Se szó, se beszéd

Visky András írónak, az élő Ige éve fővédnökének az anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozón elhangzott 2024. január 27-i beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Az Élő Ige Éve meghirdetése napján a szerelemről szeretnék beszélni.

Nem csak világra jöttem szerelemből – ami az általánossá váló erőszak korában önmagában is kitüntetett ajándék –, hívővé is a szerelem szült.

A szerelem pedig a remélt dolgoknak valósága és a nem látható, sőt minden érzékelési módon kívül eső dolgok létéről való meggyőződés. A szerelem okán nyertek jó tanúbizonyságot az előttem járók, az önmagukból semmit vissza nem tartó hívő asszonyok és férfiak. Nekem ők voltak a kezdet, nélkülük a jelentéshiány és üresség változatos és látványos alakzatait művelném. Náluk nélkül semmi sem lett, ami lett, és ami vagyok. Más szóval ez az én itt, aki a világra néz, és akire a világ tekint, maga a semmi volna.

A szerelem által értjük meg a mindenestől érthetetlent, hogy a világot a féltőn szerető Örökkévaló – áldott legyen! – kiáradó szeretete alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható, benne két ember, a maguk szépséges különbözőségével.

Engem szerelmes emberek vettek körül, közöttük nőtem fel, hangjukat elsötétüléseim legmélyebb időszakaiban is hallom. Önmaguk megtartása helyett saját valóságuk felé fordultak, puszta létükkel leplezték le a történelmi szükségszerűség képében regnáló abszurditást. Párás szemű Rómeók és Júliák, akik viszont nem egymásba, hanem a Mindenhatóba voltak szerelmesek. Reménytelenül belezúgtak az Örökkévalóba. Az Örökkévaló pedig fenntartások nélkül viszonozta szerelmüket, és felbátorodva ragaszkodásukon, általuk és velük történelmi léptékű kísérletekre szánta el magát. 

Arra lettem figyelmes, hogy ezek a férfiak és nők szerelemből fordították oda másik arcukat az őket verőkhöz. Óriási karriert futottak be, megszámlálhatatlanul sok „másik arcuk” volt, pedig igazán csak egyetlenegy, fáradhatatlanul kínálták oda, nem hittem a szememnek. Gyanút fogtam, hogy ne is a szememnek higgyek, ha már nem hiszek a szememnek, mert amit látok és tapasztalok, túl van minden tetszetős magyarázaton. Jobban járok, ha magamhoz ölelem őket, ha lesem tanításaikat és felkészítem én is az arcomat erre a fáradhatatlan odafordításra.

Szerelem által ragadta magához az Örökkévaló a nagyszalontai Erzsébetet, Jézus menyasszonyát, miután bizonyságát adta a csíkszeredai női börtönben szerelme iránti töretlen hűségének. Elragadtatása előtt meggyőződött arról, hogy a Megváltó szemében kedves. Fiatal volt, szép és boldog, ragyogó arccal futott Jézusa karjaiba. Nem látott halált, mi viszont látva láttuk, és hangosan sírtunk.

Szerelem nélkül senki sem lehet kedves az Örökkévaló előtt. Aki hozzá járul és nem veti bele magát a szerelem tüzébe, bukott angyalok hangját zengető érc és visító cimbalom marad.

Szerelem által kapott kijelentést Sándor lelkész azokról a dolgokról, amelyeket nem láthatott, töretlen örömmel, zsoltárokat énekelve bárkát ácsolt a szamosújvári börtönben, hogy megmentse a háza népét, mert kivétel nélkül minden fogolyra és fegyőrre úgy tekintett, mint a reá bízottakra. Szerelme ítélte meg a világot és a benne kényelmes helyre vágyó egyházat, és így a szerelemből való igazság örökösévé lett.

Szerelemből kérlelte az aradi Anna Magda diakonissza nővér az Örökkévalót, hogy a már zajló letartóztatásokból nehogy kimaradjon, „kérlek, könyörgött, tudom, hogy nem vagyok méltó, csak ki ne hagyj”, mire az őt szerelemmel szerető Mindenható elrendelte a letartóztatását, mert ő maga is a börtönbe készült éppen. Hiszen börtönbe jutottak mind, akiket szeretett, miért is lakjon akkor az egekben?

Szívében fellángolt, korábban ismeretlen szerelem miatt nem veszett el M., a parázna nő, a börtönben teljesedett ki tanítványsága neki is, mint sokaknak az elhívottak közül.

Szerelemből művelte nemcsak a kerteket és szántóföldeket Anti, az északi vidékek paraszt prófétája, hanem bizony mózesi szelídségével a kemény szíveket is feltörte, és a megkeseredett életeket is termőre fordította. És amikor látta és hallotta a Mindenható Anti tanúságtevéseit a szibériai fogságban, alighogy orosz földről hazatért, ismét fogságba szólította, mert senkit sem ismert, aki a halálra szánt lágerlakókat felforgató zsoltárok és dicséretek örömteli éneklésére rá tudott volna venni.   

És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék dr. Széplakiról, az angyali ügyvédről, aki már életében az igazságosság városában lakott, amelynek szilárd alapja van, mert tervezője és alkotója az Örökkévaló; vagy ha szóba hoznám a zilahi Püsök presbitert és elsőszülött fiát, akik bilincsekben, egymást átölelve énekelve lépték át a börtön küszöbét; és hogyan hallgathatnék a legtisztább humorú Balogh kereskedőről, aki megvonta magától a fejadagot, hogy a negyed tüdővel lélegző Lőrincz lelkészt életben tartsa; beszélhetnék Karcagi paptanárról és Jakabról, Kissről és a hórihorgas Dézsi lelkészről; nem tudok hallgatni Fekete Jánosról, a legnagyobb nevettetőről, akit még a szószéken is eltöltött Isten minden értelmet meghaladó békessége és belealudt a saját prédikációjába – egy egész falu és még a környéke is felébredt ettől a nyilvános elszenderedéstől.

Ők mind olthatatlan szerelmük által igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, a gyűlölet erejét oltották ki, megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki. Akik a semmivel sem bírás szabadságában éltek, és nem tartották magukat méltónak a tanúság ilyen nagy tisztességére. Azok közé tartoznak ők is, akikre nem volt méltó a világ.    

Itt állok előttetek, szerelemből.

Kimondom azt a szót: Én, és úgy hangzik: Te. Kimondom: Te, és úgy hangzik: Mi.

A szerelmi dadogásban a legegyszerűbb szóban is önmagát mondja ki az ember. A leghétköznapibb szó is az ismeretlenből bukkan fel. Megszületik, valósággá lesz, mintha soha korábban nem ejtettük volna ki.

Megszületek, amikor a Szó a Nyelv méhéből kiszólít engem. A születés sírását nem lehet megkülönböztetni a Feltámadás révült nevetésétől.

Az Élő Ige nem szó, és nem hitető beszéd, hanem szülés. Ha nincs szülés, akkor semmi nincs, kő kerül kőre, fölépülnek az önaffirmáció szentélyei, hogy elfedjék a tátongó ürességet. De nem marad kő kövön – nincs ennél boldogabb prófécia.

Vannak itt szerelmesek?

Ha nem vagy szerelmes, ne tégy egy tapodtat sem.

Bizony, jövel, Uram, Jézus!

Visky András
író, dramaturg, színházi teoretikus, az élő Ige évének fővédnöke

Elhangzott az anyaországi és felvidéki református lelkipásztorok találkozóján Budapesten 2024. január 27-én. A mintegy ezer lelkipásztor részvételével zajlott találkozóról itt írtunk.

Képek: Füle Tamás