Nem lezárunk egy emlékező évet, hanem elkezdjük a következőt, az 501-et. Együtt ültetünk egy almafát. Megvendégeljük egymást, megtekintjük a műhelyek alkotásait, a nyitott ajtókat. Beszélgetünk, megosztunk abban a közösségben, amelyet Isten Igéje teremtett közöttünk. Beszámoló a budapesti Baár–Madas Református Általános Iskola reformációs projekthetéről.
Gimnáziumunkban 2017. október 26-án került megrendezésre a Pályaorientációs Nap, melynek változatosságát és magas színvonalát számos felsőoktatási intézmény delegáltja biztosította.
„Képeket festeni az evangéliumhoz olyan, mint az ég és a föld közé állni, és a képi világ lenyomatával jelezni, hogy Aki öröktől van, nem olyan nyilvánvaló – de itt van.” A Bibliamúzeum új időszaki kiállítása Karátson Gábor festőművész Márk evangéliuma ihlette akvarelljeit mutatja be.
A kamaszlány elszökik az intézetből, várja őt a nagyvilág és a pultosmunka Hollandiában – de már a tizenévesek is pontosan tudják, az ilyen utak nem a diszkóba, hanem a bordélyba vezetnek.
A Fővárosi Protestáns Kántorátus (vezető: Bence Gábor) a Musica Profana régizene együttes (vezető: Szabó Zsolt) a Zákányi Zsolt Református Vegyeskar (vezető: Kádár Ágota) szolgálatával.
Kedves Testvérünk!
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége, a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Emlékezet...
„Ha luxusnak tartod a rendszeres testmozgást, próbáld ki, milyen betegnek lenni” – vallja Ambruzs Dulcinea. A hívő személyi edző szerint keresztényként is egy élet áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy jól sáfárkodjunk az egészségünkkel. Az ő hivatása, hogy ebben segítsen az átlagembereknek.
A zenés áhítat csendes hálaadás Urunk csodálatos szabadításáér, amit az ő Lelke indukált a nagyobb és kisebb reformátorok szívében úgy 500 évvel ezelőtt, hogy engedtek a mennyei parancsnak és visszavezették az embervilágot a Golgota keresztfaoltárához, az egyedüli közbenjáró Urunk Jézus Krisztushoz, a Küriosz Krisztosz-hoz, akinek az ott el-kifolyt vére ma is bűntörlő hatalom.
Szeretettel várunk mindenkit október 29-én vasárnap a ünnepi zenés, úrvacsorás istentiszteletünkre, ahol a reformáció korabeli énekeket korhű hangszereken a Tabulatúra régizene együttes kíséri.
Általában fontos ügyben jönnek a látogatók a dunamelléki egyházkerület Ráday utcai székházába. Fontos ügyben járt el az a kisgyermekekből álló küldöttség is, akiknek a látogatása a Püspöki Hivatal dolgozói és az egyházvezetők napját is bearanyozta. A csákvári Lorántffy Református Óvoda és Bölcsőde nagycsoportosai azért utaztak a Dunántúlról a fővárosba, hogy eleget tegyenek idei célkitűzésüknek: a reformáció emléknapjára összegyűjtsenek 500 ölelést.
Hogyan gondolkozik, éli hétköznapjait, ünnepeit Magyarországon egy keresztény család 500 évvel a reformáció után? Van, akik számára nem elavult, poros könyv a Biblia, hanem útmutató az év minden napján, örömben, bánatban, vígságban, gyászban?