Lelepleződések, egyéni és közösségi bűnbánat, változás, megerősödés a Krisztustól kapott küldetésben – minderről a kétszázhatvan dunamelléki lelkipásztor részvételével tartott újévi lelkészértekezleten esett szó.
Az egyház egész éves tájékoztató kampánya azt mutatja meg, hogy milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek a reformátusok itthon és a határokon túl.
Az egyház és társadalom aktuális kihívásainak teológiai feldolgozását tűzi ki célul a Református Megújulás Konferencia, melyet 2025. január 29-én tartanak a Ráday Ház dísztermében (Ráday utca 28.).
Kemény nyakú kálvinistákként annyira hangsúlyozzuk a bűnt és a bűnösséget, hogy végül identitásunkká tesszük, pedig a mi identitásunk Isten igazsága. Vízkereszt ünnepén Horváth Levente református lelkipásztor gondolatait ajánljuk figyelmükbe.
A csákvári reformátusok különleges módon kovácsolódnak közösséggé a templom falain kívül: heti rendszerességgel teniszezni járnak egy profi edzőhöz Székesfehérváron.
Paplányból papné. Barthosné Szaszák Borbála kamaszkori könyvespolcáról szívébe íródott a misszionáriusok életútja, amely most saját sorsával fonódik össze.
Az egység valódi jelentéséről, az Istenre való türelmetlen várakozás feszültségéről és a közösség fontosságáról beszélgettünk Balog Zoltán dunamelléki püspökkel 2024 végén.
Lovas András három igetanulmánya Ezékiel, Jeremiás és Ézsaiás próféták alapján elhívásról, megpróbáltatásról, reménységről és arról, mit jelent az Ige szolgálata.
Mit üzen számunkra Ezékiel próféta elhívása, küldetése, és mit jelent eggyé lenni Isten szavával, vagyis megenni az Igét? Lovas András háromrészes bibliatanulmányának első része.
Egy idő után mindaz, ami az elhívásban történik, nemcsak öröm, hanem fájdalom, keserűség, megpróbáltatás is, az Úrnak elpanaszolhatjuk ennek a feszültségét – mutat rá Jeremiás próféta. Lovas András háromrészes bibliatanulmányának második része.
Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. A sorozat talán legnehezebb kérdésére Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor válaszol.