A legnagyobb magyar

Ekként nevezte őt későbbi legnagyobb politikai ellenfele, Kossuth Lajos. Gróf Széchenyi István politikus, író, polihisztor, közgazdász a modern Magyarország egyik megteremtője volt. Szellemi hagyatéka ma már hungarikum. Hogy miért, arról Csorba László történész és Szabó Szabolcs karnagy, irodalomtudós beszéltek a XII. Harkányi Szabadegyetemen.

A magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika, a kultúra és a sport terén végrehajtott reformjai már életében felemelték hazáját. Szellemi öröksége hungarikum, hiszen „olyan érzelmi energiákat is megmozgat, amelyek újabb értékek létrehozására motiválnak bennünket” – fogalmazott Széchenyi István pályájával összefüggésben Csorba László történész a szabadegyetem hallgatósága előtt.
Az 1791 és 1860 között élt gróf tevékenységét olyan korszakban fejtette ki, amelyet meghatározott, hogy Magyarország a Habsburg Birodalom része volt. Ez az ő gondolkodását is formálta a szakember szerint. „A 18. század második felében a birodalom az új világ új kihívásaival állt szemben: a nagy földrajzi felfedezések, a gyarmatbirodalmak felemelkedése és a piacgazdaság kialakulásának kora ez, amikor az emberek közötti érintkezés felerősödik. E korban emelkedik ki Széchenyi István is.”

Csorba László a Habsburgokat nemcsak a magyar történelmet, hanem a kontinens egészének történelmét évszázadokon át meghatározó szereplőknek nevezte. Úgy véli, már a gróf édesapját, a még ifjú Széchényi Ferencet megragadta a II. József uralkodó által képviselt emberbarát morális elköteleződése. „Széchényiék ezt tisztelték benne, de megszólalt bennük a hazafi is a kalapos királlyal szemben. A rendi alkotmánnyal szembeni támadása túl erős lépés volt, azzal Széchényi Ferenc már nem vállalt közösséget.” De nemcsak az osztrák, hanem a magyar környezetről is szólt Csorba László – így például Széchenyi jó barátjáról, Festetics György grófról és a keszthelyi Georgikonról is.

Széchenyi István – csakúgy, mint testvérei – tehetséges fiatal volt, katonatiszt lett.
„Huszártiszt volt, ez azt jelenti, hogy egy mai középvállalati logisztikai menedzserének megfelelő szereppel bírt, hiszen egy 100-150 fős alakulat tartozott hozzá, és 250 ló málhástul. Napi ellátásukat, mozgatásukat ő szervezte. Széchenyi szeretett volna katonai karriert befutni, de valószínűleg egy megjegyzése miatt, miszerint a Monarchia előbb-utóbb darabokra fog esni, keresztülhúzták számításait. Kapitány maradt, az őrnagyi rangot sosem nyerte el. Több mint kilenc évet volt szabadságon, ezalatt utazott. Járt Dél-Itáliában és Angliában is. A Dél-tenger vidékén felvilágosult, morálközpontú, cselekvő vallásossággal találkozott, Angliában pedig megismerte az ipari forradalom gépeit, a lótenyésztést és az alkotmányt. Ekkor ébred rá saját hivatására, ami nem más, mint Magyarország felemelése nyugati mintára.”

Mindehhez a grófnak szövetségesekre volt szüksége. Mások mellett jó barátja, a rendkívüli műveltséggel, egyszersmind fizikai teherbírással bíró református báró, Wesselényi Miklós is partnernek bizonyult. De megkerülhetetlen Deák Ferenc és Kossuth Lajos szerepe is, akik szellemi teljesítményükkel a kor vezéregyéniségei voltak, és a polgári átalakulás döntő fordulatának megalapozói – mondta Csorba László.

És hogy mi volt a felemelkedés útja? Széchenyi fontosnak tartotta a magyar nyelv ápolását és egy Tudós Társaság létrehozását is. „Úgy vélte, a nyelv maga az élet, és az élet akkor fejlődik, ha a nyelv is. Nekünk pedig az anyanyelvünkkel kell fejlesztenünk magunkat.”

A gróf kulturális reformjai közé tartozott, hogy bevezette a társasági életbe a lóversenyzést is. „A lóverseny nemcsak úri szórakozás volt, hanem eszköz a lótenyésztés színvonalának emelésére is. Amire óriási szükség is volt, hiszen alapvető gazdasági szállítóeszköz volt a lovas kocsi, és huszár sem volt ló nélkül. Másfelől, az ügetőre vonzotta a társadalmi elitet, akik ott szót válthattak egymással terveikről, üzleti ügyeikről is. Ugyanezt a célt szolgálta az angol társasági mintára szervezett klubélet is.”

Széchenyi koncepcióját a Hitel, a Világ és a Stádium című munkáiban fejtette ki. „Tudta, hogy Magyarország nem önmagában létezik. Hatalmas vízi utat álmodott meg, amelyen a Nyugat termékeit Keletre szállíthatnák, de nemcsak a kézzel fogható árut, hanem az eszméket is. A Duna akkor is rendkívüli gazdasági mozgást tett lehetővé, de a Vaskapu az év jelentős részében hajózhatatlan volt. A gróf úgy képzelte, az áramlás központja Magyarország lenne, amely hidat képezne a Duna által összekötött országok között.”

A híd mint szimbólum és mint megvalósult összekötő kapocs a főváros megalapításában is fontos szerepet kapott – tette hozzá a történész. „A gróf a londoni Temze-híd tervezőmérnökét kérte fel a Lánchíd megtervezésére. A kor legmagasabb színvonalán dolgoztak. Olyan híd épült, amely összekötötte a hegységet a síksággal, vagyis lehetővé tette a gazdasági cserét a középkori történelmi központ és a modern, dinamikusan fejlődő sertés-, juh-, gyapjú- és gabonakereskedelmi központtal.”

„A Lánchíd az én politikai thermométerem” – idézte a történész Széchenyit. „Magyarország nem volt, hanem lesz – Széchenyi István gróf ebben hitt.”

Széchenyi István szellemi örökségének kézzel fogható részét képezik levelei is. A gróf levelezéséről Szabó Szabolcs karnagy, irodalomtudós beszélt az idei Harkányi Szabadegyetemen. Mint mondta, a levelek nemcsak kortörténeti, de irodalmi és nyelvi szempontból is értékes alkotások, gyakori bennük például a barokkos körmondat, amely tudatos stilisztikai választás eredménye.  
Történelmi és hétköznapi pillanatokat egyaránt őriznek a levelek, Szabó Szabolcs elmondta, az önözést Széchenyi István szorgalmazta, aki nem mellesleg a nyelvújításkor köznyelvi rangra emelkedett tiszai nyelvjárást dunántúli elemekkel gazdagította.

És hogy kikkel levelezett? Többek között Kazinczy Ferenccel, Berzsenyi Dániellel, Esterházy Pál herceggel, Kossuth Lajossal, Deák Ferenccel és William Tierney Clarkkal, a Lánchíd majdani tervezőjével. „Mer véleményt kifejteni, de szerény és tiszteletteljes is minden levelezőpartnerével. Berzsenyinek, a nehezen élő költőnek közvetlen hangnemben ír, egyébként pedig jellemző, hogy humorral. Vásárhelyi Pálnak, a Tisza szabályozását végző és a Duna vaskapui vízi útjának kiépítését segítő vízépítő mérnöknek tízezer pengő felajánlást tesz, hogy tegyen vele, mint Krisztus a két hallal és öt kenyérrel.”
A magánlevelek között találhatók a gróf Béla fiához írt 18 pontban összefoglalt intelmei is. „Pazarló, lusta, műveletlen, hiú, beképzelt, felszínes, lassú gondolkodású gyerek volt apja szerint, mégis valahogy embert faragott belőle” – mondta Szabó Szabolcs.

Megrendítő a báró Adolf Thierry rendőrminiszterhez írt levele is, melyet Széchenyi már a döblingi szanatóriumból, későbbi öngyilkossága színhelyéről írt 1860-ban. Ebben szerepel kérése: „feleségemet házkutatással ne zargassák”. Halálának körülményeiről egyébként naplója is sokat elárul, melyben azt írta: „nem tudom megmenteni magam”.
 

Gróf Széchenyi István négy évtizednyi aktív közszolgálat és tizenegy szanatóriumban töltött év után hunyt el. Szabó Szabolcs zárszavában két meghatározó gondolatát idézte:

„Nem tenni, amikor tenni kellene: bűn.”

„Jó hazafinak lenni vajmi nehéz, kivált Magyarországban, de azért még nem lehetetlen.”
Képek és videó: Füle Tamás