Mit nem hitt el Napóleon?

Példamutató együttműködés alakult ki a Kunszentmiklóson tevékenykedő keresztény felekezetek között. Együtt ünnepelték áldozócsütörtököt, amelyen a Parókia Portál is ott járt.

Az eső megint közbeszólt, s a szabadtérre tervezett ökumenikus imaalkalmat végül a református templom ódon falai között tartották meg, csak úgy, mint tavaly. A templom akusztikája még angyalibbá tette Mizsei Molli énekét, ugyanakkor a pünkösdi dicsőítő zenekart talán jobb lett volna a szabad ég alatt hallgatni. Ám énekük és zenéjük akár egy istentisztelet! Jó volt látni, ahogy az együttessel együtt énekelt némelyik lelkipásztor. A legmegrendítőbb az a pillanat volt, amikor a szószék előtt a különböző felekezetek lelkipásztorai egyszerre emelték fel kezüket áldásra. Az esemény főszervezőjét, Pintér Gyula református lelkipásztort kérdeztük, mi vezérelte, amikor elindította ezt a kezdeményezést.

A lelkek megmentése
– Hagyományteremtés volt a cél, hogy az itt működő egyházakkal közösen tegyünk bizonyságot. Egyúttal nyitás a város felé, hogy az utca embere, aki elmegy a főtéren, hallja Isten megszólító üzenetét. Igaz, az esőből is hagyomány lett, emiatt tavaly és idén is a templomunkban tartottuk az istentiszteletet. De így is sokan hallhattak az eseményről. Azok is, akik nem tartoznak egyik egyházhoz sem, s ez azért fontos, mert ő életük ugyanolyan fontos, mint a mienk.

–  Milyen visszajelzéseket kapott a tavalyi, első közös istentisztelet után? Voltak, akik ennek hatására érdeklődőbbek lettek a kereszténység iránt?  
– Nem az volt az elsődleges cél, hogy növekedjen egyik vagy másik keresztény egyház létszáma, sokkal inkább a lelkek megmentése.   

–   Igen, de az Igét elsősorban a templomokban hallhatják meg, tehát az Isten házába való vonzás révén.
– Azt nem határozhatjuk meg az Istennek, hogyan törtéjen a szabadítás. Bízzuk Őreá! Mindenesetre nem az egyháztagok számának növelése volt az elsődleges cél, mint említettem, de nyilván örültünk neki.

– Milyen volt a fogadtatás az egyházak részéről? Milyen a kapcsolatuk egymással a településen?
– Hagyományosan jó valamennyi egyház együttműködése, ezért jöhetett létre ez az ökumenikus alkalom. Hála Istennek ez nem a kezdet, hanem az eredmény. A három felekezet lelkészei rendszeresen összejövünk és ilyenkor elhangzik egy igetanulmány, majd egy előadás, amiket megbeszélünk, majd imaközösséggel fejezzük be az együttlétet. Az  imaközösség szintén hagyománnyá vált. Minden évben ősszel kezdjük az összejöveteleinket, s havonta egyszer tartjuk az alkalmakat Egyszerre rendszerint 8-10 lelkész vesz részt rajta. Most például közös évadzáró pikniket tartunk. Jó találkozni egymás gyülekezeteivel is. A különbözőségek nem választanak el, sőt, megerősítenek felekezeti és keresztyéni öntudatunkban és az összetartozásunkban is.

Ki teszi fejünkre a koronát?
Pintér Gyula református lelkipásztor igehirdetésében egy a történelemben jól ismert jelenettel szemléltette, hogyan viszonyulhat az ember az Istentől kapott ajándékhoz. A történelemkönyvekben csupán egy mondat, hogy Napóleon császárrá koronázta magát. Amúgy egy imperátor magatartásába ez bőven belefér, nem csodálkozunk rajta. A múlt csütörtöki ökumenikus imaalkalmon azonban hangsúlyt kapott és megállított mindenkit: még a legnagyszerűbb dolgokra is ráüthetjük a magunk pecsétjét, s a gőgös ember azt mondja: én értem el, az én büszkeségem, az én dicsőségem. Nem függök senkitől és semmitől. Mi is történt Párizsban 1804 december 2-án a Notre Dame székesegyházban? Az akkori pápa, VII. Pius jelenlétében Napóleon császárrá koronázta magát, s nagy megbotránkozás keltett ezzel. Nem hitte, hogy Isten kegyelméből lett azzá, ezért kivette a pápa kezéből a koronát, és ő maga tette a fejére. „A mai ember is ezt teszi. Pedig bennünket maga Isten dicsőséggel és tisztességgel koronázott meg” – fogalmazott Pintér Gyula. Ne vessük le magunkról! Ő ennyire becsül bennünket, becsüljük mi is hálaadó életünkkel és azzal, hogy szeretjük és tiszteljük egymást! A Zsoltárok 8. fejezetének 5-7 verseit idézve rámutatott, Isten minden másnál többre becsüli az embert. „Micsoda az ember, mondom, hogy megemlékezel róla, és az embernek fia, hogy gondod van rá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.” Nagy tisztesség, amire Isten méltatott bennünket! Az egész teremtés fölé rendelt bennünket, a maga képére formál. „Bár az istenkép összetört, a tükörcserepek még mindig rá emlékeztetnek, ezért nekünk nagyon meg kell becsülni egymást és önmagunkat. Legfőképpen azonban azt, akitől ezt a rangot kaptuk” – zárta igehirdetését a református lelkipásztor.

Egység Krisztusban
Vangel Imre atya köszöntésében háláját fejezte ki, hogy a zord időjárás ellenére is sokan eljöttek tanúságot tenni a keresztyén felekezetek egységéről. Mint mondta, Jézus az utolsó vacsoránál arról szólt: tanítványait arról lehet megismerni, hogy szeretik egymást. „Jézusnak ez az óhaja ösztönzött bennünket, lelkészeket arra, hogy tőlünk telhetően építsük magunk között ezt a krisztusi egységet”– fogalmazott. „Már tavaly is az indított bennünket, hogy erről a magunk közötti egységről úgy tegyünk tanúságot az emberek előtt, felekezeti különbségre való tekintet nélkül, hogy ez az egység az egész város lakóit is átjárhassa” – hangsúlyozta.

 Semmi sem választhat el!
Szabó József atya az imaalkalmon rámutatott, a keresztény híveknek küzdeniük kell a gonosz és saját önzésük ellen! Azonban minden küzdelemhez szövetségesek kellenek. S hogy kik lehetnek a szövetségeseink? Mindenki, aki vallja, hogy Jézus Krisztus a Megváltó, Isten szent Fia. „Egymással is közösségben kell lennünk!” – emelte ki. A felekezeti vagy párthoz tartozási különbözőség nem választhat el bennünket egymástól! Ezeken felül lehet és felül is kell emelkednünk – mondta. Ki még a szövetségesünk az egységért való küzdelemben? – tette fel a kérdést. Maga Jézus Krisztus, aki felment az Atyához, hogy közbenjárjon értünk, de ígérete szerint velünk van mindennap a világ végéig. „Ha Ő velünk van, abszolút többségben vagyunk, semmi el nem választ bennünket Isten szeretetétől. Vele biztosak vagyunk a győzelemben, mert sem élet, sem halál, sem semmi más el nem választhat bennünket Isten szeretetétől”– hangsúlyozta Szabó József.  Mint hozzátette, a legjobb küzdelem, ha rá építjük az egységet. Elmesélte, hogy pár hete hazafelé jövet Kalocsáról bement a hartai református „kollegához”. Régi barátság fűzi hozzá. „Rögtön a legmélyebb beszélgetésbe kezdtünk feleségével hármasban, pedig, sajnos, az én hibámból is évek maradtak ki. Kínálni akartak kocsonyával, de mondtam, inkább beszélgessünk!” – hozott személyes példát arra, a mi felelősségünk az egység építése. S éljünk az erre alkalmas idővel és lehetőséggel!

Istennel ritkán beszélgetünk
Kovács József pünkösdi lelkész arról szólt az ökumenikus alkalmon, hogy a teremtett világ Isten ajándéka a számunkra. Úgy szólította meg a híveket, hogy „Kedves gazdag és tékozló honfitársaim!” Gazdag emberek vagyunk. Urunk kegyelméből miénk lett a világ! Már a Biblia első lapjain úgy mutatkozik be Isten, mint nagyszerű művész, aki nagy örömmel és kreativitással napról-napra betölti az addig sötét és kietlen földet olyan alkotásokkal, amelyek megvizsgálása után csak annyit lehet mondani: jó! Mindezt az embernek ajándékozta. „Jó a napfény, jó látni éjszakai égen a Nagy Göncölt. Csodáljuk a tengereket, elámulunk a természet sokszínűségén, a madárdal soha nem megy ki a divatból. Lenyűgöző az állatvilág számtalan csodája. És ezek csak „jó” dolgok! A nagyon jó dolog maga az ember! Amikor Ádám meglátta Évát, le volt nyűgözve: ez igen, erre vártam, mondta. És mindenféle stressz nélkül örvendeztek az édenben. Istennel napi szinten társalogtak. „Jogosan merül fel bennünk, hol van ez a gazdaság? Az évezredek során szép lassan eltékozoltuk az ajándékainkat: Istennel ritkán beszélgetünk, egymással sem olyan édeni már a kapcsolat, a társunk csodálata rövid, fellobbanó szerelem. Egyre kevesebben hiszünk a hosszú és boldog házasságban. A nekünk adott természet csak nyomokban tartalmazza az édeni állapotot, a madárdalt is internetről hallgatjuk!” – érzékeltette, merrefelé tartunk. Jó hír azonban – mondta –, hogy a tékozló visszatérhet Atyjához és újra örülhet, mert visszakaphatja a kapcsolatát, az örömét, a szabadságát.

Közös fundamentum
Kiss Takács Nóra református lelkipásztor arra irányította a hívek figyelmét, hogy Isten teremtett csodájáért, a megváltás és a bűnbocsánat ajándékáért a mi küldetésünk a hálaadás! „Hálaadás Istennek az értünk megfeszített Jézus Krisztusért, akiben elhívott minket a Vele való közösségre. A mi megváltónknak, Jézus Krisztusnak az akarata, hogy Őbenne egyek legyünk! Ez legyen a meghatározó, az igazán fontos, hogy ez az egy közös fundamentum, alap, az Úr Jézus” – fogalmazott. És ezért – mint hozzátette – mindenkor adjunk hálát Istennek a Krisztusban való közösségünkért, amelyet elhozott nekünk. Először is közösség az Atyával, másodszor pedig közösség egymással, keresztyén testvéreinkkel Jézus Krisztusban, akiknek ugyanúgy az Úr Jézus az életük alapja. Kiemelte, ne különbözőségeinkre, hanem erre a közös fundamentumra tekintsünk, amikor egymással beszélgetünk. És ne szűnjünk meg hálát adni Istennek ezért a csodálatos egységért, az erre való törekvésért, a vele és Benne való keresztyén ökumenikus közösségünkért! Legyen ez tényleg az a szeretettel teli, őszinte, testvéri közösség, amire Jézus Krisztus, a mi Megváltónk létrehozta.

Reklámok és önsegítő könyvek
Vörös István pünkösdi lelkipásztor a gonosz rombolásáról beszélt. A János evangéliuma 10,10-ben ezt olvashatjuk: „A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson.” Az ördög célja, hogy mindazt, amit Isten alkotott, azt tönkretegye. Meglátszik ez a munkája, ha a teremtett világot, a környezetünket tekintjük. De tudja, hogy Istennek legértékesebb alkotása az ember. Ezért már az Édenben elkezdte az ember pusztítását, és teszi ezt azóta is.
Azt gondolnánk, hogy az emberélet elvételével teszi a legnagyobb kárt, de ez mit sem ér, ha a lélek Istené marad. Ezért az ördög Isten és az ember lelki, ember és ember kapcsolatát rontja meg, hogy ne csak a testünk, hanem a lelkünk is elvesszen. Hogyan is teszi ezt? Ismerjük Isten fő parancsolatát: „Szeresd az Urat, a te Istenedet… Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
És mit látunk egyre jobban érvényesülni? Szeresd jobban önmagad, te vagy a legfontosabb, mondja ezt sok reklám vagy önsegítő könyv. A te boldogságod mindenkiénél fontosabb, és ha nem érzed magad boldognak a kapcsolatodban, akkor lépj tovább, és keresd a boldogságot, mert jogod van hozzá. „Az ember egyre jobban önmagát helyezi a központba, és ezzel az Gonosz eléri, hogy Isten és ember kapcsolata összedőljön” – figyelmeztetett. Ne higgyünk a hitetésnek – húzta alá –, a maradandó boldogságot csak Istennél találhatjuk meg! Ezért kapaszkodjunk a mi teremtő, építő Istenünkbe!

Tettel szerette Isten a világot
Majoros Tibor őskeresztyén prédikátor, aki egy ideje a reformátusokhoz csatlakozott,  János 3,16 alapján hirdette az Igét: „Mert úgy szerette Isten a világot.” Majoros Tibor az „úgy” szót emelte ki. Az az Isten, aki látja az ember gyötrelmeit, nehézségeit, kísértéseit, gondjait, fájdalmát, az nem pusztán mond vagy leirat valamit, hanem cselekszik! Azt mondja az Ige, az evangélium, az örömhír: „mert úgy szerette Isten a világot”. Úgy. „Nem szóval, hanem tettel. Úgy szerette, hogy a legdrágábbat adta érte, az Ő egyszülött Fiát. „Gondolj bele Isten mérhetetlen szeretetébe! Azokért adta a legdrágábbat, akik bántják, akik gúnyolják, akik engedetlenek. Magyarán érted és értem adta oda. A Fiú pedig vállalta az Atya küldetését” – magyarázta. Kedves barátom – emelte ki Majoros Tibor –, neked ma ez az Ige vagy az életet jelenti, vagy pedig azt mondod, bolondság. „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik meg tartatunk, az Istenek ereje. A Krisztus húsbavágó pecsétje ez, ami ott van a szívünkön, amit jól lát a mi mennyei Atyánk” – zárta üzenetét.

Szentek legyünk!
Mit akar velünk Jézus megértetni? – vetette fel Kurdi János pünkösdi lelkipásztor a Miatyánk, azaz az Úr imádsága alapján. Távollétében Pintér Gyula lelkipásztor közvetítette gondolatait. Mint írta, Isten nevének megszentelése az életünkben minden más kérés előtt van! Előtte szerepel még a mindennapi kenyér kérésének is. Jézus ezzel azt akarja bennünk tudatosítani, hogy Isten szent. S az az akarata, hogy az ember is szent legyen! Ezért hívja az embert a megszentelődésre. „Isten szent, azért az ember is legyen szent. Isten saját szentségének részesévé teszi az embert a megszentelő kegyelem által” – mondta. Az Atya Isten szentsége Jézus Krisztusban szemlélhető. Benne nyilvánította ki örök szeretetét, könyörülő jóságát és üdvözítő hatalmát. „Úgy küldte Jézust hozzánk, hogy az élet forrása és az élet kenyere legyen. Ő lett az áldozat a bűnökért. Azért áldozta fel magát, hogy mi is megszentelődjünk az igazságban. Feltámadott, megdicsőült testében felment a mennyek országába, hogy közbenjárjon érettünk” – fejtegette. Elküldte a Szentlelket, hogy megtisztítson bennünket bűneinktől, és alkalmassá tegyen az Atya akaratának teljesítésére. Hálával tartozunk Istennek, hogy Krisztus által utat nyitott számunkra a szent életre, amely az örök életre vezet. „Ez a létbeli szentség egyúttal erkölcsi szentség is. Isten lényegéből fakad, hogy Ő a tökéletesen jó. Így akarata minden erkölcsiségnek alapja, és normája. Ez nemcsak arra való, hogy az ember akaratát jó irányba terelje, hanem arra is, hogy a lét síkján fölemelje és belekapcsolja az isteni életbe. Így lesz képes győzni a hívő ember a gonosz hatalma felett” – magyarázta a lelkipásztor.

Cseke Hajnalka

         

Ökumenikus istentisztelet Kunszentmiklóson.