Sokan előszeretettel hivatkoznak Karl Barth-ra vagy magyarosan Barth Károlyra, de vajon értik is? A világhírű svájci protestáns teológus életművének sarkalatos pontjairól Borsi Attila református lelkész, Barth-kutató beszélt az Evangelikál Csoport honlapján adott interjúban.
Ezzel a címmel jelent meg Tóth Sárának, a Károli Gáspár Református Egyetem docensének új esszékötete. A szerzővel a gyermeki és a felnőtt hitről és a hívő ember emberebbé válásáról beszélgettünk.
Programsorozatot és tudományos konferenciát szervez Pilinszky János születésének 100., halálának 40. évfordulójára a Károli Gáspár Református Egyetem, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Debreceni Csokonai Színház és a Nemzeti Színház.
Hogyan segíthet a mozgás és a minket körülvevő környezet az imádságban való elmélyülésben? Miskolczi Enikővel a nemrég megjelent „Imaséták. Példatár” című könyv apropóján beszélgettünk.
A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a Budapesti Református Cigány Szakkollégium egyaránt várja tehetséges, egyetemre vagy főiskolára felvett vagy már tanulmányaikat végző leendő diákjait.
A mesterséges intelligencia korunk legnagyobb kihívása. Miért van ez így, milyen veszélyeket hordoz magában, és milyen kiút állhat előttünk? Könyvkritika a Különvélemény podcasttól.
A taliándörögdi református templomban és környékén koncert, kiállítás, művészetterápiás alkotóműhely, a kamaszok online jelenlétéről és játékszenvedélyéről szóló előadások, utcaszínház és mindennapi áhítatok várják a látogatókat tíz napon át.
A Mérnökmisszió által szervezett REFORMula Challenge – Református Középiskolások és Egyetemisták Innovációs Versenyén 14 csapat 78 fiatalja viaskodott egymással. A Csillagponton pedig újra felbőgnek a motorok, az érdeklődők maguk is részesei lehetnek a versenyzés élményének.
Alsós gyermekeket vár múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásaira a budapesti Bibliamúzeum júliusban és augusztusban, és folytatódnak a városi séták is a fővárosi református negyedben. A testvéreknek kedvezmény is jár.
Lehet-e szent tér az utca? Miért jó az egyháznak, ha kiteszi magát a nyílt tereken való találkozásnak? A befogadásról beszélgettünk Bölcsföldi András református lelkésszel, a Művészetek Völgye református projektjének koordinátorával.
Vitatott történelmi eseményekről és személyekről indított podcastsorozatot a Károli Gáspár Református Egyetem RefCOO Kutatóműhelye. De miért forró témák ezek és miért aktuálisak még ma is? Kanyó Ferenc történésszel beszélgettünk.
A nyári pihenés a kikapcsolódás mellett arra is alkalmas, hogy kicsit megálljunk, és átgondoljuk, honnan indultunk és hová tartunk. Ehhez ajánlunk néhány könyvet, amelyek új távlatokat nyithatnak meg előttünk.
Új kurzusokkal és műhelyekkel bővült a Sófár református dicsőítő iskola, amelyet ezúttal Miskolcon tartanak a járványügyi előírások szigorú betartása mellett. Már lehet regisztrálni az egyhetes táborra.
Szeretettel hívunk minden lelkipásztort a kifejezetten lelkészek számára szervezett lelkigyakorlatra, mely a lelki-testi pihenést, feltöltődést, megállást, elcsendesedést szolgálja.