A Református Motorosok Baráti Köre idén június 12-15. között mintegy ezernégyszáz kilométer megtételével emlékezett meg a reformáció 500 éves évfordulójáról. Beszámolónk álljon itt sajátos útinaplóként.
Lutherek címmel mutatták be az idei miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon a reformáció 500. évfordulójára született ragtime operát, amelyet Martin Luther King és Luther Márton élete ihletett. Lanczkor Gábor író és Ittzés Tamás zeneszerző művét a Bohém Ragtime Jazz Banddel kiegészült debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészei vitték színpadra Gemza Péter rendező vezetésével.
Ellenszélben, szélárnyékban, tűző napsütésben, dombokon és hegyeken át kerékpározik kilenc református lelkipásztor 500 kilométert három nap alatt. Azt mondják, hogy a meredek kaptatókon nem éppen a reformáció teológiai hangsúlyai forognak a fejükben, viszont teljesítménytúrájukkal a nagy elődök előtt szeretnének tisztelegni.
Győri L. János és Győri Katalin Menekülők című drámája nyerte el a Csokonai Színház, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata „Akikre nem volt méltó e világ” című közös drámapályázatának fődíját.
Ismét közös gondolkodásra invitál a Reformátusok Szárszói Konferenciája: a hatalmas hagyományokkal bíró tábor 2017. augusztus 24-től 27-ig várja szeretettel a keresztyén szellemiségű érdeklődőket.
A spiritualitás az istenhitből fakad. Bárhol is járunk, azt tapasztalom, hogy az emberek szomjaznak az élő zenére és különösen fogékonyak, ha elgondolkodtató, lecsendesítő, megnyugtató, szakrális zenét hallanak – mondja Gyermán Júlia hegedűművész.
Elképesztő, hogy vannak tizenhat éves gyerekek, akik mögött már több évnyi drogozás áll. Múltjukban sok minden előfordul válástól verekedésen át a késelésig, de a lényeg, hogy most itt vannak, Ráckeresztúron, és tisztulni szeretnének – minden értelemben.
Kevesekről hallott annyi rágalmat, és hamis állítást, mint Kálvinról, ezért saját maga akart utánajárni az igazságnak, mondja Tóth-Máthé Miklós író. Megjelent az első magyar nyelvű regény Kálvin Jánosról, a reformátor küzdelmes, mélyen emberi, hitvalló életéről.
A nyár a megpihenés, az újragondolás és az élmények ideje. Idén is szeretnénk mindhármat biztosítani számodra, ha eljössz Balatonszárszóra, a REFISZ nyári táborába.
Rézmetszési technikája olyan újdonságként hatott a középkorban, mint a 21. században az okostelefon. A magyar származású Albrecht Dürer német precizitással, és elképesztő tehetséggel alkotott. Fénybe metszett vonalak címmel Dürer metszeteiből mutat be impozáns válogatást a Bibliamúzeum. Érdemes megnézni, akár nagyítóval is.
Most vasárnap 14 órakor, valamint 15.30-kor fllmvetítést tartanak a Magyar Nemzeti Múzeum reformációtörténeti kiállításán az egykori sárospataki teológusok exodusáról.
Irgalmasnak lenni nehéz. Hisz annak kell ezt adnom, aki valami miatt rászorul. Bajban van, bűnös, segítségre szorul, hibázott, vétett, esetleg akár bántott engem.
Ökumenikus zarándoklatra hívják az érdeklődőket katolikusok, reformátusok és evangélikusok. Az ötnapos gyalogtúra célja, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek Istenhez, egymáshoz és a teremtett világhoz.
Június 16-25 között fergeteges 10 nap vár Miskolcra és a zene szerelmeseire, az opera jegyében. A rendezvénysorozat egyik izgalmas produkciójának ígérkezik a reformáció 500. évfordulója alkalmából született LUTHEREK ragtime-opera színpadi bemutatója, de tangó-opera, operett- és opera-musical is színesíti majd a palettát.