A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésének birtokosa szerényen szól elismeréséről, amelyet még augusztus huszadikán vehetett át a köztársasági elnök megbízásából, mégis álljon itt néhány fontosabb momentum Nagy István munkásságáról:1992-ben került a Nagykőrösi Tanítóképző Főiskolára, ahol intézetvezető főiskolai tanárként, majd 2012 tavaszáig dékánként dolgozott. Vezetése alatt a főiskolai kar nulláról építkezve teljesedett ki, a hallgatói létszám mintegy 600 főre növekedett. Az egykori nagykőrösi pártházból oktatási centrumot hozott létre, vezetésével felépült a leány- és fiúinternátus, valamint több létesítmény. Tíz könyve és mintegy ötven tanulmánya jelent meg az elmúlt évtizedben. Jelenleg a Károli egyetem hittudományi karán a gyakorlati teológiai tanszék vezetője.

Komolyan
A tanár úr azt mondja, hogy a mai napig is fiatalokkal foglalkozik a legszívesebben, annak ellenére, hogy ő maga már a nyugdíjas korosztályhoz tartozik. Gyülekezeti lelkészként is sokat törődött a fiatalokkal, a nyolcvanas években négyszáz fős ifjúsági gyülekezetet építettek munkatársaival Kiskunhalason. Talán erre a munkára figyeltek fel, amikor 92-ben elhívták a Nagykőrösi Tanítóképző Főiskolára.
– Akár az oktatásról beszélünk, akár más területről, bármit teszünk az életben, csak úgy érdemes csinálni, ha azt az ember komolyan veszi. Nem tettem semmi különöset, csak próbáltam komolyan venni, amit csinálok – mondja magától értetődő egyszerűséggel a lelkipásztor.

Üres pártházból virágzó iskola
A rendszerváltás hajnalán, 1990-ben indult el a főiskola Nagykőrösön, az akkori gyülekezeti lelkészek, Pintér Gyula és Fodor Ferenc munkájának köszönhetően. Ugyan Nagykőrösön már 1839 óta volt tanítóképző, de 1948-ban államosították, kilenc évvel később pedig végképp bezárták az iskolát, ami nagy szívfájdalma volt a helyieknek – meséli Nagy István a főiskola történetét, közben pedig cáfolja azokat az információkat, mely szerint ő is az újraalapítók között lenne.
– Amikor elindult a főiskola, még halasi lelkész voltam, Tóth Károly, majd Hegedűs Loránt püspökök hathatós támogatásával indult el a tanítóképzés. Azonban, ahogy az lenni szokott az újrainduló iskolákban, nem értettek szót egymással az ott dolgozók, ezért egy külsőst – engem – hívtak, hogy próbáljak rendet tenni. Egy üres pártházban indult el a munka: az Úristennek van humora, hogy az egykori MSZMP-székházat adta egy egyházi iskola székhelyéül. Húsz év alatt felépült a főiskola minden szépségével, bajával, gondjával, hibájával együtt.

Hét szakpár
A nagykőrösi tanítóképző 1993-tól a Károli egyetem karaként működik. Nagy István vezetésével építkeztek, felújítottak, bútoroztak, közben egyre több hallgató érkezett az iskolába. A kezdetekkor két szakpárt indítottak: tanító–hitoktató és tanító–kántor, majd hét szakpárra bővült az iskola kínálata. Az első évfolyam 32 diákkal indult, ma nagyjából 600 hallgató tanul a főiskolán. Az utóbbi években megcsappant a létszám, az okokról a következőket mondja az intézmény korábbi dékánja.
– Kevesebb a gyerek és gyengül az érdeklődés a tanítói szak iránt, mert nem fizetik meg. A bolognai rendszer megjelenése alapjaiban átvágta a korábbi oktatási rendszert. Hiába reménykedünk a Károlin, hogy egyszer majd több ezres egyetemmé fejlődünk, erre szerintem nincs lehetőség, mert nincs elég gyerek.

Talpon maradni
Nagy István szerint arra kell készülni, miként tud talpon maradni a református oktatás az egyre csökkenő hallgatói létszám mellett.
– Tudom, hogy nem mindenki ért egyet velem, azonban én nem látom optimistán a kialakult helyzetet. Ha jól tudom, még százezer gyerek sem született tavaly Magyarországon. Az újszülöttek negyven százaléka biztos, hogy roma. Mit gondol, hogy ebből a kevesebb mint százezer gyerekből hány jut el tizennyolc éves korában az egyetemre? Húszezer? Fel tudna venni az ELTE húszezer diákot? Igen. És akkor mi van a többi hatvan-valahány intézménnyel? Lehet, hogy nem ennyire durvák a számok, de szerintem valami hasonló helyzetre kell számítani éveken belül. Úgy vélem, az állam pontosan tudja, hogy radikális csökkenések várhatók. Nem kell, hogy bezárjanak egyetemeket, mert maguktól fognak elnéptelenedni, ezért a felsőoktatási intézmények rá lesznek kényszerülve, hogy bezárjanak. Ebben a környezetben kell az egyházi intézményeknek talpon maradni.

Hitéleti szakok
Hogyan lehet ezt megoldani, faggatom a tanár urat, de elhárítja a kérdést. Azután amikor azzal próbálok érvelni, hogy húsz éven át számos nehéz feladatot megoldott Nagykőrösön, mégis elárul néhány gondolatot.
– Romológiai tanszéket kell szervezni például a Károli egyetemen, mert a gyerekek negyven százaléka roma. Ez hatalmas tömeg, és mit fogunk csinálni 30 év múlva, ha nem képezünk olyan szakembereket, akik tudnak bánni velük? Az egyik kitörési pontot ebben látom. A másikat abban, hogy olyan képzéseket preferáljunk, erősítsünk, amire az egyháznak igazán szüksége van, vagyis a hitéleti szakokat. Az egyháznak elemi érdeke, hogy legyenek lelkészek, hitoktatók, diakónusok. Az egyházi vezetőség elméletileg ezt így is gondolja, azonban a finanszírozás dolgában és sok más egyéb kérdésben lennének még tennivalók. Olyan elkötelezett, egyházhoz kötődő szakemberek képzésére van szükség, akiket jó szívvel vállalunk. Ha durván akarom föltenni a kérdést: mi a csudának támogasson olyan képzéseket az egyház, amikből semmi haszna nincs? Pontosan tudom, hogy kell a társadalom számára is képezni szakembereket, de olyanokat, akik nem fordulnak el, ha elmennek egy templom előtt. Nagy kérdés a finanszírozás is, hiszen nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy megmondjuk, az állam fokozatosan kivonul majd ebből. Az egyháztól pedig nem lehet elvárni, hogy egy fillért is adjon, ha nem azt az értékrendet képviseli az egyetem, amit elvár.

A kevesebb több lehetett volna
Nagyon tarka képet mutat a református oktatás – véli Nagy István.
–Erősen híjával vagyunk az értékeknek. Talán kár volt a táblacserés iskolákat ilyen nagy számban elindítani, mert ezekből – néhány kivétellel – soha sem lesz igazán egyházi iskola. Ehhez megfelelő minőségű és mennyiségű, elkötelezett református szakember kellene. A kevesebb talán több lehetett volna, de ez már mindegy, mert sok ilyen iskola elindult.

Hol vannak?
Nem hozták meg a várt eredményt a református iskolák – állítja a tanár úr és már sorolja is a kérdéseit.
– 1994 óta hány ezer diák érettségizett református gimnáziumokban? Hol a csodában vannak ezek a fiatalok? Mert hogy a gyülekezeteinkben nincsenek, az biztos. Azt nem várhatom, hogy száz százalékban ott legyenek, de az is árulkodó, hogy ennyire nem jönnek.

Normális
Nehéz pontokba szedni, hogy milyen egy jó keresztyén pedagógus – fejtegeti Nagy István.
– Egyszerűen szólva: normális ember, elkötelezett keresztyén. Nagyon nehéz ilyen tanárokat találni, és emiatt is küszködik, kínlódik az oktatás. A református oktatás minőségét abban is lehetne mérni, hogy mennyire épül be a fiatalok életébe a keresztyén értékrend, vagyis hogyan fognak a mindennapokban élni. Ezt mindenki észreveszi. Felnőtt egy generáció, amelyik egyházi iskolába járt, ma már középkorúak. A matekot, fizikát meg lehet tanulni állami iskolákban is, ehhez nem kell egyházi intézmény, csak az értékrend tesz valamit azzá.

Ajtók
Nagy István azt mondja, hogy nincs panasza a kőrösi diákokra. Leginkább a mindenfelől begyűrűző liberalizmus aggasztja, ami betört az iskolákba és gyülekezetekbe is.
– Ennek ellenére remélem, hogy megtaláljuk azokat az ajtókat, amelyeken bemehetünk, és eredményesen nézünk szembe a következő időszak kihívásaival. Remélem, hogy lesz holnap is, nemcsak tegnap.

Fekete Zsuzsa

Fotó: Banga Zsolt, Füle Tamás