A Magyarországi Református Egyház Cigánymissziója és a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS pályázatot hirdet az inkluzív református iskolaprogram koordinátori állásának betöltésére.
Hogyan szólítsuk meg a 21. századi fiatalokat? Miként alakítja át a kapcsolatokat a virtuális valóság? Mi valójában egy ifivezető feladata? Számos ehhez hasonló kérdésről gondolkodtak együtt az elmúlt hétvégén ifjúsági csoportok vezetői és önkéntesei a gazdagréti ifivezető-képzésen.
Markusovszy térre nyíló főbejárat, két külön kollégium, hosszú távú finanszírozási modellek – Zsengellér József stratégiai rektorhelyettessel a Károli Gáspár Református Egyetem beruházásairól beszélgettünk.
A böjtölés lemondás és csendben lét. Hiányra és közelségre mutat rá. Szétválaszt és összeköt. Négy református lelkipásztor gondolatai önmagunk megüresítéséről.
Jelen vannak a településen, ezt minden értelemben megszeretnék élni. Fiatalok, lelkesek és életrevalók, céljuk, hogy hitelesen képviseljék a hitüket Délegyházán, ahol a semmiből létrejött református gyülekezetet vezetik.
Immár hetedik nagyobb szabású találkozónkra hívunk benneteket 2019. április 27-én, ahol izgalmas előadásokat hallgathatunk evangelikál és ortodox protestáns teológusoktól, teológiai hallgatóktól.
Jézus missziói parancsa mindegyik korosztály megszólítására vonatkozik, mely a 21. századi lelkipásztort, teológust, hittanoktatót, katechétát új kihívások elé állítja.
Keresztyének önkéntes munkáján és társadalmi felelősségvállaláson alapul a Börtöncursillo nevű mozgalom, amely immár ötödik éve szervez büntetés-végrehajtási intézményekben lelki programokat.
A kiállítást rendezte és megnyitja: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, Móra Ferenc-díjas muzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályának vezetője.