Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Első alkalommal adták át a Szabó Imre-díjat a budapest-fasori református gyülekezetben. Az első budapesti esperes szellemi örökségét leszármazottai a fiatal tehetségek támogatásával is szeretnék kamatoztatni.
Június harmadik vasárnapja a presbiterek vasárnapja egyházunkban. Kovács Attilát, a Kispest-Rózsatéri Református Gyülekezet főgondnokát együttműködésről, feladatmegosztásról, építkezésről, nehézségekről és a nélkülözhetetlen lelki alapokról kérdeztük.
Hetente csaknem száz, az ukrajnai háború elől Budapesten menedéket találó édesanyának és gyermekének, valamint egyetemistának gyűjtenek élelmiszert a református Skót Misszióban.
Hajlamosak vagyunk nagy történetekbe ágyazva értelmezni mindent, és megfeledkezni az emberi tényezőkről. Pedig az álhírek ellen egyéni szinten védekezhetünk a leghatékonyabban, ezért személyes felelősségünk a kulcs.
„Ott voltak és vannak az élet kezdetén, életre szóló hatást gyakorolva a rájuk bízott gyermekekre, pedagógusaink ezért köszönetet és megbecsülést érdemelnek.” Átadták a tanítók emlékfáját a kiskunlacházi református gyülekezetben.
„Egy kijevi család házát szétbombázták, miután elmenekültek. A kislány odasúgta nekem, hogy otthon maradt a plüssmacija és egy másik állatkája.” Hónapok óta Ukrajnából, a háború elől elmenekült emberek pihennek, alszanak a budapesti repülőtér ökumenikus kápolnájában, a 2B terminálon.
„A fogadalomtételen túl a viszontlátás öröme is nagy volt, hiszen többen közülünk ötvenkét éve nem találkoztak egymással” – számolt be portálunknak gödöllői olvasónk.
Az evangélium a világ igaz története, amit Isten tesz annak érdekében, hogy megmentse a világot, az egyháznak pedig a legfontosabb feladata, hogy ezt a történetet újra és újra elmesélje a maga teljességében.
Szpész új világ címmel jelent meg Széplaki György, nyugalmazott főiskolai tanár, a budapest-fasori református gyülekezet tagjának novelláskötete. A szerző a 93. Ünnepi Könyvhéten dedikál.
A reformátusok „pusztai vándorlása” a gyülekezet lelki otthonának megtalálásával ért véget. Felszentelték a diósdi reformátusok templomát pünkösdhétfőn.
Nehéz anyagi körülmények között felnövő gyermekek, háború elől menekülő családok, valamint fiatal tehetségek számára is szervez nyári táborokat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Adományával Ön is segíthet!
Beiktatták Sáska Attila lelkipásztort és a templom fennállásának harmincadik évfordulójáért is hálát adtak a Délegyházi Református Missziói Egyházközségben pünkösdvasárnap.
Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének és az egyház születésének az ünnepe. Kicsoda ez a megfoghatatlan isteni személy? Ad-e Isten lelki ajándékokat ma is? Mire kell ügyelnie egy lelkipásztornak, hogy a gyülekezet ne legyen sem túlhűtött, sem túlfűtött? Minderről dr. Tatai István hatvani református lelkipásztort kérdeztük.
Isten elküldte a Szentlelkét közénk – és azóta van esély arra, hogy ne csak Istent értsük meg, hanem egymást is. Balog Zoltán református püspök pünkösdi videóüzenete.
Táncosnő, divatdiktátor, filmrendező, író, embermentő – ha van élet, ami joggal és tárgyszerűen regényesnek nevezhető, Zsindelyné Tüdős Kláráé minden bizonnyal az. A múlt század ikonikus magyar, református nőalakjáról Bódis Kriszta ír regénytrilógiát, melynek első része Kisasszonyképző címmel jelent meg a napokban.
Kántorképző és kántortovábbképző tanfolyamot rendez a Dunamelléki Református Egyházkerület 2022. július 10-től 30-ig Budapesten. Jelentkezési határidő: június 27.
Világhírű komolyzenészek közreműködésével rendeznek jótékonysági koncertet június 9., csütörtökön a Zeneakadémia nagytermében. A koncerten háborús időkben írt művek csendülnek fel, a bevételt teljes egészében a háború sújtotta Ukrajnában lévő gyermekek megsegítésére szánják.