– Gyere be rajzolni, kapsz érte egy csokit!
– Nem tudok én rajzolni, hehe, úgy is lehet?
– Persze. Ezzel én is így vagyok. A lényeg, hogy rajzolj, aztán ha kész, ki is tesszük.
– Van valami téma is?... 

Általában így kezdődött el egy beszélgetés június utolsó négy napján Sopronban, a VOLT fesztiválon, a KözösPont sátránál. A KözösPontban katolikus, evangélikus, református keresztény fiatalok szolgálnak. A feladatuk természetesen nem a fesztiválozók ingyen csokival való ellátása, többet akarnak, beszélni a betérővel, párbeszédet kezdeményezni.
– A lényeg, hogy a fiatalok lássák, hogy a keresztények nem életidegen, szemellenzőt viselő emberek. Fontos, hogy a saját környezetükben lássák, hogy nem élünk mi más életet, mint ők, csak van benne egy kis plusz. –  fogalmazza meg a fesztiválmisszió lényegét az egyik ott szolgáló egyetemista.

A rajzok, a beszélgetések minden esetben egy témához kapcsolódnak. Első nap a kihívásokról volt szó, aztán a mindennapi harcainkról, majd kudarcokról és sikerekről, végül a talpraállásról - szép íve az életből fakadó küzdelmeknek. Minden napra egy közös pont, ami összeköti a sátorba tévedőt és az őt fogadó fiatalt. 

Persze nem szabad semmit sem erőltetni, megesik az is, hogy csak egy pár perces röhögés lesz a dologból, nem probléma ez sem, nincs görcs vagy teljesítménykényszer. A feladat így is nehéz, egy ezrektől nyüzsgő, koncertzajos fesztiválon kell elérni, hogy valódi, mindent kizáró beszélgetés jöjjön létre - komoly munka ez az itt szolgálóknak, több órán keresztül, sokszor harminc fok felett. Módszer nincs, a recept pedig ennyi: "Te, aki ide beültél, érdekelsz, bárhonnan érkeztél, bármiből jöttél és nem meggyőzni akarlak, csak beszélni veled, akkor, ha akarod." És sokan akarják, sokszor már a csokit is elfelejtik az először csak a rajzba, majd a beszélgetésbe merülők. 

Van, aki provokálna, de egy idő után feladja, látva, hogy a vele szemben ülő nem partner a vitában. Van, aki kérdez. Van, aki mesél. Aztán van, aki vissza is tér, a következő alkalommal is, hogy folytassa a mesét, majd az azt követő napon is ugyanez történik. Mert megéreznek valamit. A meglepetésen túl, hogy a sátorban szolgáló keresztények feltörik az előítéleteket, megsejtik, hogy van még itt valaki, a közöspontos odafigyelésében, nyitottságában, türelmében, derűjében, együttérzésében. Krisztust viszi oda a VOLTra (aztán az idei nyáron még a Szigetre, a Hegyaljára) a KözösPont misszió. 

Ez az egész nem több, mint egy nagyobb sátor egy kis előtérrel. Nincsenek nagy hangszórók, vadul vakító fények. De nincs is erre szükség, nem a nagyszínpaddal akarnak versenyezni, másról van itt szó. Nem is kötelező ide betérni, ez egy választható állomás. Így is sokan megfordulnak itt, egyesek már ismerősként jönnek, tavaly is rajzoltak, beszélgettek, kíváncsiak, mi fog történni most. Mások csak beesnek, egyedül, vagy társasággal. Jönnek a fesztiválozó hívők, ismeretlenül is töltődni egy kicsit. Nincs két ugyanolyan betérő, nem lehet tudni, kit sodor oda legközelebb a fesztivál. 

A KözösPont azért is különleges, mert olyan hely, ahol nem a lelkészek vannak a frontvonalban – és talán ez adja az erejét.
A meglepetés erejét, mert az egyházat messziről szemlélők meglepődnek ezen, hisz általában idős papokat, szerzeteseket, hivatalos egyházi személyeket várnának.
A sátorban aztán ugyanolyan egyetemisták, fiatal felnőttek ülnek le hozzájuk, mint ők, olyanok, akik még koncertekre is eljárnak, csak a póló különíti el őket, amin ott van, hogy KözösPont, meg a hitük. Bár a hit nem elkülönít, most nem, inkább összekapcsolni akar. Ezért misszió, a jelenlét missziója – már a kétezres év nyara óta, amikor is pár keresztyén fiatal kiment a Diákszigetre szolgálni. Aztán a dolog kinőtte magát, egyre szervezettebben, egyre több helyen, mind több emberrel folytatódik ugyanaz. Megkereseni a KözösPontot és felmutatni azt. 

– Most komolyan kirakjátok?
– ?
– A rajzomat. Ide.
– Persze, mindjárt teszem is fel.
– Durva! Holnap mi lesz a téma?
– Sikerek és bukások.
– Aha. Na erről is lenne mit… Lehet, visszanézek. Itt leszel te is?...

Bella Péter