Kovács Endre lelkiségi teológust kérdeztük a helyes, Szentírásnak megfelelő böjtről. Arról a gyakorlatról, amely több világvallásban is megjelenik és világi körökben is ismert, de a protestáns keresztyénségben keveset hallunk róla.

A mértékletesség és a böjt viszonya
A böjt az étel és az ital teljes és önkéntes megvonását jelenti, fontos feltétele az Istenhez fordulás szándéka. Ez alapján a vallásos és világi közegben ismert, böjtnek nevezett tevékenységek bibliai értelemben nem nevezhetők böjtölésnek, inkább a mértékletesség gyakorlásának. Mondhatjuk, minden böjtölés mértékletességet és önmegtartóztatást jelent, de aki megvon valamit magától bizonyos időre, még nem feltétlenül jelenti, hogy böjtöl, márcsak azért sem, mert nem biztos, hogy ezzel Istenhez szeretne közeledni.

Az egészségmegőrző hatásról sokan beszélnek, némelyek jó üzletet is látnak benne, de amellett, hogy ez a hatás a biblikus böjtben is érezhető, a Szentírásban olvasható böjt kifejezetten Istenre, az ő keresésére fókuszál. Bár a böjt a fizikai gyógyulás eszköze is lehet, kár lenne pusztán egészségmegőrző kúrának vagy aszketikus gyakorlatnak látni, ezért szélesebb perspektívában, a Szentírás alapján kell megítélnünk.

Milyen céllal?
Jézus minden gyógyítása, prófétálása, parancsa és cselekedete túlmutat önmagán, így negyven napig tartó böjtölése is. Márk evangéliumában olvashatunk arról a párbeszédről, amely Jézus és a tanítványok között zajlott, és amely azt a kérdést járja körül, mikor és miért böjtöljünk.

„ A Megváltó az ő jelenléte alapján válaszol, azt mondja, a tanítványok akkor böjtöljenek, amikor mesterük már nem lesz velük. Jézus soha nem tiltotta, de nem is parancsolta meg az egyéni és közösségi böjtöt, ez azért is fontos, mert abban a korban egyesek a különféle visszaélések miatt be akarták tiltani, mások a magasabb spiritualitás elérése végett kötelezővé akarták tenni a böjtölést. A jézusi minta megdöbbentő lehetett, hiszen az ószövetségi ünnepekben a böjtnek komoly szerepe volt. Az, hogy a vallási gyakorlat lehet önkéntes, átírta az addigi szabályokat.”

A Szentírásban többfajta böjtről olvashatunk, gyakorlásuk szempontjából láthatunk pozitív és negatív példákat is. Lelkiségünk, ahogy a böjthöz viszonyulunk, eltorzíthatják a gyakorlat eredeti célját.
„Nem kényszeríthetjük Istent, hogy saját elképzeléseinket valósítsa meg, az Ószövetségben is voltak, akik mintha ki akarták volna csavarni Isten kezét, hogy teljesítse vágyaikat. A biblikus, helyes böjt az Isten előtti alázatot feltételezi, emlékeztet arra, hogy kiszolgáltatottak, végesek és esendők vagyunk.”

A modern szemlélet és a történelmi múlt
Református körökben nincs igazi kultúrája a böjtölésnek, sokak előtt nem egyértelmű, hogy ezt a gyakorlatot lehet a Szentírásnak megfelelően is végezni. A mai protestáns gondolkodást egyfelől a modern fogyasztói társadalom szemlélete, másfelől a reformáció teológiatörténete is meghatározza.

„A modern emberkép szerint az ember kémiai képlettömeg, így mindazt, ami nem tartozik a tudományosan definiálható jelenségek közé, gyanakvón fogadjuk, sőt, a keresztyén hitet is igyekszünk úgy leírni, mintha tudományosan bizonyítható lenne. A 21. században nehezen fogadjuk el, hogy az ember legalább annyira test, mint amennyire lélek. A böjt megítélését nemcsak a testközpontúság, hanem a reformáció teológiája is meghatározza. A középkori, Szentírásnak nem megfelelő gyakorlatok elhagyása egyben azt a felfogást erősítette meg, hogy a hitből való megigazulást akkor fogadhatjuk el, ha teljes mértékben Istennek tulajdonítjuk a megigazító szerepet. Ebből következik, hogy az emberi törekvés rossz, erőfeszítéseink a régi, megváltás nélküli természetünkből fakadnak, ezért, még ha a célok jók is, valójában önmagunkra támaszkodunk, és fellázadunk Isten ellen.”

A Szentírás egyértelművé teszi, hogy az ember megváltásra és megváltóra szorul, ezt semmi és senki nem írhatja felül. A böjtöt sem „megváltópótlékként” kell értelmeznünk és gyakorolnunk, amely elgyengíti Krisztus személyét és jelentőségét.

Időszakokban, élethelyzetekben, önkéntesen
A húsvét előtti negyven nap különleges időszak lehet mind a böjtölésre, mind a mértékletesség gyakorlására, de ezeket az év bármely időszakában is gyakorolhatjuk. Már a kora keresztyénség idején is különvált a nagy- és kisböjt, előbbi a húsvét előtti negyven napot, utóbbi az adventi várakozás idejét jelenti. Mindkettő a Megváltó és a megváltás érkezését, befogadását, önmagunk megüresítését hivatott segíteni.

„Ha valamit önkéntesnek mondunk, nehéz kijelenteni, hogy akkor most ennek az önkéntes tevékenységnek van itt az ideje. Az időszakoknak megvan a maguk jelentősége, és erre több ószövetségi példát is látunk, a hangsúly mégis a belső döntésünkön van. Jézus akkor böjtölt, amikor valamilyen eseményre, szolgálatra készült föl, de nem írta elő kötelező gyakorlatként. A szabad döntésnek ereje van, a Megváltó tisztában volt ezzel, amikor gyógyított, mindig megadta a szabad döntés lehetőségét az embereknek.”

A böjt nem mindenkinek és nem minden élethelyzetben ajánlott, ha egészségügyi kockázatot jelent, inkább ne végezzük.
„Ha azt érzem, éhes vagyok, és ezt az érzést gyorsan megszüntetem azzal, hogy eszem, érdekes módon a belső, lelki észlelésem is csökken. Amikor nélkülözünk, hiányt szenvedünk, akkor a lelkünk is üressé válhat, ez befolyásolhatja az Isten valóságának megtapasztalását. A böjt fejlesztheti lelki észlelésünket, de ha a szervezetünket valamilyen oknál fogva veszélyezteti, nem szabad gyakorolnunk. Személyes példával élve, két műtétet is végrehajtottak a szívemen, ha két napig nem iszom, ez életveszélyessé is válhat. Ez persze nem igazolja azt, hogy ne legyek mértékletes és ne böjtöljek, de a biblikus és egészségügyi határokat nekem is látnom kell.”

Szemléletmód részeként
„A protestáns keresztyénségben több szó kell hogy essen a böjtről, pozitív, Szentírásnak megfelelő példákat adva egymásnak, ezt azonban teljesen ellehetetleníti, ha előírásként tekintünk az önkéntes gyakorlatra. A böjt csak akkor válhat hasznossá, ha életünk középpontjában Isten és az ő országa áll. Egészséges, amikor azért korlátozzuk magunkat, hogy valamely más cselekvésre nagyobb kapacitásunk legyen. Pál apostol Félixnek mondott beszédében használja az aszkeo, azaz törekszem szót, ebből alakult ki az aszkézis kifejezés. A böjt rész és nem egész, annak a szemléletnek a kicsiny része, amely igeneli az önkorlátozást. Keresztyén életünkben helye és ideje van az ételtől, társaságtól, beszédtől, szexualitástól való tartózkodásnak, de ezek nem önmagukban, hanem a hitünk nagy egészének részeiként fontosak és építőek mind az egyén, mind a közösség számára.”