Asztalközösségben

Akkor maradunk hűek Luther asztali beszélgetéseinek szellemiségéhez, ha egy egyszerű emlékvacsora megtartása helyett a ma aktuális kérdései kerülnek elő az asztalközösségünkben. Ha elhangzanak olyan gondolatok is, amelyek érdemesek a megjegyzésre vagy a lejegyzésre.

Kosztos diákok és átutazó vendégek saját késsel készüljenek! – szólt a szabály annak idején Luther Márton asztalánál. A reformátor házaként szolgáló egykori kolostorépületben ugyanis nemcsak az idővel egyre népesebb Luther-család étkezett, de az itt pénzért megszálló, úgynevezett kosztos diákok is részt vehettek a közös vacsoraalkalmakon. Ezek minden nap késő délután zajlottak, és részét képezték az imádkozások, közös éneklések, igeolvasások, valamint az aktuális és egyetemes kérdésekre egyaránt kitérő gondolatébresztő beszélgetések. Egy idő után presztízsnek számított Luther asztalánál vendégeskedni. Sokan jegyzeteltek a beszélgetések közben, így maradhatott meg ránk az a számos gondolat és anekdota, amelyet vaskos könyvbe szerkesztve utólag ki is adtak.

De mit ér az írott szó, ha nincs élettel átitatva? Miért fontos az, mikről beszélgettek közel ötszáz évvel ezelőtt a vacsoraasztal mellett, és mitől lehet aktuális még mindig az Asztali beszélgetések című könyv?
Ehhez hasonló kérdések foglalkoztathatták a Sándor Balázs és Sándor Gabriella lelkészházaspárt, amikor úgy döntöttek, meghonosítják egyházunkban az asztali beszélgetések szokását. Kezdeményezésük nem példa nélküli: Németországban több helyen is bevezettek hasonló vacsorákat, sőt, vannak, akik még korabeli jelmezekbe is öltöznek ilyenkor. „Láttunk videókat ezekről az alkalmakról, és úgy gondoltuk, hogy mindez a vonzereje mellett friss beszélgetési kereteket is adhatna a közösségeknek” – fogalmazott Sándor Gabriella. Két gyülekezet vágott bele az idén: a rákoskeresztúri és az újpalotai.



Múltidézés
Portálunk az újpalotai alkalmon volt jelen. Itt olyan nagy volt az érdeklődés a Luther-vacsora iránt, hogy folyamatosan bővíteni kellett az asztalnál lévő helyeket az érkező vendégek számára. Ehhez nemcsak további székekre, de újabb kinyitható asztalra és terítőre is szükség lett. Az asztaltársaság sokszínű volt: fiatalok és idősek, magányosak, párok és családok egyaránt eljöttek. A vendégek terítéke egy-egy tálból, pohárból és egy kanálból állt, a kést a lutheri mintára otthonról kellett hozni.
„A villát a korabeli felfogás még általában az ördöghöz kapcsolta, ezért nem volt ott Luther asztalánál sem” – hangzott a magyarázat, miért fából készült kanállal kell boldogulni az evésnél. Az ételek és italok kínálata és tálalása is a reformáció korát idézte.



Luther asztalánál mindig volt egy-egy húros hangszer is, így erről az alkalomról sem hiányozhatott a gitár, amely az énekeket kísérte. Sándor Balázs Luther szerepét felvéve vezette az alkalmat, Fogarasi Gábor, az újpalotai gyülekezet vezető lelkipásztora Melanchthonként lendített tovább egy-egy gondolatot, Sándor Gabriella pedig Katharina von Bora szerepében néha rászólt férjére: „Mire jó az, hogy szakadatlanul beszéltek, és nem esztek?” A beszélgetés elején a történelmi korszakot és mindennapjait ismerhettük meg, miközben a reformátorok arcképei és rövid ismertetői kézről kézre jártak, hogy alakjuk közelibbé váljon számunkra. Több részlet is elhangzott az Asztali beszélgetésekből. Testi, lelki és szellemi táplálék tehát egyaránt jutott a résztvevők számára ezen az estén.



Aktuális kérdések
Luther mindig egy kérdéssel indította el a beszélgetéseket: „Mi hír hallatszik?” A kosztos diákok és egyéb vendégek pedig beszámoltak neki a világ dolgairól, kikérték a véleményét az őket foglalkoztató ügyekben, így a társalgás – bár bibliai alapokon folyt – az életről szólt, nem elvont témákról. Ezért is volt fontos szempont a szervezők számára, hogy ne pusztán múltidézésből álljon a mostani vacsora, hanem szó essen a számunkra aktuális kérdésekről is. Luthernek a házasságról szóló gondolatai például kiváló alapot jelentettek ahhoz, hogy egy kicsit beszélgessünk napjaink házasságainak a problematikájáról. A felolvasott, kellően provokatív idézetek egyrészt megmutatták, hogy Luther hogyan szakított a középkori házasságképpel, másrészt rámutattak a téma változatlan aktualitására.



Komoly vitát szült a kérdés, hogy Luther vajon miért tartotta nagyobb bűnnek a válást, mint azt, hogy valakinek az ószövetségi mintát követve második felesége is legyen. Elhangzott, hogy míg a reformáció korában inkább politikai-gazdasági érdekek határozták meg a házasságokat, addig napjainkban szerelemből kelnek egybe a párok, és ez egészen más kihívás elé állítja mind őket, mind az egyházat. Ezért lenne fontos, hogy az egyház tisztázza, mit ért ma biblikus házasságon, és ez mit jelent a gyakorlatban. Felmerült az eltérő felekezetekhez tartozók közötti házasságkötés problematikája is, tisztázandó a katolikus egyház szentségi házasság fogalmát, valamint ennek kontextusában a  református gyakorlatot.  



Válságjelenség
Fogarasi Gábor a házasságok kapcsán elmondta, hogy az egyre szaporodó válások jelensége nem csak az ateista fogyasztói társadalomra jellemző, igencsak égető problémát jelent a keresztyén gyülekezetekben is. „Ma már ott tartunk, hogy hívő, a gyülekezetben aktív házaspárok, akik rendszeresen járnak az istentiszteleteinkre és egyéb alkalmainkra, öt-hat év elteltével bejelentik, hogy elválnak” – fogalmazott. Szerinte ez olyan komoly válságjelenség, amely több figyelmet és energiabefektetést igényelne a lelkipásztorok részéről. „Jobban oda kellene figyelnünk a gyülekezeti tagjainkra, jobban meg kellene ismerni az őket foglalkoztató gondokat, problémákat, és ez már túlmutat a házasság kérdéskörén is. A hívőknek nagy szüksége lenne ránk, lelkészekre.”



Ennek a közeledésnek lehetnek eszközei az olyan alkalmak is, mint például az ehhez hasonló Luther-vacsorák, ahol a gyülekezeti tagok bátran mesélhetnek az őket foglalkoztató kérdésekről, ahol az asztalközösség keretein belül megélhetik az együttlétet, egy-egy reformátori gondolat kapcsán megfogalmazhatják akár az ellenérzéseiket és bizonytalanságaikat is, és ahol magáról az életről esik szó az étkek felett.
Luther Márton asztali beszélgetéseit annyira fontosnak tartották, hogy lejegyezték az utókornak, és ma is olvasható szövegek maradtak. De vajon a mi vacsora közbeni beszélgetéseink vannak-e olyan tartalmasak, hogy később is emlékezzünk rájuk? Van-e bennük olyan gondolat, amely lejegyzésre érdemes lenne? És mi marad meg a közösségi alkalmainkból ötszáz év múlva?



Az idei Luther-vacsoráról további részleteket Sándor Gabriella és Sándor Balázs blogján lehet olvasni: http://jezusrol.blogspot.com/2019/10/asztali-beszelgetes.html 


Barna Bálint
Fotók: Füle Tamás
 

Luther vacsora