Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Énekeskönyvi konferenciát tartottak református egyházzenészeknek, kántoroknak, karvezetőknek a XVII. Református Zenei Fesztivál alkalmából a Nagyvárad téri református templomban május utolsó hétvégéjén.
Beiktatták Bálint László Áron lelkipásztort és a kívül-belül megújult templomért is hálát adtak a Pándi Református Egyházközségben május 28-án, szombaton.
Az aRoma podcast a cigány és nem cigány közösségek közötti falak lerombolására vállalkozik, bátran feléve minden olyan cigánysággal kapcsolatos kérdést, amely foglalkoztatja a társadalmat.
Életének 79. évében hunyt el Ábrahám Ferencné született Egerházy Katalin nyugalmazott iskolaigazgató, a Református Pedagógiai Intézet néhai vezetője, a Dunamelléki Református Egyházkerület egykori iskolaügyi szaktanácsadója.
„A kereszténység sosem csak egy eszme volt, hanem mindig realitás is. Isten üzenete pedig évezredek óta ugyanaz földrajzi helytől és időtől függetlenül.” A 29. Szent István Könyvhéten mutatták be A kereszténység történeti atlasza című kiadványt.
Negyven nap. Ennyi idő telt el Jézus feltámadásától a mennybemeneteléig. Miért volt fontos ez a negyven nap, és mit üzen a mának? Harmathyné Sárai Ágota szentendrei református lelkipásztorral beszélgettünk.
A népszámlálásról, az ősszel újonnan megnyíló Ráday Kollégiumról, a háborúra válaszként adott református összefogásról és a lelkésztovábbképzés megújításáról is szó esett a május 24-ei dunamelléki közgyűlésen.
Gyülekezeti karvezetőknek, kórusoknak, kántoroknak és orgonistáknak is tartalmas és hasznos programokat kínál az idei Református Zenei Fesztivál – tudtuk meg Bódiss Tamástól.
„Hiszem, hogy Isten küldött ide azért, hogy közös munkával gyümölcsöt teremjünk, és gyümölcsünk megmaradjon” – vallja Pádár Zoltán újszászi lelkipásztor, akinek beiktatása során a szívére helyezték, hogy szeresse gyülekezetét.
„Fontos, hogy az egyház ne támadólag vagy fenyítőleg lépjen fel a világ előtt, hanem úgy, ahogy azt a mi megváltó, szabadító Urunk tette: az Ő kitartó szeretetével.” Szenn Péter horvátországi református püspök gondolatai a magyar református egység napján.
„Felemelő megélni, amikor különböző régiókból, akár különböző viseletekben összesereglenek a testvérek, és több ezren közösen úrvacsorázunk.” Molnár István királyhelmeci lelkipásztorral a magyar reformátusság összetartásáról beszélgettünk.
„Ha már így alakult a történelmünk, akkor nekünk felelősségünk megtenni határon túli magyar testvéreinkért, amit csak módunkban áll” – vallja a magyar református egység napjának egyik résztvevője.
Önkénteseket keres nyári táboraiba a Szentírás Szövetség.
A gyerekek és tinik számára meghirdetett missziói táborokban az angol nyelv fejlesztése mellett Isten örömhírét is hirdetik a szolgálattevők.
Jól képzett szakemberekre van szükség, akik úgy tudnak felszólalni a magyar kisebbségek érdekében, hogy azt a világ meg is értse. Ablonczy Bálinttal beszélgettünk.
Harminc év elteltével új lelkipásztort választottak a dél-budapesti református közösség tagjai. Komlósi Péter a baranyai Siklósról érkezett a fővárosba, hogy a szabadító evangéliumot hirdesse a folyamatosan növekvő városrészen élőknek.
Noha az 1956 és 1989 közötti korszakot a kádári kiegyezés időszakának nevezik, kiegyezésről szó sincs Földváryné Kiss Réka történész szerint. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével a református egyház hetvenes években kezdődött missziói térnyeréséről beszélgettünk.
Két év kihagyás után régi és új helyszíneken ismét megrendezik a Református Zenei Fesztivált a fővárosban május 27. és 29. között. Fáklyás felvonulás, térzene és késő esti zenés áhítat is szerepel a programban.