó állapotaihoz, mint a szeretet, az öröm, a békesség az adott pillanatban nem férhetnénk hozzá.
Hozzáteszi, rohanó világunkban meg kell tanulnunk lecsendesíteni az elménket.
– Ha csak az értelmünkön keresztül keressük, nem tudjuk Istent megfogni, hiszen az elme mindig rész szerint való. A Szentírás úgy beszél erről, hogy Isten békessége minden emberi értelmet felülhalad.

A békesség elérhető?
Mikor arról kérdezem a lelkészt, vajon el lehet-e érni a békességet, hangsúlyozza, hogy a békességet nem „elérni" lehet.
– A békesség egyedül kegyelemből adatik meg. A legalapvetőbb cselekvésünk nem a fizikai megnyilvánulás, hanem a gondolati cselekvés. Ha egy picit elkezdjük figyelni magunkat, hogy min jár az eszünk, hányféle módon és milyen eszközökkel kezdjük el azon jártatni, hogy a holnapunkat, a holnaputánunkat, a tíz évvel későbbieket hogyan tudjuk kézben tartani, akkor észrevesszük, hogy sokszor mennyire csak a szánkkal mondjuk, hogy egyedül kegyelemből, és mennyire aktívan mi akarjuk megtartani az életünket. Az elcsendesedés az, amikor észreveszem, hogy az elmém rabszolgája vagyok. Csak akkor tudok kilépni a mókuskerékből, ha nem jártatom valamin folyton a gondolataimat, hanem odaadom magam éppen annak a tevékenységnek, ami előttem van. Amikor odaadom magam valaminek mélyen, akkor nem gondolkodom.
Nagy László szerint a fiatalok azért járnak hétről hétre diszkóba, mert ott a zene kapcsolja ki őket a folytonos „agyalásból".
– Abból az elcsendesedésből, amit megélnek a táncban is, hiányzik a lelkiség, az, hogy Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem; mi felé fordítsam a figyelmemet? A fiatal ugyanazt az ellenálló életmódot ismételgeti: nem akarok tanulni, nem akarok anyámékkal lenni... A sok nemben akkora feszültséget összeszed, hogy alig várja a következő bulit, ahol kiszaladhat a saját fejéből.

Kiégett segítők
Nagy László szerint a keresztyén segítői munkákban szintén rengeteg az agyalás: hogyan lehet megmenteni ezt, hogyan lehet megmenteni azt...
– Ez vezet oda, hogy a segítők – nemcsak a keresztyének – sokszor kiégnek, mert sokkal többet adnak ki, mint amennyit felvesznek. A végén, amikor már nincs mit elégetni, mert üzemanyag sincs, akkor összeesnek. Ez paradox módon mégis  kegyelmi állapot, mert ez áll legközelebb a kereszt szituációjához. Ez teszi készségessé az embert arra, hogy azt mondja, szeretne olyan életet élni, amelyben több békesség van, több öröm, odaadás. Ezután már nem újabb felturbózásra vágyakozik csupán.
Nagy László azoknak próbál segíteni, akik szeretnének a hétköznapok taposómalmából kiszakadni, hogy fellélegezhessenek, és valamit talán lezárhassanak, hogy újat tudjanak kezdeni. A segítőkről gyakran feltételezzük, hogy ott kell lenniük szüntelenül a vártán.
– Ez nem igaz, de sokan így értelmezik a létet. Sok olyan embert ismerek, aki miután elvégezte az összes segítő feladatát, úgy tesz, mintha a családja, meg saját maga nem is létezne. Inkább az lenne fontos, hogy lássam, hogy mim van – amim van, azt pedig miért ne oszthatnám meg...

Kevés tervezéssel messzire jutni
Hogyan ne gondolkodjunk, mikor terveket kell készítenünk a mindennapi tennivalóinkhoz?
– Vannak olyan dolgok, amelyek több tervezéssel járnak, de ezek nem kell, hogy átvegyék azokat az időket is, amikor nem tervezni kellene. Ha tudom, mi felé akarok menni, használhatom ebben az elmémet, ami ragyogó szerszám. Amikor viszont arról akarunk tervezni, amit nem tartunk a kezünkben, újra és újra ezer oldalról megközelítve azt, akkor a kontrollt erőltetjük, és azt nevezzük tervezésnek. A tervezés valójában elképzelés arról, hogy mi a fő csapásirány. Az életben annyi összetevő van, hogy azt nem tudjuk kézben tartani. A bizalom annak az állapota, hogy úgy indulok el, hogy akárhová jutok, Isten Lelke úgyis ott van, és Ő segít nekem, hiszen semmi nem választhat el az Isten szeretetétől.

Mulatni = vigadni?
– Jézus azt mondja, ahol a ti kincsetek, ott lesz a szívetek is. Aminek mi odaadjuk magunkat, az átformál minket teljes mértékig – vélekedik Nagy László. Hozzáteszi:
– A mi kultúránkban nagyon kevéssé van benne, hogy hogyan lehet a feszültségeinket kiönteni úgy, hogy ne a másikra zúdítsuk kritikaként, elvárásként, rátámadásként vagy haragként. Amikor viszont kiadunk egy nagy adag feszültséget, sokkal könnyebben megszületik a csend is. Minél negatívabb az ember lelkiállapota, annál jobban megerősödik az „agyalás". Rossz állapotban lehetetlen az is, hogy a szeretetre fordítsuk a figyelmünket, mert akkor az irritálni fog bennünket.
Az „agyalás" azonban nem mentesít a fájdalomtól, ahogy a mulatozás sem.
– Azt olvassuk a Bibliában, hogy amikor a tékozló fiú elindult a maga útján, újdonsült cimboráival „mulatozni" kezdett; amikor hazajött, akkor viszont a ház lakói „vigadozni" kezdtek. A mulatozás a belső, rossz állapot külsővel való eltüntetése, elmúlatása, mintha nem vennék róla tudomást. A vigadozás pedig annak a kifejeződése, hogy az ember örül, felszabadult. Kívülről ugyanannak látszik...

Mit jelent elengedni?
Nagy László szerint az elengedés csak az odaadáson keresztül történik meg.
– Amikor odaadom magam valaminek, akkor nem lehetek annál is, aminél voltam. Nehéz megtanulnunk, hogy „éljük" az életet. Sokkal jobban megy, hogy hogyan maradjunk annál, ami nem működik, vagy a figyelmüket hogyan adjuk annak, ami a hiány.
A lelkész szerint ezen az segít, ha elkezdjük a saját tempónkban gyakorolni az „odaadást".

Jakus Ágnes