Amit nem vehetnek el

Dac, hit, szabadságvágy – három erő, mozgatórugó, amely egyetlen történelmi nőalakban ölt testet. Kocsis István monodrámája rendkívül erős hatással kelti életre Árva Bethlen Kata alakját, amelyet Kökényessi Ági színművésznő formált meg a Református Zenei Fesztivál utolsó napjának estéjén, a budapesti Ráday utcában.

Ha valaki azt gondolná, hogy ez a történelmi személy is csak egy a tankönyvekben látható, élettelen, távoli személyek közül, hatalmasat téved. Márpedig ez volt a benyomásom először, a címet látva. Református körökben Erdély, annak aranykora és hanyatlása úgy jelenik meg, mint egy dicső korszak tetőfoka és alkonya, amikor sok hithős küzdött a magyarságért és személyes hitének megvédéséért. Úgy ültem be a Károli HTK dísztermébe, hogy ez a színdarab is egy érdekes történelmi korszakot fog megmutatni, amit személy szerint kedvelek, de meglátásom szerint nem igazán lehet a 21. századi embernek megjeleníteni úgy, hogy az számára ne legyen unalmas, száraz. Mindig kihívást jelent továbbá egy múltbéli alakot közel hozni, és ez talán egyre nehezebb lesz a nagyon gyorsuló online világban.

Utólag végiggondolva, semmiben sem volt igazam. Kökényessi Ági játéka, színészi eszközei és karaktermegjelenítése teljesen letaglózott. Számára nem kellettek hatalmas díszletek, bonyolult színpadi rendezés, látványos elemek ahhoz, hogy Árva Bethlen Kata alakját rendkívül közel hozza a mai kor emberéhez – csupán egy-két mikrofon, némi megvilágítás és egy terem. Természetesen, a monodrámában eleve a színészi játék a legfontosabb (és talán kizárólagos) megjelenítési eszköz, hiszen ha a színész nem tudja az egyszemélyes darabot jól előadni, a darab sikere forog kockán. Kökényessi Ági teljesen azonosult az általa alakított Bethlen Katával, aki egyszerre szép, nemes és keményen dacos.

Maga a név is beszédes: Bethlen, mint vezetéknév, igazi erdélyi református, a Katalin pedig „tisztát” jelent. A dráma valódi súlyát pedig az „Árva” előnév jelenti. Hiszen a főhős valóban egyedül érzi magát abban a harcban, amelyben ráerőltetik a házasságát, református hitének megtagadását. Istenbe vetett hite azonban az egyetlen dolog ezen a világon számára, amelyet senki sem vehet el tőle, és amiről senkiért és semmiért nem mond le. Végig küzd Istennel, haragszik rá, és azt érezheti a néző, hogy személyes tragédiája miatt már-már meg is tagadja a Teremtőt. Valójában rendkívül mély és kiforrott a kapcsolata Istenével. Ha Bethlen Kata ma élne, hihetetlenül meggyőző erővel döntené le a modern kor emberének könyvespolcát, amelyen szépen megfér egymás mellett a Biblia, az ezoterikus irodalom, a horoszkóp, a rontásokkal és a táltos világgal kapcsolatos könyvek. Ő nem tud mit kezdeni a „minden vallás egyenlő (azaz egyforma és ugyanolyan)” és a „mindenki ugyanabban hisz” mondatokkal.

Számára a hit a megmaradást, a kiteljesedést és a veszteségek feletti győzelmet jelenti – de e győzelem ára az, hogy lemond az akaratosságról Istennel szemben. A darab egyik tetőpontja, amikor Bethlen Kata megvallja: „Bűnöm, hogy legyőzhetetlennek mondtam magam.” E mondatból azonban nem azt a következtetést vonja le, hogy az emberi akarat és szabadságvágy miatt le kell mondania a hitéről, sőt, épp e beismerés viszi közel a személyes, megszólítható és az embert kereső Istenhez. Mert e darab azt is megmutatja, hogy nemcsak mi, emberek keressük Istent, hanem Ő is közel szeretne kerülni hozzánk. Azonban a bibliai ige, mely a darabban is elhangzik, nem mindig kedves az ember fülének: „Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsidókhoz írt levél 12, 6.)

A darab történelmi ideje a 18. század első fele, amelyben Erdély már csak a Habsburg-birodalom jobb napokat megélt keleti bástyája – nem az a „tündérkert”, amely Bethlen Gábor idején volt. Bethlen Kata a nemesurakhoz is szól, akik döntésképtelenek, erőtlenek, férfiatlanok – és ezzel ismét közelebb kerültünk korunkhoz. Ha már a párhuzamoknál tartunk, a főhős egy „barokk kori református Kéthly Anna”, akiről elmondható, hogy az „egyetlen férfi a házban!” – a valódi Kéthly Annáról ugyanis ezt mondta az egyik férfi képviselő a parlamentben. Azonban Bethlen Kata nem az a „karrierista modern nő”, aki a saját elképzeléseit és céljait mások legyőzéséért fogalmazza meg. Számos iskolát, kollégiumot és gyülekezetet támogatott, valóban másokért – családjáért, magyarságáért, Erdélyért – élt.

Kökényessi Áginak pedig elég volt csak be- és kivonulnia ahhoz, hogy a dráma hangulatát megalapozza és megkoronázza, vonulása a darab része volt. Bethlen Kataként férje kíséretében érkezett és távozott, mindkettőt emelt fővel, konok, mégis kétségektől terhelt arccal tette. E vonulásra mondják, hogy méltóságteljes, lassú és szép. A harc, amelyet vállalt, minden bizonnyal nemes, emberi és tragikus. Végig jelen volt fedezetként az Istenbe vetett őszinte, református hit. Árva Bethlen Kata óriási felkiáltójel korunk embere számára, amely mulandó dolgokhoz ragaszkodik és fél, hogy elveszíti azokat. A főhős élete megpróbáltatások sorozata, ahogy abban a korban a legtöbb hitéhez hű asszonyé az volt. Árva Bethlen Kata élete a példa arra, hogy a hit vállalása nemcsak lehetséges egy életen át, hanem olyan megtisztulást is ad, amely életet adhat mindenféle emberi tevékenységnek. És ezt a hitet tényleg nem vehetik el tőlünk.

Somogyi Csaba