Változások

Harminckilenc éves fennállása óta először tartotta határon túl a közgyűlését a Doktorok Kollégiuma. A Magyarországi Református Egyház tudományos testülete Komáromban, a Selye János Egyetemen tanácskozott, ahol a résztvevők szolidaritásukat is kifejezték amiatt, hogy a szlovák kormány főiskolává akarja visszaminősíteni az intézményt.

Maradjon egyetem
Nagy jelentőségű, hogy a jelenlegi történelmi és politikai helyzetben lehetőségünk nyílt arra, hogy bár Szlovákiában, mégis magyar területen, a Selye János Egyetemen tarthattuk közgyűlésünket – nyilatkozta a Parókia portálnak Kádár Zsolt. A Doktorok Kollégiuma főtitkára hozzátette: Molnár János, a teológia dékánjának meghívására érkeztek Komáromba, ahol szolidaritást akartak vállalni az oktatási intézménnyel, a szlovák kormány ugyanis főiskolává minősítené az első önálló szlovákiai magyar nyelvű egyetemet.
– A jelenlétünk puszta tényével is támogatni akarjuk azt, hogy a szlovákiai magyarság egyeteme továbbra is egyetem maradjon. A Selye János Egyetem kiindulópontja a teológiai képzés volt, és ezt a privilégiumot őrizni kell.

Anyaország: tévedés
A Doktorok Kollégiuma ülésének négy napja alatt tizenöt szekcióban több mint százötven előadás hangzott el. Az évfordulók jegyében megemlékeztek Bod Péterről; a háromszáz évvel ezelőtt született református lelkészről Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója tartott előadást. Duray Miklós, felvidéki író és politikus úgy fogalmazott A közbeszéd és a közgondolkodás kölcsönhatásai című előadásában: téves szlovákiai magyarként Magyarországra az anyaország kifejezést használni, hiszen senki sem látott még olyat, hogy valaki úgy vált volna anyává, hogy levágták a lábát.

Nehezen fékezhető
A református zsinat munkáját segítő Doktorok Kollégiuma elmúlt időszakáról főtitkári jelentésében számolt be Kádár Zsolt. A többi közt arról is szólt, hogy az elmúlt évben a lelkipásztorok jogállásával kapcsolatos törvényről tanácskozott a jogi szekció. A gyakorlati teológiai szekció az igehirdetők kézikönyvén dolgozik. Az ökumenikai szekció foglalkozott a nyári, budapesti Reménység fesztivál elemzésével.
– A fesztivál igehirdetője Franklin Graham volt, és a felmérések szerint a rendezvényen részt vevő, egyházakhoz nem tartozó emberek közül kétezer-hétszázan döntöttek az evangélium mellett. A Doktorok Kollégiuma elemezte a szlovákiai, illetve a magyarországi népszámlálás jelenleg rendelkezésre álló adatait is. Szlovákiában sajnálatosan fogy a magyar ajkú lakosság, köztük a reformátusok is. Egyre erőteljesebb az asszimilációs folyamat, amely nehezen fékezhető.

Házasságkönyv
A Doktorok Kollégiuma közgyűlésén megszavazták az "Év könyve" díjat, amelyet idén Mucsi Zsófia Házasságkönyve kapott. Az "Év könyve" díjra a Kálvin Kiadó kérésére minden esztendőben a Doktorok Kollégiuma elnöksége, illetve közgyűlése tesz javaslatot.

Személyi változások
A testület tizenhét új doktort vett fel titkos szavazással. Jövőre negyvenéves korszak zárul le a Doktorok Kollégiuma életében. A testületben fiatal tudósnemzedék veszi át több jelenlegi vezető helyét. A Doktorok Kollégiumának elnöke Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a tudományos testület alelnöke Fekete Károly, főtitkára Kádár Zsolt. 

Fekete Zsuzsa
A tanácskozáson készült kép: MTI /Szigetváry Zsolt