Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Tanulmányi kirándulásokon vehettek részt, az emelt szintű érettségihez és országos versenyekhez is segítséget kaptak a Talentum Szaktárgyi Tehetséggondozó Programban részt vevő diákok az idei tanévben.
Vágyott rá, hogy a sok Ne félj! mondat mögött megláthassa azt az Istent, akitől nem kell félnie, mert ha bele is engedi nehéz helyzetekbe, nem hagyja magára...
Olykor még a legrutinosabb nyári gyerektábor-szervezőknek is jól jöhet egy-egy friss ötlet vagy inspiráció. Az első nyárigyerektábor-konferencián jártunk.
Már a szocializmus időszakában betöltötte a bács-kiskunsági esperesi tisztséget, és azon kevesek közé tartozik, akiket 1990-ben újraválasztottak. Szabó Gábor most 83 éves, hetente online bibliaórát vezet, és vallja: humorral érdemes élni.
Felavatták a Budahegyvidéki Református Egyházközség templomának első valódi orgonáját. A hangszert Dosek Domokos kántor és Gárdonyi Zsolt zeneszerző és orgonaművész szólaltatták meg a március 19-i hálaadó ünnepi istentiszteleten.