Egyre fogy a magyarság az anyaország határain túl: a megmaradáshoz új intézkedésekre van szükség. A felvidéki magyar reformátusok egyelőre meg tudták tartani összes iskolájukat, Erdélyben összevonásokra készülnek, míg Kárpátalján a pusztító jégvihar okozta károkat hozzák helyre – hangzott el a Generális Konvent felvidéki ülésén.
Templomépítésbe kezdett az újpalotai református missziói gyülekezet. Bár a lakótelepi református közösség számára sosem a létszám növelése volt az első, néhány év alatt kinőtte a bázisául szolgáló bérelt helyiséget. Hogy miért, arról a gyülekezet gondnokát és lelkipásztorát kérdeztük.
A legegzaktabb szakmák egyikének tartják a mérnökit, a pályán lévőknek azonban minden segítség elkél ahhoz, hogy helyes döntéseket hozzanak szakemberként és Krisztus-követőként is.
Titkos küldetés, akták, kódok, morzeüzenetek – a cinkota-mátyásföldi gyülekezet alsó tagozatosoknak szervezett napközis táborában mindent bevetettek, hogy igazi titkos ügynökök válhassanak a gyerekekből. A programra a szokottnál is többen jelentkeztek, és nem csak hittanosok.
A vízenjárás vágya mindig is velünk volt, minden bizonnyal éppen annyira és éppen olyan régen, mint a repülésé. Itáliában most teljesülhet ez az álmunk is.
Az egyik legnehezebb feladatot vállalta magára: gyógyíthatatlan betegeket kísér és gondoz életük utolsó időszakában. Kontha Benőné Molnár Piroska évekkel ezelőtt azt álmodta meg, hogy hospice házat építenek, ahol szeretettel veszik körül a haldokló betegeket és szakértelemmel enyhítik testi- és lelki szenvedéseiket.
A Föld sója elnevezésű ökumenikus találkozóra, amelyet idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szervez, eddig több mint háromezren regisztráltak.
Bébiszitter kamaszok, templomőrök, fiatal mentorok, pótnagyszülők és élménypedagógiával gazdagított gyermektáborok. Gyülekezeteket kérdeztünk arról, milyen programokkal készülnek a nyárra.
Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Elige Vitam (Válaszd az életet) díjat kapott a Parókia portál munkatársa, Fekete Zsuzsa szerkesztő-újságíró, mentálhigiénés szakember. A miniszteri elismerést a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napján adták át Budapesten.
Doktoravatásra, oklevélátadásra, a hatodéves lelkészhallgatók kibocsátására, díjak, kitüntetések és jubileumi diplomák átadására is sor került a budapesti református teológia 160. tanévének záróünnepségén.
Pár nappal a most zajló Fishing on Orfű fesztivál kezdete előtt kapott értesítést egy ökumenikus keresztény szervezet arról, hogy ebben az évben nem jut számukra sátorhely a rendezvényen. A szervezők arra hivatkoznak, hogy nem írtak alá szerződést, az idén végrehajtott területrendezés és a többségi tulajdonosok akarata miatt kellett megválniuk több alapítványtól.
A gyülekezetek, akárcsak az emberek, születnek, fejlődnek, gyümölcsöznek, végül kihuny belőlük az élet. De mitől élő a gyülekezet? Kocsev Miklóssal, a budapesti teológia tanárával beszélgettünk.
Segítsük a viharkárosultakat!
Tizenhárom tiszántúli településen okozott súlyos károkat a kedd reggeli vihar, templomok, gyülekezeti házak és parókiák is megrongálódtak. A jégkárosultak megsegítésér...
Jubileumi hangversenysorozattal készül a Sukorói Zenei Nyárra a velencei-tavi református gyülekezet. Kardos Ábel lelkipásztor szerint egy befogadó keresztyén közösség nem hívő emberek számára is sokat adhat a kultúra és a lelkiélet területén, méghozzá mindenféle elvárás nélkül.