Karácsony a múzeumban

A Bibliamúzeummal közös kisfilmünkben arra keressük a választ, hogyan lett része az életünk Isten történetének. 

A Ráday Gyűjtemény Bibliamúzeuma időről időre kiválasztja  az évszak műtárgyát, amely valamiképpen kötődik a Szentíráshoz. A sorozat záró epizódja rendhagyó lett: az ünnepre hangolódva bejártuk a múzeumot, hogy felfedezzük, miként ismerhetünk a Megváltó születéséről elmesélt történetben saját történetünkre.

Amikor belépek egy múzeumba, van, hogy fél napra elragad a kiállított tárgyak varázsa. Könnyű azonban elveszni a részletekben. Ki tudja már, melyik darab az idő melyik szeletéhez tartozik, és a kirakós többi eleme hogy kapcsolódik hozzá?

Könnyű elveszni a Bibliában is, amelynek egyes könyvei sokszor szürkén, látszólag nem illeszkedve sorakoznak egymás mellett. A Bibliamúzeumban megelevenednek ezek a könyvek, és mindegyik új színnel gazdagítja ugyanazt a történetet.

Ez a történet egy kertben kezdődött, a konfliktus pedig egyetlen fánál bontakozott ki. A bűnbe esett ember nem maradhatott ebben az állapotában halhatatlan, de kapott egy ígéretet: az asszony utódjáról, aki a kígyó fejére tapos.

Sok évvel később egy pásztor a csillagos ég alatt szintén hallotta Isten hangját. Felfoghatatlan mennyiségű utódról szólt az ígéret, amely be is teljesedett. Ábrahám leszármazottai annyian lettek, mint égen a csillag, és általa nyert áldást a föld minden nemzetsége.

Mert az élet, ha gyarapszik is, nem teljes, amíg az ember valóságosan nem szabad. Ezt élték át Ábrahám utódai, akiket Isten kiszabadított az egyiptomi fogságból. A halál angyala elkerülte a házakat, amelyeknek az ajtófélfáját bekenték az áldozati bárány vérével.

A szabadítás ígérete hit által bárkié lehet, aki felismeri, hogy Jézus Krisztus ez a bárány, Ő a Szabadító.

Ahogy a pásztoroké is azon a betlehemi éjszakán, amikor angyalok hirdették az örömhírt: megszületett a megígért Megváltó. Az egész emberiséget jött kiszabadítani a bűn és a halál fogságából, az Istentől való elszakítottságból.

Valaki egyszer azt mondta, hinné, hogy Isten létezik, ha megjelenne közöttünk, és lehetne vele beszélni. Mindez megtörtént. A történet egy fánál kezdődött és egy fán érte el a tetőpontját. És folytatódik – velünk.

Karácsonykor a fenyő az örök élet örömével illatozik. A tüskék a bűnre és az értem vállalt szenvedésre emlékeztetnek. A girland a kígyót, az angyal a betlehemi éjszakát, a fényfüzérek a feltámadás reménységét jelképezik.

A színes gömbök pedig a Könyvek Könyve Isten történelmen átívelő szabadításának fejezeteit.

Júdás levele és a Jelenések könyve között kap helyet a mi életünk fejezete. Vajon mi íródik a lapjaira? Hogy alakul a mi történetünk? Átéljük-e a felkínált szabadulást?

 

Szöveg: Jakus Ágnes
Videó: Tímár Benjámin

A Bibliamúzeum további kisfilmjeit itt tekintheti meg.