Jubileumi Konfirmáltak Találkozójára hívott a harang, ( de azért az e-mail, sms, a személyes látogatás, telefon, meghívó levél) s általuk az élő Isten 2010. augusztus 22-én a tokaji református templomba. Az 1940 és 2005 között konfirmáltak közül azokat szólítottuk meg, akik 5, 10,...70 éve konfirmáltak. Az egyedül élő 70 éve konfirmált testvérünk még nagy vágyakozással készült erre az alkalomra, de előtte való héten meghalt....Ebben a 15 évfolyamban összesen 247-en konfirmáltak. 1940-ben és 1955-ben 37 fő, 1985-ben pedig senki sem. Nagy gyülekezeti összefogással, keresés, s „nyomozás" után összesen 113. főt tudtunk beazonosítani, megkeresni és megszólítani, akik közül harmincketten jöttek el. Meghatók és nagyon tanulságosak voltak a személyes látogatás alkalmával való beszélgetések. Sokan szerettek volna eljönni, de öregségük, betegségük, vagy éppen a távolság miatt nem tudtak jelen lenni, de voltak, akik közönyösen, s életuntan, megkeseredve, sok nyomorúsággal az életükben megszomorodva maradtak távol.

Az ünnepi istentisztelet elején a 103. Zsoltárból hangzott el a köszöntő Ige: „Áldjad lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet!" Hitvalló dicséretünkkel magasztaltuk az élő Urat: „Térj magadhoz drága Sion, van még néked Istened..." Az Efézus 6:16-ból szólt hozzánk Isten Igéje: „Vegyétek fel mindenképpen a HIT PAJZSÁT, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát!" Az igehirdetésben elhangzott, hogy csak „A JÉZUS KRISZTUSBA VETETT HIT VÉD MEG! Mi a hit? Az az „érzékszerv", amivel a lelki valóságot fel tudjuk fogni. A Biblia szerint a valóságnak két tartománya van: a láthatók, amiket érzékszerveinkkel tapasztalhatunk, és a láthatatlanok, amiket Isten kijelentése, az Ige alapján a hitünkkel „ragadhatunk meg.". Hogy alakul ki a keresztyén hit? A Róma 10.17. szerint „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által." A Zsid. 12:2-ben pedig ezt olvassuk: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére!" Jézus Krisztus az Ige által munkálja bennünk a hitet, a keresztyén hitet. Miért kell fel- venni a hit pajzsát? Azért, mert jön a támadás - s messziről eltalálnak a nyilak. Honnan jön a támadás, kitől indul el a gonosz nyíl? A gonosztól, a Sátántól. Isten nem támad bennünket, a Sátán tör az életünkre. Milyen nyilak ezek? Tüzes nyilak. Megsebeznek, életünkre törnek. El akarnak pusztítani erre a földi életre, és az örök életre is, hogy örök kárhozatban, az Isten nélküli állapotban legyen részünk. Naponta fel kell vennünk a hit pajzsát, mert a keresztyén élet hitharc. Magasztaljuk Istent az Ige biztatásáért: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van!" Összeköt Istennel - örökké tart." A ráfelelő énekben ezért is énekeltük élő bizonyossággal a 466. dicséretet: „Rád tekint már hitem, Megváltóm Istenem, a Golgotán. Halld könyörgésemet és vedd el vétkemet, mostantól hadd legyek Tied csupán."

Az egyik testvérünk a lectiot olvasta fel és imádkozott, mások bizonyságot tettek, (élőszóban, vagy az elküldött e-mailjüket felolvasva ) s elmondták meghatódva visszaemlékező, hálaadó gondolataikat. Ezekből idézek néhány mondatot:

- „Amit egyértelműen a konfirmációtól, a Tokaji Református Egyházközségtől kaptam, az egyfajta második család. A gyülekezet szeretete, figyelme bizonyára mindnyájunknak sokat jelent. Tudunk egymásról, örülünk a másik örömének, közösen hordozzuk a fájdalmak terhét. A konfirmáció után volt számomra folytatása a történetnek. Barátokat, Csillagpontokat, csodálatos élményeket kaptam a hitben. Itt, a tokaji templomban kértük a férjemmel Isten áldását a házasságunkra, és a kisfiunkat is itt keresztelték meg."

- „Visszaemlékezve az iskoláskoromra annyit tudok, hogy hittanórára, majd a konfirmációi előkészítőre jártam és 1960. május 29-én konfirmáltam.... Egy jó „buli" volt odajárni, együtt lenni a többiekkel, a templomkertben futkosni, felmászni a toronyba, az orgona fújtatóján ugrálni stb  De, hogy milyen Igét kaptam arra nem emlékszem. Sajnálatosan ez a Jézus nélküli élet a további fiatal felnőtt életemben is megmaradt, nagyon jól el voltam nélküle. Most már nagyon sajnálom, - kárnak és szemétnek ítélem - életemnek azokat az elfecsérelt éveit. DE! Azért ha nem is vettem észre, egy kis magocska ott szunnyadt az én szívemben is, ami aztán egyszer csak életre kelt, és elkezdtem vágyakozni. Isten Szentlelke elkezdett munkálkodni bennem, és noha még nem készült el velem, de bizonyosan be is fejezi. Mindennap hálát adok, amiért bezörgetett a szívem ajtaján, magához ölelt és nem hagyott elveszni. Most már tudom milyen az a békesség és az a sem-mihez nem hasonlítható boldogság, ami Tőle van. Ezért hálából igyekszem minél többet szolgálni a gyülekezetben az Ő dicsőségére."

-  „Ma már biztosan hiszem, hogy a „Miatyánk neve" úgy szenteltetik meg magunkban, családunkban, gyülekezetünkben, városunkban, egyházunkban, ha most felállunk és mindazt a szeretetet, örömet, békességet, amit valaha is a Mi Atyánktól kaptunk, hisszük és szétosztjuk embertársaink között".

- „Ezelőtt 15 évvel ugyanígy álltam itt a szeretteim, és a gyülekezet körében, és megvallottam, hogy én a katolikusnak keresztelt a református vallást megtartom,és soha el nem hagyom. Miért döntöttem így? Született egy fiúgyermekünk is, akit igaz reformátusnak szerettünk volna nevelni. Én erről a vallásról nagyon keveset tudtam. Soha nem felejtem el Varga néni lélekmelengető drága szavait! Úgy fogadott itt a templomban, mintha mindig idejártam volna. Szeretettel mutatta, hogy hová üljünk, és a következő alkalommal, még egy kis virágcsokrot is tett  a helyünkre. Ezért ha idegen jön a templomunkba, szólítsuk  meg, kísérjük helyre, adjunk neki énekes könyvet ,mert nem tudhatjuk, hogy mi hozta ide! A Jézus Krisztusba vetett hitem csak erősödött, mikor bajok, betegségek, látogatták a családunkat. Hit által adott az Úr erőt és kitartást az elhordozásukhoz."
- „Az úrvacsora vétele után nálam is bekövetkezett az, ami sok itteni konfirmandussal, egyre ritkábban jártam templomba és mintha 1965. ápr.25-e után már nem lett volna  semmi teendőm.. Egy szóval jellemezve, eltávolodtam. Nem teljesítettem hitvallásom azon részét: Hozzá hűséggel ragaszkodom...Aztán sok idő telt el. Magam sem tudom pontosan mikor és hogyan, de szükségét éreztem annak, hogy a konfirmáció tanításait betartsam, hiányzott valami, hiányzott a hit, az igehirdetés. Hiányzott a Biblia a könyvek könyve. Újból itt vagyok. Örülök és hálát adok Istenünknek, hogy hitemet most újra megvallhatom,  és a hitben megállhatok mindhalálig. Egy kedves énekem soraival fejezném be mondandómat: „Hinni taníts Uram, kérni taníts! Jézus te visszajössz, várni taníts! Majd, ha kegyelmesen Nézed az életem:  Állhassak csendesen: hinni taníts!"

Miután a Jubileumi Konfirmáltak átvették a gyülekezet ajándékát: a névre szóló emléklapot, az ajándékkönyvet ( A nagy Isten és a mi kis ügyeink ), istentiszteleti lapot, valamint egy Vetés és Aratás című újságot újkenyér alkalmából úrvacsorával élhettünk megvallva bűneinket, s elfogadva Jézus Krisztus áldozatát a bűnbocsánat lehetőségét- újra együtt a gyülekezettel a közelből és távolból érkezettek. Istentisztelet után pedig a szeretetvendégségen ( amit a gyülekezet tagjai nagy odafigyeléssel és gondoskodással készítettek elő ) jó volt régi élményeket előhozni, találkozni egymással azoknak, akik évek, vagy évtizedek óta nem látták egymást. A tokajiakon túl volt, aki Rakamazról, Miskolcról, Nyíregyházáról, Sóstóhegyről jött el. Egy testvérünk pedig éppen itthon volt Ausztráliából, s most hálát adhatott Istennek azért, hogy 45 évvel ezelőtt itt tehetett vallást a hitéről.

Imádságban hálát adtunk az élő Istennek az odaszánt életű lelkipásztorokért, hitoktatókért, tanítókért, szülőkért, nagyszülőkért, keresztszülőkért. Hálaadással énekeltük: „Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el! Legyen veled az Isten, kérjük kísérjen el. Kérjük, oltalmazzon meg és adjon néked erőt. Utadon vezessen, formáljon, szeressen, legyen a te őriződ." A hálaadó ünnepi istentisztelet végén az ároni áldással ( 4. Mózes 6:24-26.  ) indulhattunk tovább: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!"

Tokaj, 2010. szeptember 14.
Pótor László református lelkipásztor