Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Amikor családunkban egy rokonomnál a demencia első jelei mutatkoztak, legtöbbször csak mosolyogtunk, hogy a papa szenilis lett. Elfelejt közelmúltban történt dolgokat, és századjára meséli el ugyanazt a katonatörténetet. De idővel tovább kuszálódtak a szálak az elméjében, és a valóság keveredni kezdett képzelt világával.
A hívő embereknek otthonos szigetet, az egyházat nem ismerőknek pedig kapcsolódást és a párbeszéd lehetőségét jelentette a LélekZet Református udvar a Művészetek völgyében. A fesztiválmisszió értelméről az udvar vendégeit és önkénteseit kérdeztük.
Egy hely, ahová visszatérve újra meg újra kinézhetsz a hétköznapok szürkés szobájából a fénybe. Egy hely, ami közelebb visz az örökkévalósághoz. Te meglátogattad már az ablakhelyeid idén nyáron?
Egy ott feledett párna, maradék szőnyegek az úrasztala körül, párducmintás szemüveg. Elvesznek a templom szépségéből, vagy inkább otthonossá teszik az istentisztelet évszázados tereit? Miért hagyunk nyomot a templomban? És miért ne hagynánk?
Sokszor gyülekezetek se tudnak mit kezdeni a keresztény egyedülállókkal, ezért fontos, hogy segítséget kapjanak a párkeresésben, újrakezdésben, a másokhoz való kapcsolódásban. Bráz Szilviával a SingleCross szolgálatról beszélgettünk.
Villon Haláltánc-balladáját láttuk és láthatjuk ma is a pápai Refis Bábozda előadásában a taliándörögdi református templom kertjében a Művészetek völgye fesztiválon.
Magát nyughatatlan embernek látja, akit élete minden területén az motivál, ha részt vehet valami újnak a létrejöttében, világra segítésében. Bálint Balázzsal beszélgettünk.
Nehéz műfaj ez: időben kinézni, hová menjünk, valami épkézláb programot vagy éppen spontán tervezetlenséget betervezni, hogy más legyen ez a hét, mint a többi ötvenegy. Lehet a lelkész egyáltalán szabadságon?
Mitől jellegzetes a cigány konyha, mik a gyökerei, mennyire tekinthető egységesnek, és mi a közösségekben betöltött szerepe az étkezéseken túl? Mítoszromboló beszélgetés Tonté Barbarával.
Figyelni a természetet, rácsodálkozni a művészeti alkotásokra és folyamatos párbeszédben lenni Istennel… Inkább belső utazás, mintsem teljesítménytúra, amikor több száz kilométert kerékpározik egyedül Damásdi Dénesné Judit.
Járványok, háborúk, gazdasági válságok jönnek-mennek, ezért egyénileg és közösségileg is meg kell tanulnunk ennek a valóságában élni. Mit jelent mindez a Biblia nézőpontjából, és mi az, ami rajtunk múlik? Szalai Zsolttal beszélgettünk.
Néha megesik, hogy visszaálmodjuk magunkat valahová. Talán hogy jobban lássunk? Talán hogy igazabbul éljünk? Mit keres az, aki az egyszerűséget keresi?