„Nemcsak világra jöttem szerelemből, hívővé is a szerelem szült.” Visky András írónak az anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozón elhangzott beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Imádságból épült templom, imádságban született közösség, ima által történő gyógyulás. Bepillantást nyertünk néhány dunamelléki gyülekezet imaközösségének életébe.
Sokéves álma vált valóra a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjainak és pedagógusainak azzal, hogy felavatták az intézmény új, többfunkciós tornacsarnokát.
A baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református egyházak cigánymissziói idén a Budapest-Gazdagréti Református Egyházközség templomában gyűlnek össze.
A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók megtartása a célja annak az új inklúziós programnak, melyet a Református Szeretetszolgálat és az Országos Református Cigánymisszió hirdetett meg. A pályázatokat február 20-ig lehet benyújtani.
Nagyobb élet- és munkatapasztalattal rendelkező teológusjelöltek számára indít ösztöndíjprogramot a Dunamelléki Református Egyházkerület 2024 szeptemberétől.
Az ökumenikus elköteleződésű Chemin Neuf Közösség a Budapest-Hold utcai református gyülekezetben köszöntötte az imahetet. A Megyeri-házaspárral beszélgettünk az egység fontosságáról az ökumenikus imahét kezdetén.
A gyülekezeteinket nem csak a lelkész és a vasárnapi igehirdetés formálja. A magyar kultúra napja alkalmából arra kerestük a választ, hat-e a gyülekezetre, amit a lelkésznéje olvas.