A bázis

Ne a szuper nagyhatalmak által megálmodott holdbázisokra gondoljanak, ne is egy katonai támaszpontra, csupán egy falura, ami Pest megye térképén talán éppen akkora lehet, mint egy aprócska gomba.

Sokaknak a talajt, a biztonságot adja a Pest megyei református közösség. A gombaiak valódi élő gyülekezetet alkotnak, együtt élnek a háromezer lelkes faluval. Akik évtizedek óta ott élnek, el sem tudják képzelni, hogy máshová tartozzanak, akik pedig kirepültek, azt mondják, jó visszatérni a „bázisra".

Mosolygó gyülekezet
– Akkor is tudok táplálkozni a gombai református közösségből, ha éppen nem vagyok otthon. Már kétlaki életet élek, Pesten dolgozom, de mindig jó visszatérni és magam mögött tudni a gombai hátországot, a bázist – mondja Tasi Péter, aki a mai napig is aktívan részt vesz a helyi református ifjúság életében.
– Egy ifi életében is vannak hullámvölgyek, de én pont jó periódusban kerültem ide, akkor kezdődtek a nyári táboraink, ami jól összekovácsolta a társaságot, azóta is rendszeresen találkozunk és eljárunk templomba. A faluban sok a fiatal, ez meglátszik a gyülekezeten is.
Péter szerint a jó gyülekezet az, ahol „történnek a dolgok", néha ezért ki kell mozdítani az embereket a megszokott sémákból. A hagyományok stabil támpontot adnak, az újdonságok pedig impulzusokat. Azt szeretem, ha mosolyog a gyülekezet – teszi hozzá a tanárként dolgozó fiatal.


Emberek és életek
Gombán ezen a héten esti beszélgetésekkel próbálták megszólítani a helyieket, és a környékbelieket a reformátusok. Hitről, önértékelésről, gyógyulásról, játékról, családról és sok más fontos dologról meséltek, beszélgettek vendégeik: Gundel Takács Gábor televíziós, Szurkos Emőke pszichológus, Kispál Gábor DJ és Levente Péter színművész. A rendezvényházban tartott programokra sokan ellátogattak, nemcsak gyülekezeti tagok, hanem más érdeklődők is.

Nincs vasárnap templom nélkül
– Nagyon jól megértjük egymást a fiatalokkal a gyülekezetben. Ők rendkívül agilisak és előkészítik nekünk mindazt, amit mi a korunk miatt már nem vállalnánk. Hipp-hopp, fordulnak és már kész is van egy ilyen nagyszerű hét programja, mint a mostani – mondja Tóth Lajos, aki negyvennyolc éve presbiter Gombán. A 73 éves férfi azt meséli, hogy korábban nagyon határozott lelkész, Pintér Béla állt a gyülekezet élén, a mostani pedig a szeretetével irányítja a közösséget.
– El sem tudom képzelni, hogy máshová tartozzak. Számomra már nem is vasárnap az, ha nem megyek templomba.

Aki keres, talál
Összetartó, szeretetteljes gyülekezetként jellemzi a gombai református közösséget Molnár Irén, aki gyerekkora óta aktív tagja a gyülekezetnek. A tanítónő arról beszél, hogyha valaki bajba kerül, azonnal segíteni próbálnak.
– Nálunk, aki akarja, biztos, hogy megtalálja a maga csoportját, beszélgetőpartnerét. Vannak alkalmak fiataloknak, időseknek egyaránt. Ez a hét azért is különleges, mert nyitunk a világ felé és próbálunk olyanokat is bevonzani, akiknek a templom még kicsit idegen. Most semleges helyen találkozhatnak velünk, megismerhetnek minket, és örülök, hogy új arcokat is látok. Remélem vasárnaponként a templomban is találkozhatunk majd – fűzi hozzá.

Mindenki megtalálja a helyét
Vasárnaponként akár százhúszan-száznyolcvanan járnak templomba – mondja Ács Mihály lelkipásztor, aki tíz éve teljesít szolgálatot feleségével együtt Gombán.
– Erős és nagy gyülekezetet vettem át elődömtől. Harminc presbiterünk van, mindannyian férfiak. Sokat beszélgetünk arról, hogyan fogadjuk az új betérőket, vagy éppen a vendégeket. Számos betelepült család találta már meg a helyét közöttünk.

Bár a hagyomány szerint a férfiak és nők külön padsorokban ülnek a templomban, ha véletlenül valaki a más helyére ül, a lelkész szerint senkit nem tanácsolnak el onnan, hanem udvariasan fogadják. A lelkipásztor büszkén mesél a település református iskolájáról is, ahová 180 hittanos jár, így utánpótlásban nincs hiány.

Gombán pénteken és a hétvégén is folytatódik az Emberek és életek programsorozat. Pénteken kenyai est, szombaton családi délután, vasárnap pedig úrvacsorás istentisztelet lesz teológusok szolgálatával. A programokra mindenkit szeretettel várnak. 

Fekete Zsuzsa
Fotó: Majorné Bakos Edina