Kérdezze meg magától ki-ki, hogy mit csinált a 2020-21-es esztendőben azt követően, hogy a koronavírus berobbant a világba, s itt, Európában, különösen Észak-Olaszországból érkeztek lesújtó hírek! Az olasz kórházakban nem tudták ellátni a légzési nehézségekkel küzdő betegeket, a folyosókon is felállítottak ágyakat, nem volt elég műszer, lélegeztetőgép. Olyan sokan haltak meg, hogy teherautó-konvojok szállították a koporsókat a temetőkbe. Felejthetetlenek ezek a fotók mindannyiunk számára. Sokan nem is tudtak elbúcsúzni elhunyt szeretteiktől, mert látogatási tilalom volt érvényben a fekvőbeteg-intézményekben, s a temetéseken is csak korlátozott számban lehettek jelen a rokonok.

Mi is sokat imádkoztunk, mi magunk is talán gyászoltunk, betegek voltunk, családtagjaink, rokonaink, ismerőseink kerültek kórházba. Templomaink bezártak, nem vehettünk részt személyesen az istentiszteleten, átrendeződött a korábbi életünk, online térbe került az oktatás, s home office-ban dolgoztunk. Ilyen körülmények közepette mi uralta az életünket? Miről gondolkoztunk, tudtunk-e hasznosak lenni túl azon, hogy segítettük a környezetünkben élő időseket, betegeket, rászorulókat? Széplaki Györgyöt is foglalkoztatta mindaz, ami körülvette. Új kötete Életjel című novellájában ír arról, hogy a zárlat harmadik napjára szépen kialakult az életrendje, amelybe az írást is bele akarta illeszteni, mivel „régóta nem írt egyetlen sornyi szépirodalmi szöveget sem.” Végiggondolta, milyen veszély leselkedik rá is a járvánnyal. S rögtön itt, ezen a ponton bizonyságot tett arról, nem a vak végzet irányítja a pandémia alatt sem a sorsunkat. Az Írásból megtanulta, vallotta is: mindnyájan Isten szent kezében vagyunk, az Ő szent akaratából bármi megtörténhet, a számunkra jó és rossz is. Sőt, a legvégső, az elmúlás is benne van a pakliban. „Felkészültem? – tette fel a kérdést magának, és hite szerint igennel válaszolt. „De elvégeztem-e mindent, amire eddig időt kaptam, s amennyit még kapok?” Erre nem tudott felelni.

Életjel
Gondolataiban számos téma felmerült, de egyiket sem tartotta időszerűnek. Végül arra jutott, jelet kell hagynia a világra. De milyen jelet? Mit üzenne az utolsó pillanatban a környezetében élőknek, ha mégis mennie kellene? S megszületett élete legrövidebb írása, amely egyetlen mondatból állt: „Ne tegyenek lélegeztetőgépre, egy fiatalabb kapja meg.”

Új, immár ötödik kötetével lepte meg olvasóközönségét a budapest-fasori református gyülekezet tagja, Széplaki György, az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara nyugalmazott docense. Elejétől a végéig életjel, arról, hogyan látja a világot, hogyan él benne harmóniában a felmenőktől kapott értékrend, a múlt, jelen és jövendő, de legfőképpen arról, mit végzett el benne Isten. Amit észrevesz a világból, tanítani kellene! Mindenből születhet írás, az úrvacsoráról, egy fikuszról, egy állásinterjúról, a rollerről, az orgonaszóról, egy a séta közben észrevett, rosszul lerakott térkő alól kibúvó fű, lucerna vagy egy madzaggal játszó kisfiú látványából, az utcán elcsípett mondatfoszlányból, vagy akár egy rövid versidézetből, amely reggel, ébredés után motoszkál a fejében. „És mindenki újakra készül” – ez az egy verssor cseng a fülében, s nyomoznia kell, honnan való. Széplaki György minden novelláján ott ül Isten lenyomata. Finoman, gyengéden, szeretettel, a másik iránti irgalommal, nagy beleélő képességgel, tanítón, a világnak örülve, a szépet és jót láttatva ír, s az olvasó figyelmét is erre irányítja, sőt feljebb. Még feljebb és még feljebb! Egészen fel, a Mindenhatóra! 

És mindenki újakra készül
Kiderül, a vers Ady Endre költeménye: Készülés tavaszi utazásra. „Hát, ez gyönyörű” – jegyzi meg, miután elolvasta a nagybeteg Ady versét. „Többször is végigolvasta, soronként ízlelgette. Mámoros, megváltó érzés kerítette hatalmába. Őt is feszítette a készülődés láza: „Hisz egyszer csak itt és most is Tavasz jön, nagy útra kelek” – sóhajtott a maga elé, mert percek óta motoszkált a fejében egy újabb kis iromány, egy ígéretes embermese” – olvasható „Mindenki újakra készül” című novellájában.

Elgondolkoztam, kit foglalkoztatnak ma versek, ebben a kütyüktől és internettől átitatott világban? A járványról szóló és egyéb negatív hírek tengerében ki nyomoz költemények után? Nem félelem és rettegés tölti be a szívét, hanem az őt körülvevő világ szépsége. Ahogy felfedezi és megismerteti olvasóival mindazt, amit észrevesz, s felvillant régi emlékeket az életéből, úgy érdemes nekünk is lassan, figyelmesen, olvasni legújabb kötetét, átadva magunkat neki, s hagyni, hogy a novellák dolgozzanak bennünk! És meglátjuk, dolgozni fognak!

Egy kis magyarázat a címhez: Szpész új világ, Aldous Huxley „Szép új világ” című regényét juttatja eszünkbe. Széplaki Györgyöt is foglalkoztatta az, hogy a világjárvánnyal milyen világ köszönt ránk? A számítógépes nyelv angol szava a space (kiejtve szpész) nem más, mint szünetjel, szóköz, az az „üresség”, ami két szó között van. A járványügyi korlátozásokkal, zárlattal szünetjel, „szpész” költözött a mi életünkbe is. „S ha már Covid-járvány, ez az időszak se teljen el tétlenül!” – vallotta meg a Magyar Írószövetség Könyvtárában tavasszal tartott könyvbemutatón Huszárik Kata színművésznővel folytatott beszélgetésében. Hogy el ne tespedjen, rövid sétákat tett a közeli Városligetbe és vissza, megtanult tornászni, fekvőtámaszban eljutott nullától a negyvenig. „Engem is foglalkoztatott és foglalkoztat ma is, hogy jól használtam-e fel, amit ajándékképpen kaptam a Teremtőtől” – fogalmazott. A bezártság számvetésre késztette, ebből születtek az írások. A „nagy könyvet” azonban még nem írta meg, de mint hozzátette, tervezi. 

Ízes-míves magyarsággal
„A járványidőszak gyümölcse ez a kötet, végig ízes-míves magyarsággal, ami önmagában irodalmi érték. Nagyon szép történetek, amelyeket tündéri realizmus jellemez. A novellafüzér a példaadást, a hűséget, a tanári hivatás tiszteletét tükrözi, amelyet nem lehet meghatottság nélkül olvasni, mindenestől gyönyörűséges” – hangsúlyozta egykori tanszéki kollégája, dr. Hubert Ildikó irodalomtörténész a könyvbemutatón.

Széplaki Györgyöt – ismerete szerint – mindig is az ember érdekelte, az, hogy milyen személyiségek, milyen belső értékekkel rendelkeznek, s képesek-e ezeket az értékeket a legkülönfélébb helyzetekben is megőrizni, felmutatni. Mint egykor a falu mesélője, úgy mesél; történetei lélekből, valamennyiünkről szólnak. „Tükröződik benne a szülőföld szeretete, s az, hogy a magyar vidék és a főváros összetartozik. Bemutatja, mint fonódik egybe az egyéni, a közösségi és a nemzeti sors” – emelte ki egykori főiskolai tanár kollégája, dr. Cs Varga István, az ELTE BTK, ny. habil. József Attila-díjas irodalomtörténésze. Hozzátette: amit lát, arról ír, unokáinak és a jövő nemzedékének átadja azt a tudást és világlátást, amelyre élete során tett szert. Egy új Dekameronnal reagál a vírusos helyzetre. „Széplaki tanár úr, Széplaki barátom szentírásos ember, műveiben jelen van a szakrális dimenzió; jóra, igazra, szent dolgokra tanít. Írásait Arany Jánost, Karinthy Frigyest idéző szelíd humor jellemzi” – méltatta a kötetet dr. Cs. Varga István. („Fellépésem volt a jégen. A dupla Axel nem jött össze, a jobb kezem bánja” – kommentálja az ügyeletes orvosnak, mi történt vele egy elesést követően „Két kézzel” című novellájában.)

Lesz-e folytatás?
„Gyuri megírt egy könyvet a Covid alatt, mi pedig kaptunk egy lehetőséget, hogy meglássuk azokat a dolgokat, amelyeket nem láttunk. Helyettünk is odafigyelt, gondosan jegyzetelt. Ez a könyv a karanténidőszak számadása, s bizonyíték arra, hogy jól használta fel az időt” – összegezte dr. Cs. Varga István.

S hogy lesz-e folytatás?  Ha Isten is úgy akarja!

Soli Deo gloria!

Széplaki György a 93. Ünnepi Könyvhéten, június 11-én, szombaton, du. 2 és 3 óra között a Vigadó tér közelében, a Hungarovox kiadó 21-es pavilonjánál dedikálja Szpész új világ című legújabb kötetét.

Cseke Hajnalka