Boldogságfüggők

„A boldogság a katasztrófák üzemzavara” – idézte édesanyját Szabó Magda író. „A boldogság oly egyszerű dolog” – vélte Reményik Sándor költő. Igazuk van? Nincs? A boldogságról morfondíroznak a reformátusok a Művészetek Völgyében. A taliándörögdi templom tövében boldogságfüggőkert várja a látogatókat. Érdemes benézni.

A Művészetek Völgyében idén is benépesül a taliándörögdi református templom udvara, valamint a kántortanító egykori háza július 22-31. között. Bölcsföldi András református lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisa és munkatársai aprócska oázist varázsolnak a völgy nyüzsgésébe péntektől jövő vasárnapig.
– Immár tizenöt éve vagyunk jelen református programokkal a Művészetek Völgyében, amely a Balatonfelvidék három faluját: Kapolcsot, Vigándpetendet és Taliándörögdöt foglalja magában – mondja a lelkipásztor.

Boldog vagy?
Úgy tartják, hogy mindenki a boldogságot keresi, de hogyan lehet ezt bemutatni?
– Gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy a boldogság az életcélom. Aztán, ahogy teltek az évek, felnőtt fejjel azt vettem észre, hogy nem mindenkinek a boldogság a célja. Néhány embernek egészen más: mondjuk a túlélés vagy a karrierépítés. Ha megadatik a boldogság, örül, ha nem, akkor szomorkásabb az élete. Sokan nem is szeretik elővenni a boldogság kérdését, éppen azért, mert hiányzik az életükből. Amikor két ember találkozik, megkérdezik egymástól, „Hogy vagy?” De ezt a kérdést átfordíthatnánk úgy is: „Boldog vagy?”

Sírásban boldogság?
Sokféle válasz létezik, azonban az emberi válaszok valahogy egészen mások, mint Jézusé. Mi sokszor a rózsaszín, gondtalan, felhőtlen állapottal azonosítjuk a boldogságot.
– Jézus sokkal tágabb kontextusba helyezi a boldogságot, hiszen mi a síró emberre, az üldözöttre bizonyára nem mondanánk, hogy az boldog. Jézus szerint azonban egy számít: az, hogy Isten országa felé tartunk-e. Mert ha igen, akkor lehet a sírásban, a lelki szegénységben is olyan erő és hatalom, hogy valaki boldog lehet, még akkor is, ha az emberek többsége szerint nem az. A boldogság megfogalmazódhat egy tűzszünetben, ha háború van, lehet boldog valaki egy pohár víztől vagy jó alvástól is – véli Bölcsföldi András.

Göndör mosoly
A boldogság széles spektrumát mutatja be a taliándörögdi református udvar a Művészetek Völgyében. Votin Dóra festőművész Jézus nyolc boldogságmondásához festett képeket, installációkat. Kő Boldizsár szobrászművész, játszótértervező installációkat készített a boldogságról. Füle Tamást, a Parókia portál szerkesztőségvezetőjét Gyökössy Endre református lelkipásztor boldogságmondásai ihlették meg, ezekhez készített fotókat. A református udvar egész nap és este kávéházzal várja a látogatókat, ahol egy jó kávé vagy limonádé mellett lehet nagyokat beszélgetni, vagy egyszerűen csak hallgatni. De hallgatni nemcsak a göndör mosoly nevet viselő kávéházban, hanem a mesesátorban is lehet, ahol a mesék is természetesen a boldogságról szólnak.

Az udvarnak idén Függőkert nevet adtuk, mert azt gondoljuk, hogy a boldogság függő viszony – mondja a lelkész. – A református udvarban azt szeretnénk bemutatni, hogy az igazi boldogság az, ha valaki Istentől függ.

A taliándörögdi református templomban a Völgy mindkét vasárnapján, július 24-én és 31-én is lesz református istentisztelet délelőtt fél 10-kor, ahová mindenkit szeretettel várnak.

Képek: Füle Tamás

Csatolt állományok