Miért lett drog az internet, és mikor nem az? Milyen a fenntartható oktatás? Mi köze az iskolának a klímaváltozáshoz? Ezekről a kérdésekről is szó esett a tihanyi „Közös gondolkodás a jövőnkről” elnevezésű konferencián.
Különös, hogy amíg a járműveinket, épületeinket, infrastruktúráinkat, eszközeinket időnként felújítjuk vagy karbantartjuk, addig saját magunkkal kapcsolatban ritkán vetemedünk erre. Pedig az emberekre is ráfér időnként egy felújítás.
Az iskola már az alsósoknak is megterhelő. Mégis van egy hely, ahova szívesen járnak azok a gyerekek, akiktől otthon talán nincs, aki megkérdezze: kész-e a lecke, hogy telt a nap, minek örülnek, miért szomorúak.
Az életet általában rövid sprintekben mérjük, mégis hosszútávfutásról van szó, amelyhez megújuló energiaforrásokra van szükségünk. Paul Ch. Dondersszel, a nemrégiben magyarul is megjelent Reziliencia című könyv szerzőjével beszélgettünk a lelki ellenálló képesség fejlesztéséről és a kiégés megelőzéséről.
Az Evangéliumi Fókusz legutóbbi számában elsősorban az engesztelés tana körüli értelmezésekről és a missziós tevékenységek gyakorlati oldalairól olvashatunk.
„Néha már dühít, hogy túl nyugodt embereket látok, már-már terepszínű arcokat. A hívő embernek békessége van, de nyugalma nincs, mert izgatja az ügy, amit az Úristen rábízott.” Steinbach József dunántúli református püspök felelősségünk táguló köreiről beszélt Tihanyban.
Több mint kétszáz ember mondta el véleményét, mit gondol, milyen a jó lelkész. A Magyar Református Egység napján a Debreceni Református Hittudományi Egyetem pavilonjában többek között arról kérdeztük az Egység Napjára látogatókat, hogy milyen tulajdonságokkal „kell” hogy rendelkezzenek a lelkipásztorok.
Közel háromezren regisztráltak eddig egyházunk egyik legszínesebb programjára. A Csillagpont célja, hogy megmutassa: a református hit modern és élő, keresztyénként a mindennapokban építhetjük Isten országát.
Az idei Múzeumok Éjszakáján a budapesti Bibliamúzeum rendezvényének tematikája a Ráday utcai kollégiumi tűzeset tragédiájára reflektál. A programokon képviselteti magát a teljes Ráday Gyűjtemény és a Parókia portál is.
Zsengellér József váltja a Károli Gáspár Református Egyetem rektori székében idén szeptembertől Balla Pétert. Az egyetem leendő vezetőjét az intézmény anyagi forrásairól, az egyházhoz és az államhoz fűződő viszonyáról, valamint a Károlin folyó oktatásról és tudományos életről is kérdeztük.
Az igazi művészet akkor jó, ha ott van benne az isteni szeretet is – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen, amely a spiritualitás jegyében kereste a művészetek és a misszió kapcsolódási pontjait.
„Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12)
Amikor egy gyülekezet tábort szervez, fenntartói járulékot szed, hivatalos adatokat rögzít, az adatokat szabályosan kell tárolni és könyvelni. Ebben nagy segítséget jelent az Ariadne nevű program, amelyet folyamatosan fejlesztenek kerületünk több száz gyülekezetének bevonásával.
„A keresztyén vallástétel egyetlen totális uralmat ismer el: a Jézus Krisztus uralmát. Ő az, aki Isten akaratából igényt tart egész életünkre. Ezzel azt mondjuk ki, hogy Jézus Krisztuson kívül senki más és semmilyen más hatalom nem követelheti teljes elkötelezettségünket."
Fekete Károly tiszántúli püspök személyes keresztyén felelősségünkről fejtette ki gondolatait a tihanyi konferencián.
Kezdetét vette Tihanyban a Közös gondolkodás a jövőről – Felelősségünk táguló körei című vallásközi konferencia. A kétnapos találkozó célja annak vizsgálata, milyen felelősséggel tartoznak a hívő emberek a teremtett világért és embertársaikért.
Két nap neked, amikor te vagy a fontos, amikor megállhatsz, amikor magadra figyelhetsz. Két nap neked, amikor testvéreket találhatsz, amikor Jézussal lehetsz, amikor föltöltődhetsz.
Nehéz rátalálni a lelkiség útjára. Néhol keskennyé válik, néhol kétfelé ágazik, de akár a mindennapi munkavégzéseink során is helyreállíthat minket. A „Lelki éhség 2.0” konferencián együtt kerestük a közös utunkat.
Minden más ünnepen azt ünnepeljük, hogy Jézussal történt valami: karácsonykor megszületett, nagypénteken meghalt, húsvétkor feltámadt, de a pünkösd kivétel: ekkor az emberrel történt valami.