Húsvét negyvenedik napja a feltámadt Jézus Krisztus mennybemenetelének az ünnepe. Nem minden keresztyén közösségben ünneplik ezt a napján, van, ahol a következő vasárnapon. A mennybemenetel eseménye Az apostolok cselekedeteiben olvasható, az értelméről pedig főleg A zsidókhoz írt levélben olvashatunk többet. Talán kevésbé köztudott, hogy a 110. zsoltár is választ ad arra a kérdésre, az Úr Jézus miért ment fel, és most mit csinál. Összetett üzenet lesz, de remélhetőleg egyúttal inspiráló is. Vizsgáljuk meg tehát a 110. zsoltárt!

„Dávid zsoltára. Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! Hatalmad pálcáját kinyújtja az Úr a Sionról: Uralkodj ellenségeid között! Néped önként követ szent öltözetben, ha sereget gyűjtesz. Mint hajnal méhéből jött harmat, olyan a te ifjúságod. Megesküdött az Úr, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján. Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. Ítéletet tart a népek fölött, mindenfelé holttestek lesznek, összezúzza sok ország fejét. A patakból iszik útközben, azért emeli föl a fejét.”
(A zsoltárok könyve, 110. zsoltár)

Az Úr Jézus egyszer a farizeusokkal vitatkozva feltette az egyszerűnek tűnő kérdést, hogy az első versben ki az úr (kisbetűvel), akiről Dávid szól. Ugyanis ők is az eljövendő Messiásról szóló próféciának olvasták, aki pedig más prófécia szerint Dávid fia lesz. Akkor hogyan lehet egyszerre az ura is? (Máté evangéliuma 22. fejezet, 41–46. versek) Ők nem tudtak erre válaszolni, mi, keresztyének pedig a karácsonyi misztériumot látjuk benne: azt, hogy a Messiás test szerint Dávid fia, ugyanakkor egyúttal teljesen egyenlő Istennel és ezért Dávid ura is. Miután így megbizonyosodhattunk arról, hogy a zsoltár valóban Jézus Krisztusról szól, most már szemügyre vehetjük, hogy mit mond még el róla.

Természetesen először is azt, hogy az Atya jobbjára ült, ahogyan azt az Apostoli Hitvallásban is megvalljuk. Az Atya pedig azokkal a szavakkal fogadja őt ott, hogy: „Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.” A zsidókhoz írt levél elmagyarázza, hogy ez mi mindent takar. Most egy kevésbé ismert szakaszára szeretném a figyelmet irányítani:

„A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal. Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.”
(A zsidókhoz írt levél, 9. fejezet, 22–24. versek)



Amikor Isten Mózesnek parancsot adott a Szent Sátor építésére, mintát is mutatott neki, és erre a mintára épült a jeruzsálemi templom is. Ez arra utal, hogy valami párhuzamosság áll fenn a földi épület és Isten mennyei világa között. Az engesztelés nagy napján a főpap többször is bejárt a Szentek Szentjébe, hogy ott vért hintsen és ezzel megtisztítsa. Csak ezután került sor arra az áldozatra, amely a bűnök bocsánatára mutatott. A fenti igében azt olvassuk, hogy Jézus a mennybemenetelével Isten lelki világában is valamiféle tisztítást végzett el. Ez egyszerűen arra mutat rá, hogy bűneinknek nem csak a saját lelkünkre nézve vannak negatív hatásai, hanem Isten valóságában is – bár nem tudjuk, hogy ez pontosan mit jelent a tisztátalanság képén túl. Ezért Jézus vérének kettős tisztítási hatása van: egyszer a mennyben (és ez az összes bűnre vonatkozik), másodszor pedig az emberi lelkekre nézve (de ez csak a hívők esetében valósul meg).

Térjünk vissza a 110. zsoltárhoz! Ott azt is olvassuk, hogy Jézusnak szent öltözetet viselő serege van (3. vers). Ezek az általa már megtisztított emberek, akik viszik az Evangéliumot másokhoz is. Urunk, Jézus ugyanis minél több megtisztult embert akar látni, és ebben számít azokra, akik már az övéi. Még akkor is, ha még csak „harmatos fejű ifjak” a hitben. Sajnos lesznek emberek, akik életük végéig ragaszkodni fognak a tisztátalansághoz, amit ismernek, és nem kérnek abból a tisztaságból, amit nem ismernek. Elég nagy baj ez, mert amikor az Úr Jézus visszajön „ítélni élőket és holtakat”, akkor azok, akik nem hagyták, hogy Jézus tisztítsa meg őket, nem léphetnek be a tiszta új világba, az örök életbe.

Néha úgy tűnik, mintha az Úr Jézus egy kis pihenőt tartana Isten országának építése közben: nem látunk új megtérőket. A zsoltár végén éppen erről olvasunk, amikor a hős a patakból iszik útközben. A Bibliában a forrás és a patak általában az Isten igéjére utal. Itt tehát arról van szó, hogy munka közben („útközben”) néha meg kell állni, és új erőt meríteni Isten szavából, majd folytatni a missziót. A mennybemenetel ünnepe ilyen rövid megállás lehet, hogy erőt gyűjtsünk és újra megfontoljuk egyházunk célját.

Ezt azért is mondom, mert az Úr Jézus azon a napon tanítványainak azt mondta, hogy még várni kell egészen addig, amíg le nem száll a Szentlélek és erőt kapnak a szolgálathoz. Ugyanúgy mi is a következő tíz napban megfontolhatjuk, milyen lehetőséget látunk a megtisztulásra és a megtisztításra. Pünkösd napján pedig a Szentélek fog rámutatni arra, mi az aktuális csapásirány.


Marco de Leeuw van Weenen, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa.

A fenti igehirdetés eredetileg 2024. május 5-én Mágocson hangzott el.

Kép: Melkisédek áldozatát ábrázoló mozaik az olaszországi Sant’Apollinare in Classe templomban