A Harangszó augusztusi második számából

Augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét számtalanszor megtépázta és eltorzította a történelem alakulása. Ezt a folyamatot kíséri végig Csohány János egyháztörténész István király ünnepéről című írásában.

Újkenyér ünnepe kapcsán a hálaadás érzéséből születő adakozásra emlékeztet vezércikkében Ifj. Tolnay István. Írásának címe: Hála-adás. Szintén e témát tárja elénk igei gondolatfűzérében A Lélek csendje rovat szerzője, Balázsné Kiss Csilla.
Ismét jelentkezik a lap Református egység címet viselő rovata, melyben ezúttal a királyhágómelléki és a tiszántúli nőszövetségek debreceni találkozójáról olvasható egész oldalas tudósítás Tóth Zsigmond és Szécsi Andrásné tollából.
A 21. érmelléki kórustalálkozóról számol be Hermán Csaba az Éneklő egyház rovatban. Ugyanott a Zilahi Egyházmegye kórustalálkozójának részleteit ismerteti Orosz Otília Valéria.
Vetés, Bere, Csomaköz, Magyarcsaholy, Piskolt és Hadadnádasd temploma szerepel ezúttal Emődi Tamás sorozatának legújabb részében, melyben a Partium református műemléktemplomait mutatja be, a lap Hit és kultúra rovatában.
A Hadadon tartandó egyházkerületi presbiteri konferencia részletes programja mellett a Karcagon tartott Kárpát-medencei presbiteri konferenciáról számol be a Presbiter oldal.
A Mozaik oldalon Makay Botond anekdotája és Kupán Árpád könyvismertetője olvasható.
A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

Csatolt állományok