A Valahol egy lány kezdetű dal a kedvenc Illés-száma, aludt már erősítő előtt a zenekar koncertjén, és ő volt az, aki elrontotta Bródy János biciklijét. Illés Dávid esperessel, református lelkésszel édesapjáról, Illés Lajosról, az Illés-zenekar alapítójáról és családi kapcsolataikról beszélgettünk.
2022-ben hazánkban az év egyik központi témája lett a pedagógusi életpálya kérdése. De miért (nem) lesz valakiből pedagógus? Ezt a kérdéskört járta körül könyvében Szontagh Pál, aki a Károli Podcast vendégeként mesélt kutatásáról.
Művészi kifejezésmóddal, személyes, támogató jelenléttel és az együttgondolkodás örömével – számos szolgálati ág, amelyben a cél azonos: az evangélium hirdetése. Újévi körképünkben zömmel fiatalok között végzett szolgálatok idei terveit ismerhetik meg.
Különböző ajándékokkal, különböző területeken, de együtt, közösségben szolgáljuk Krisztust, és ebben a szolgálatban szükségünk van egymásra – hívják fel figyelmünket az idei Ifivezető Képzés szervezői.
„Betegségből lábadozva enyhe decemberi napsütésben nézem a füredi Szívkórház előtt a Balatont. Sirályok állnak a hártyavékony jégen, a sirályok mégsem félnek.” Veres Sándor dunamelléki főgondnok újévi köszöntője
Isten hűsége biztos dolog. Ha a magunk hűségét mellé tesszük, garantált, hogy bármi is vár ránk a következő évben, az Úr megadja az erőt és a bölcsességet annak elhordozásához.
Az Úr dicsősége nem azért ragyog ránk, mert méltók vagyunk rá, épp ellenkezőleg, azért, mert szükségünk van rá. Somogyi Péter dunamelléki lelkész főjegyző ünnepi gondolatai.
A karácsonyi történet szerint a megváltáshoz vezető út a pusztában kezdődik, ahol nem számít semmi más, csak egyedül az embert megszólító Isten. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnökének ünnepi gondolatai.
Dönthetett volna másképp, Jézus Krisztus mégis emberré lett. Elhagyva a menny biztonságát igent mondott ránk. Balog Zoltán püspök karácsonyi videóüzenete.
Karácsonykor sok családban több és minőségibb étel kerül az asztalra, de még a vendégeskedések során is a kelleténél többször adódik alkalmunk fogyasztani az ünnepi fogásokból. Mire figyeljünk, hogy könnyedén élvezhessük ne csak az ételeket, de a találkozásokat is?
A Ráday Könyvtár legifjabb munkatársaival a könyvtárosi szakma nehézségeiről és szépségeiről, a kollégákkal megélt közös élményekről, az olvasás megszerettetésének lehetőségeiről és a könyvajándékozás fortélyairól beszélgettünk.