Hogyan birkóznak meg az ukrajnai diákok iskolai integrációjával református intézményeink és milyen segítségre számíthatnak ebben? Szontagh Pállal beszélgettünk.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága beruházási műszaki projektvezető, projektkoordinátor és beruházási projektvezető munkatársat keres.
Az igehirdetés, a közösségteremtés és a látogatás a fő feladata a lelkipásztori szolgálatnak, vallja Bölcsföldi András. A budapesti református teológia spirituálisával a teológus-lelkészi és a hittanári szakokra jelentkezők felvételi-alkalmassági eljárásáról, valamint a lelkipásztori hivatásról beszélgettünk.
Hálaadó istentisztelet keretein belül szentelték fel a Budaörsi Református Gyülekezeti Központot. Az igazi szőlőtő példázatát megidéző épület arra is emlékeztet minket, hogy áldozatból fakad az áldás.
Leányfalun átadták a Ravasz László Emlékházat, Egyházi Gyűjteményt és Rendezvényközpontot, valamint felavatták az egykori dunamelléki püspök – a világon egyedülálló – egész alakos szobrát.
Felismerte, hogy saját, elveszettnek hitt éve – épp, mint az a reménytelennek tűnő cserép – új lehetőséget hordoz. Ott készülődik benne titokban a jövendő virág.
Egy baranyai település, ahol nem egyre kevesebben, hanem egyre többen járnak templomba. De vajon hogy érik el azokat, akiknek nincsenek református gyökereik? Erről kérdeztük Nagy Mariann kozármislenyi lelkipásztort.
A nyolcéves kisfiú folyton csak kenyeret rajzolt. Az édesapa sírt a békés város láttán. Bábuska átvette az irányítást a konyhában – ő így próbálta feldolgozni a traumát.