Így szól az Úr: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek!
Jeremiás könyve 6,16
„A békesség útját nem lehet a biztonság útja mentén megtalálni."
Dietrich Bonhoeffer
A közösség története a templom körüli gondoskodás története – hangzott el a makádi orgonaszentelő ünnepségen, ahol alulról jött kezdeményezés eredményeképpen újulhatott meg a templomi hangszer.
Felszentelték a Mózeskosár Református Bölcsődét és a gyülekezet fennállásának 110. évfordulójáért is hálát adtak a Dunavarsányi Református Egyházközségben.
Káposztásmegyeren a gyülekezeti közösség kultúrájává vált, hogy vezetőket nevel ki, akik magukénak érzik a szolgálatot, és akik nyitottak a tanulásra is.
Krisztus követése az első, ebből fakad minden más. Beiktatták Tikász Ábelt, a Budapest-Klauzál téri Református Egyházközség harmadik vezető lelkipásztorát.
A csákvári reformátusok különleges módon kovácsolódnak közösséggé a templom falain kívül: heti rendszerességgel teniszezni járnak egy profi edzőhöz Székesfehérváron.
Beiktatták szolgálatába Székely Zsoltot, a Pesterzsébet-Klapka téri Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát advent második vasárnapján.
A Református Megújulás Konferenciáról a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldalán, a reformatus.hu-n megjelent közleményt teljes terjedelmében közöljük.
Minket az tart egybe, nem csak reformátusokat, keresztyéneket, hogy Istennek van aktuális üzenete – mondta a mai Szerbia területén élő gyülekezet úrvacsorás ünnepi istentiszteletén Balog Zoltán dunamelléki püspök.
A Budapest-Rákoskerti Missziói Egyházközség még alig egyéves, de már gyarapodásnak indult, a Makovecz-templom falai pedig megteltek élettel. Antal Mariann beiktatásán jártunk.