Krisztus feltámadásának valóságából akkor látszik valami ebben a világban, ha a keresztények életében látszik – mondta Balog Zoltán püspök húsvétvasárnapi igehirdetésében.
Az emberélet időbe zártságára utalva az élettelen kövek létükkel az örök isteni jelenlétet is felmutatják. Füle Tamás képeiből nyílt meg a budapesti Bibliamúzeum idei első időszaki kiállítása. A Majd a kövek… című tárlat április 15-ig tekinthető meg.
„A kereszténység sosem csak egy eszme volt, hanem mindig realitás is. Isten üzenete pedig évezredek óta ugyanaz földrajzi helytől és időtől függetlenül.” A 29. Szent István Könyvhéten mutatták be A kereszténység történeti atlasza című kiadványt.
A templomajtó bezárult, eközben pedig kinyílt egy másik az online térben, ahol soha nem volt elérhető annyi igehirdetés, mint a járvány kezdete óta. Református lelkipásztorokat kérdeztünk arról, hogyan élték meg ezt az időszakot és mit tennének ma másként.
Megjelent a Karakter magazin karácsonyi száma – a lap hamarosan minden dunamelléki gyülekezetbe megérkezik. A Parókia portál válogatás magazinja olyan történeteket mesél el, amelyek Isten közöttünk végzett munkájáról és a benne bízó emberek felelősségéről szólnak.
„Mondtam a presbitereknek, hogy jobban szeretnék nevetve vakolatot sepregetni velük, mint a felújított, de üres templomban találkozni” – mondta Koncz Hunor Attila, vasárnap beiktatott kosdi lelkipásztor, akit a lelki építkezésről kérdeztünk.
„Szívesen megosztom tapasztalataimat, de arra is szabadságot kérek, hogy elmondhassam, mivel nem értek egyet. A püspök a tapasztaltságomon túl azért is kérhetett fel, mert szabad szívvel fordulok hozzá, aki nyílt és baráti hangot üt meg, ez a főtanácsosi tisztség lényege.”
Mindannyian biztonságos, felszabadult és kiegyensúlyozott kapcsolatokra vágyunk, ehhez nélkülözhetetlen, hogy kilépjünk az énközpontúság pusztító körforgásából.
Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon is bekapcsolódott a Jerusalema nevű tánckihívásba, amely a járványhelyzet embert próbáló nehézségei után felszabadító, vidám feladatot jelentett a nyitásra készülő otthon munkatársai és lakói számára.
Válhat-e barátjává, vagy inkább maradjon meg gyülekezeti tagja pásztorának egy lelkész? Jut-e ideje a saját családjára? Mi lehet a lelkészférjek szerepe a gyülekezetben? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a választ a budapesti református teológia hallgatói a Lelkészi létforma című szemináriumon. Akik vallanak: a már pályán lévő lelkészek és házastársaik.
Régi vágya valósul meg a kerepesi református gyülekezetnek: épülő templomuk és gyülekezeti központjuk alapkövét tehették le május 2-án. A szilasligeti nagyréten tartott ünnepség mérföldkő a közösség történetében.
Történelmi felújításon esett át Tolna megye legnagyobb református temploma. Az épület a gyülekezet és a falu különleges, viharokkal és megújulásokkal teli történetének jelképe.
Új ifjúsági biblia jelent meg az Ifjúságépítők, a Fiatalok Krisztusért Alapítvány, a Magyar Bibliatársulat, valamint a Kálvin és a Harmat Kiadó együttműködésével. A kiadvány angol eredetije 2019-ben az év bibliája lett. Hogy miért és hogyan érdemes fiatalok kezébe adni, arról a fordítót, Horváth Evelin református lelkészt kérdeztük.
Március 8. és 26. között minden személyes jelenléttel járó istentisztelet, gyülekezeti alkalom és összejövetel szünetel – határozott az MRE Zsinatának Elnökségi Tanácsa. A testület javasolja a digitális eszközök alkalmazását az istentiszteletek és gyülekezeti alkalmak közvetítésére, és kéri, hogy támogassuk a bajbajutottakat.
Így kezdték az angyalok az örömhír kihirdetését a betlehemi éjszakán. Vajon hogyan hirdetik gyülekezeteink ugyanezt az örömhírt a magány és a távolságtartás napjaiban?
Átmeneti, bizonytalan időszakban vagyunk, amikor közösségeink a lehető legjobb megoldást keresik a felelősség-lehetőségek-helyzetismeret-biztonság sokszögében.
Lelkipásztorok az októberi rendelkezés értelmében már bemehetnek a koronavírusos betegekhez. Azzal az üzenettel érkeznek, amelyet eszköz, gyógyszer, kezelés nem pótolhat.