"Az anyagi javakon és birtokolt értékeken alapuló identitásmeghatározás hamis utakra csábít. Megtéveszt és manipulálja az embert. Ha attól vagy valaki, amid van, akkor vesztesként egy perc alatt semmivé válhatsz."
Bagdy Emőke
Test- és léleknevelés a Baár–Madasban
Sokéves álma vált valóra a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjainak és pedagógusainak azzal, hogy felavatták az intézmény új, többfunkciós tornacsarnokát.
Időre és eredetileg tervezett funkciói megtartásával készült el az 1400 m²-es tornacsarnok a Lorántffy Zsuzsanna utcában, melynek alapkőletételére 2022 decemberében került sor. Az épületben szabványosított röplabda, kosárlabda és kézilabda multifunkciós sportpálya mellett 700 fős lelátó, öltözők, vizesblokkok és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet. A terem kettéválasztható, így egyszerre két osztály is tarthatja itt óráit. Az iskola nagy ünnepségei, az évnyitók, szalagavatók és évzárók mellett a hitéleti alkalmakat is itt fogják tartani. – Az intézmény diákjai és tanárai helyszűke miatt eddig a pasaréti református temploman gyűltek össze istentiszteleteken.
„Amikor sportot nézünk és egy versenyzőért szorítunk, legalább annyira fontos, hogy teljes erőbedobással küzdjenek, mint hogy végül győznek-e. Pál apostol is arról ír, hogy teljes erőbedobással fussunk a cél felé” – fogalmazott nyitó áhítatának elején Székely Tamás iskolalelkész a Filippiekhez írt levél 3. részének 14. verse alapján. A lelkipásztor hangsúlyozta: erőfeszítésről nemcsak fizikai, de lelki értelemben is lehet beszélni, melyre az új tornacsarnok mostantól szintén lehetőséget kínál majd. „Test- és léleknevelés fog történni a csarnokban, adja Isten, hogy ennek örömét együtt éljük át hétről hétre” – mondta a lelkipásztor.
Az ünnepség résztvevői megtekintették a tornacsarnok építéséről készült kisfilmet, melyben az épület tervezői, Gondos Attila és Gondos Csaba, Balázs Ádám, a generálkivitelezésért felelős Bamax Work Kft. ügyvezetője, Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök, Trippon László, az intézmény gazdasági vezetője, Dobrosi Márta testnevelőtanár, illetve a Baár–Madas jelenlegi és korábbi tanulói – a női kosárválogatott tagja, Varga Alíz és az egykori olimpikon műugró, Fazekas-Gondos Flóra – osztották meg örömüket és jókívánságaikat.
A tornacsarnok építéséről készült videó:
Tombor László, a Baár–Madas igazgatója köszöntőjében felidézte, hogy az elmúlt évek folyamán apróbb lépésekben újították fel a Medgyaszay István által tervezett, szecessziós stílusú intézmény különböző tereit – rekortán sportudvar készült, megújultak az iskola folyosói, díszterme és hátsó terasza is, kicserélték a nyílászárókat –, a tornacsarnok felépítésével pedig régi álmuk vált valóra. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők – hála Neki, hogy befejezhettük ezt a munkát” – mondta az intézményvezető, hozzáfűzve, hogy az iskola immár a 21. század diákjai számára is komfortossá vált.
Az ünnepséget zenei betétek is kísérték: az 5.a. osztály négy tanulója az Ibolya című darabot adta elő fuvolán, az iskola kórusa pedig Balázs Árpád: Bodzavirág című kórusművét – a Baár–Madas egykori diákja, Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők című versének feldolgozását. A szintén öregdiák Balla Gergely Loránt, a Platon Karataev zenekar énekese formációja legutóbbi albumának címadó dalát – Partért kiáltó – énekelte el. Az M4 sportriportere, Berkesi Judit is korábbi Baár–Madas-osként szólt az ünnepség résztvevőihez, egy részletet felolvasva Németh László: Homályból homályba című művéből.
Balog Zoltán püspök a Baár–Madas hitéleti alkalmait szolgáló új, mobil szószéken lévő szimbólumokra hívta fel a diákok figyelmét. „Egy csillagot láthatunk a kereszt közepén. A csillag feladata, hogy elvezessen minket valahová. A miénk a kereszthez vezet bennünket, ahol találkozhatunk az élet gazdagságával és azzal, hogy az életünk akkor igazán teljes, ha felfelé mutat.”
A püspök kifejtette: a kereszt szárnyai a Krisztusban kiteljesedő életünkre utalnak, melyekbe egyaránt belefér az örömünk és a bánatunk is. A függőleges dimenzió pedig a földben gyökerezik, ahonnan jövünk, és Isten felé mutat, ahonnan az erőt kapjuk az élethez. „Örülök, hogy ez a tornacsarnok egyszerre lesz a test és a lélek otthona, és hogy gyakran látni fogjátok egyházunk szimbólumát, a keresztet a csillagon. Kívánom, hogy ha rátekintetek, mindig az életnek arra a gazdagságára gondoljatok, amely Isten ajándéka!”
Magyarország Kormánya részéről Varga Mihály köszöntette az ünnepségen résztvevőket. A pénzügyminiszter elmondta: a tornacsarnok megépítése 2,8 milliárd forintos állami támogatásból valósult meg. „Nemrég az iskola még egy olyan család volt, amely kinőtte az otthonát, és az ünnepek alkalmával csak a rokonoknál tudott vendégeket fogadni. A mai napon felkerült a pont az i-re, haza lehet költöztetni az ünnepeket, és a hétköznapok is jóval kényelmesebbek lesznek” – mondta. Hozzátette: a Baár–Madas hazánk legjobb református oktatási intézménye – országos összesítésben a 26. a középiskolák között –, ezért ideje volt, hogy az itt folyó magas szintű szellemi tevékenységekhez méltó tornacsarnok álljon a diákok és pedagógusaik rendelkezésére.
Az ünnepség végén Balog Zoltán, Varga Mihály, Tombor László és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a nemzeti színű szalag átvágásával szimbolikusan is felavatta az új tornacsarnokot – az esemény a Szózat közös eléneklésével zárult.
Képek: Füle Tamás, Pénzügyminisztérium