Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már református intézménybe érkezett. Győri Katalin viszont jóval a táblacsere előtt lett az intézmény pedagógusa. Aki pedig őt ajánlotta, nem olyan régen.
Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink fedik fel a dédelgetett, rejtegetett „pótistent”. Varga Emese gondolatai.
A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanulmányi, az ifjúsági és a gyülekezeti napról.
Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A 17 évi szolgálat után nyugállományba vonult Zila Péter utóda a tolnai egyházmegyéből érkezett a nagymúltú fővárosi gyülekezet élére.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakörének betöltésére.
A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójával. Tagadástól a fiúságig.
Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zoltán dékán véleménye.
Az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián teológiai, pszichológiai és jogi szempontok felől tekintenek erre a különösen fontos és nagyon érzékeny témára.
A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemléletet formálni.
A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. csütörtöktől október 3. szombatig tartó rendezvénysorozat alkalmával.
„A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jövőjéről szóló augusztusi konferencián.