Jobbegyenes helyett

Csak azok taposnak, akik középszerűek, mert nem tudnak másként előre jutni – véli Gundel Takács Gábor. A televíziós szakember szerint a törtetők előbb-utóbb elbuknak.

 

Számos ismert arc tűnt el a médiából, aki magasra jutott, de már nincs sehol. A műsorvezető szerint viszont Isten azért ad tehetséget néhány embernek, hogy azzal is próbára tegye. A keresztyén újságíró nem címlapokon szereplő celeb, a legtöbben a Játék határok nélkül, illetve az Áll az alku című televíziós vetélkedő műsorvezetőjeként, valamint sportkommentátorként ismerik. A háromgyermekes édesapával a tatai Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón beszélgettünk, ahol szinte azonnal a munkára, a televíziózásra terelődött a szó. Vajon mitől jó egy újságíró? A híres vendéglátós Gundel család leszármazottja azt mondja, hogy csak az menjen újságírónak, akiben ott lakozik a természetes kíváncsiság, mert mesterkélt kérdésekkel nem lehet sokra menni. Ráadásul, ha a néző nem kapja meg a válaszokat az őt érdeklő témákra, akkor elégedetlen marad és a műsor is csapnivaló lesz.

 

Tudni kell abbahagyni

Amikor a tehetségről beszélgetünk a Pesti Színház Mikve című darabját említi, amelyben megragadta egy gondolat; Isten azért ad valakinek tehetséget, hogy azzal is próbára tegye. Az újságíró hozzáteszi, hogy a tehetség önmagában nem elegendő, a sikerhez alázat, munka és kitartás is szükséges. A Teremtőtől kapott tehetséget nem szabad elherdálni, de azt is fontosnak tartja, hogy ne legyen az ember a saját tehetsége rabja, vagyis tudja, hogy mikor kell abbahagyni.

 

A szívsebész is sztár lenne

Az ismertségről azt gondolja Gundel Takács Gábor, hogy az egyszerre áldás és teher. Áldás, mert visszajelzést, szeretetet, gesztusokat kap a nézőktől, amit más munkakörökben talán, soha nem kapnak meg emberek ezrei. Az ismertség azonban próbatétel is, hogy hol helyezze el önmagát, mi a valós értéke annak, amit tesz.
– Attól hogy valaki címlapra kerül, nem válik különb emberré. A közszereplés azzal jár, hogy megismernek az utcán. Ha kórházi műtétéket közvetítenének a tévében, akkor szívsebész is sztár lenne, de az orvos a nyolcórás operáció után felszáll a buszra és senki nem tudja, hogy ő ma életet mentett – vélekedik. A műsorvezető inkább akkor érzi tehernek az ismertséget, ha a családdal szeretne kikapcsolódni, de ez nem sikerül.
- Az egyik nyáron vidéken strandoltunk, ahol nem tudtam a gyerekeimmel felszabadultan kikapcsolódni, fürdeni, mert a nézők felismertek és jöttek beszélgetni, aláírást kérni. A gyerekeket pedig nem érdekli, hogy az apjuk ismert ember, ők egyszerűen csak játszani szeretnének velem – teszi hozzá.

 

Ítéletet mondani veszélyes

Gundel Takács Gábort nemcsak műsorvezetőként, hanem sportkommentátorként is kedvelik a nézők. Azt firtatom, mi lehet az oka a népszerűségnek, hiszen vannak megosztó sportkommentátorok is, akik negatív érzelmeket csalnak ki a nézőkből elsősorban éles kritikáik miatt.
– Ez hit és életszemlélet kérdése. A meccsen a pirosnak és a zöldnek is megvan a maga igazsága, hiszen mindkettő jót akar, legfeljebb nem jól sül el, amit tesz. Abból indulok ki, hogy a játékosok jó szándékúak. A Bibliában is benne van, (Máté 7,1) ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Szerintem nagyon sokszor ítélkezünk mások felett anélkül, hogy ismernénk a pontos körülményeket. Ezért a közvetítéseimben igyekszem súlyos kritikákat elkerülni. Kerek perec ítéletet mondani veszélyes dolog. Ha igazságtalanul minősítenék egy sportolót a közvetítésben, akkor őt másnap már másként ítélik meg a boltban, a zöldségesnél, a haverok között. Az is előfordulhat, hogy sírva jön haza a gyerek az iskolából, mert az apját szidták. Azt meséli, hogy ő is volt ilyen helyzetben; amikor eljött a TV2-től, a bulvárlapok hazugságokat írtak róla. Az eset a gyerekeit is megviselte, ezért is érinti érzékenyen, ha valakit negatívan minősítenek, hiszen annak nem is gondolnánk, hogy milyen komoly következményei lehetnek.

 

Kapus a médiában

Gundel Takács Gábor csapatban is egyéni „sportoló”. Évekkel ezelőtt kézilabda kapus volt, bár csapatban játszott, az éles helyzetekben egyedül volt a „ketrecben”. A munkájában is így van; a televíziózás is csapatmunka, mégis ő áll egyedül a kamerák kereszttüzében, csakúgy, mint annak idején a kapuban.
- Szeretek és tudok csapatban dolgozni, erre a sport megtanított, ugyanakkor szeretem, ha van egy olyan feladatom, ami csak az enyém, rajtam múlik. Tényleg, a média közegben is kapus lettem! – fedezi fel nevetve.
- Szeretem, amikor egy élő műsorban történik valami, ami az enyém, az én labdám, az én ritmusom, ízlésem szerint lehet megoldani, aztán jó visszamenni a csapatba és pacsizni a többiekkel – mondja. Amikor azt firtatom, hogy nem tűnik olyan flúgosnak, mint ahogyan a kapusokról tartják, azt válaszolja, jó néha rossz gyereknek lenni, de ezzel együtt szereti a rendet is. Tévézni úgy szeret ahogyan a jazzt játsszák.
– A tévés műsornak is megvannak keretei és azon belül jó improvizálni, de nem öncélúan, hanem harmonikusan. Igen, szeretem a bolondságokat és feszegetni a határokat. A szabályok pedig azért vannak, hogy legyen mit rugalmasan kezelni! – teszi hozzá.

 

Betege volt a főnökségnek

Amikor új vezetőség érkezett a köztelevízióba rögtön kijelentette, hogy nem akar vezető lenni, nem vágyik erre a szerepre. Életében egyszer volt főnök, de azt állítja, hogy soha többet nem szeretne
– Azt vettem észre, hogy a kollégáim, akikkel korábban haveri viszonyban voltam elkezdték kontrollálni a mondataikat, hogy mit szólok ahhoz, amit mondanak. Ha beléptem valahová, akkor a mondat félbeszakadt. Vajon miért maradt félbe? Amit korábban elmondtak nekem, nem merték, mikor főnök lettem. A betege voltam, nem szerettem. Egyébként is azt tanultam, hogy nem jó főnök az, akit a kollégák több mint 60 százaléka szeret, mert nem létezik, hogy folyamatosan olyan döntéseket hozzon, amit a többség elfogad. Nem akarom, hogy a kollégáim 40 százaléka elégedetlen legyen velem!

 

Idegen a nagyhatalmú urak világa

Ügyelőként kezdtem a tévében dolgozni, a mai napig is sokkal jobban szót értek a stábtagokkal, kábelesekkel, világosítókkal, díszletmunkásokkal, mint a nagyhatalmú urakkal, hiszen az ő világukat nem ismerem és nem értem. Azt a világot ismerem, ahonnan jöttem. A médiában a legalulról kezdetem. Sosem értettem, ha gúnyolódnak valakivel, mert például sofőrként kezdett és azt mondják, mostanra hogy kivakarta magát. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy végig kellett mennem a szamárlétrán, mert így pontosan tudom, hogy mikor műsort vezetek, mi történik körülöttem a stúdióban, a vezérlőben, a kamerák mögött. Minden pici neszről tudom, hogy jó vagy rossz.

 

Nem a világbajnoki döntő a csúcs

Magyarországon eddig négy riporter közvetített labdarúgó világbajnoki döntőt a köztévében: Vitray Tamás, Knézy Jenő, Hajdú B. István és Gundel Takács Gábor. A legtöbb sportújságíró vágya, hogy foci vébédöntőt kommentálhasson, de soha nem találkoztam még olyan sportriporterrel, akit a mundiál fináléjánál, néha sokkal jobban izgatnak az emberi drámák. Gundel Takács Gábor ilyen, a sportban is az emberi sorsok, gesztusok érintik meg a legjobban. Mikor a legemlékezetesebb tévés élményéről mesél, akkor egy lány drámáját említi, aki nézők milliói szeme láttára omlott össze az Áll az alku című műsorban. Azután szól még egy interjúról, ahol két „kis öreg” Törőcsik Mari és Garas Dezső alakítottak igazán emberit.

 

Jobbegyenes helyett

A műsorvezető szerint az érintés azt jelenti, hogy nem vagyunk egyedül.
- Egyedül nem tudunk létezni, mert az egy természetellenes állapot. Mindannyian arra vágyunk, hogy szeretet, melegséget, biztonságot kapjunk. A normális ember nem vágyik érintés nélküli életre. Az érintés minősége azonban fontos: ne jobb egyenes legyen, hanem egy simogatás!

 

A törtetők elbuknak

Hogy kerül egy ilyen érzékeny ember, a durva, kegyetlen és könyöklésekről elhíresült média világba? És ha már ott van, hogyan boldogul?
- A középszerűek taposnak, mert másként nem tudnak előre jutni. Aki tehetséges, előbb utóbb a helyére fog kerülni. Nem szabad elkeseredni attól, hogy a törtetőbbek pillanatnyi helyzeti előnyt szereznek. Hány arc volt a médiában, aki magasra jutott és már nincs sehol –teszi fel a kérdést.
Gundel Takács Gábor Arany Jánost idézi: „Van hallgatód? nincsen? Te mondd, ahogy Isten adta mondanod.”
- Nekem az a dolgom, hogy mondjam és ne azt számlálgassam, hogy hányan hallgatnak. Aki igaz és jó dolgokat mond azt előbb-utóbb meg hallgatják. A taposók és törtetők pedig elbuknak, mert nincs mögöttük érték és tartalom. Mindenki a helyére kerül, csak hit kell hozzá és türelem.

Szerkesztő-riporter: Fekete Zsuzsa


Itt meghallgathatja a Gundel Takács Gáborral készült teljes interjút 

 

 

Gundel Takács Gábor a Cafe  El Mondo vendége volt a Csillagponton:

“…és az Isten kirúgatott a vezérigazgatóval”
Gundel Takács Gábor sokoldalú tévés: sport, kulturális- és közéleti témákban műsorvezetőként, riporterként is otthonosan mozog. Ilyen sokoldalú, vagy egyszerűen „csak” profin oldja meg a rábízott feladatokat?