A legfontosabb lelkészi tulajdonságoknak a kedvességet és a készséget tartja. Bár egyházmegyéjében sokan küzdenek anyagi gondokkal, mégis azt kéri, azért imádkozzunk, hogy a lelkészek őszinte, hiteles életet éljenek. Szívesen bevon tanácsadókat munkájába, nem akar mindent azonnal és egyedül megoldani.
Veres Sándor világi főjegyzőt választották a Dunamelléki Református Egyházkerület új főgondnokának. A választást a korábbi főgondnok, Tőkéczki László halála miatt kellett kiírni.
Nem könnyű egyedül megbirkózni a gyásszal, ezért 2019 februárjában induló 8 alkalmas gyászfeldolgozó csoportban szeretnénk segíteni. Várjuk azokat, akik szükségét érzik, hogy egy sorstársi...
November 3-án, szombaton 10.00 órai kezdettel a Biblia Szövetség Egyesület a Torockó téri református templomban tartja őszi csendesnapját Krisztushoz méltó egységben címmel.
A reformáció zsoltárai és az „Öt SOLA" is megszólal a gyülekezet és a Kálvin Kórus egymást váltó éneklésében. Az igét Papp Judit lelkipásztor hirdeti ez alkalommal. Az elhangzó énekek többsége megújulás előtt álló református énekeskönyvünk új anyagát is képviseli - ezért is hívjuk szeretettel az (éneklő) érdeklődőket.
Hit és értelem – Iskola- és egyházközeli írások címmel jelent meg ifjabb Bibó István könyve. A kötetet Velkey György mutatta be a budapesti Bibliamúzeumban.
Miért engedi Isten a szenvedést? A kérdésről, amely próbára teszi hitünket, Philip Yancey keresztyén író, újságíró, a Hol van Isten, amikor fáj? című, nemrégiben magyar nyelven is megjelent könyv szerzője beszélt magyar olvasói előtt.
„Istennek az az egyik ajándéka, hogy nem vagyunk egyformák" – Orosz Gábor Viktor előadásából megtudhattuk, hogy nem csak a szépségipar formálhatja át a testünket, de a szeretet is megszépíthet, ha örömöt kelt bennünk.
„Ha tudtam volna előre,
Isten sohasem vett volna rá minderre.
De elrejtette előlem, ő tudja, miért." – Kerekasztal-beszélgetés Cs. Szabó Sándor Luther című kétkötetes életrajzi regényének megjelenése alkalmából.
Vallja, hogy a lelkészek vannak a gyülekezetekért, de ezzel senki sem élhet vissza. Hálás tud lenni a bejáratott dolgokért is, nem akar mindig forradalmit alkotni. Ezzel együtt komolyan változtatott életmódján, a legfiatalabb esperesként sokak számára mutat példát a vezetés, a szolgálat terén.
A Reformáció mozaikdarabkái – Az Evangélikus Országos Múzeum előadásai a Kutatók éjszakáján (2018. szeptember 28. 17:00-22:00). A képeken szereplő előadók: Orosz Gábor Viktor, Seben Glória, Kőszeghy Miklós. Fotók: Somogyi Csaba
A háborúknál és a népirtásnál kevés szörnyűbb dolog van a világon. A szenvedés univerzális tapasztalat, ahogy az is, hogy minden tragédiára reagálni kell valahogy. Ezt az állapotot próbálja feldolgozni Gárdos Péter Hajnali láz című filmjében.