A völgy

Sokak számára a Művészetek Völgye egyet jelent a kapolcsi főutca forgatagával. Pedig idén is van még sok látnivaló azon túl is. Taliándörögdön a református templom udvarán például három nagyon ígéretes kiállítás bújik meg. Ide is várják a látogatókat egészen augusztus 5-ig.

Az aprócska templom udvarát évek óta programokkal lakja be egy kis református csapat, akik kiállításokkal, játékokkal és koncertekkel várják a látogatókat. Az idei Művészetek Völgyére még tovább bővült és színesedett a kínálat.

Agora
Az Agora az a közösségi tér, amely találkozásoknak, a kultúra és a közösség megélésének, akár a játéknak is a tere – mondja Bölcsföldi András lelkipásztor, a református csapat összefogója. Több éve hoz kiállításokat a völgybe, idénre pedig egy válogatással készült az eddigiekből: lehet különleges bábukkal sakkozni, novellákat olvasni, sorba rendezni a Biblia könyveit, vagy fotózkodni Kálvinként. Mindezt pedig az észrevétlenül elkezdett beszélgetések teszik igazán értékessé.
A piactér közepén egy hatoldalú pad hívogat, közepén egy szökőkúttal, e köré rendeződnek a játékhelyszínek, árusítóasztalok és a szervezők reményei szerint a látogatók is e körül fognak beszélgetni, olvasni vagy éppen játszani.

Szóvirágos olvasókert
A szirmokon kóstolók állnak egy-egy cikkünkből, amelyek természetesen visszakereshetőek teljes egészében. Így ha valakit megérintett egy téma, utánamehet, vagy csak bóklászhat a virágok között. Aki eddig rászánta az időt és belemerült, nem bánta meg. A színes, látványos olvasókert egyaránt sokat adhat hívőknek, keresőknek, vagy a vallási témákat kerülőknek is, mert nem csak hittel és az egyházzal, de életmóddal, művészetekkel vagy a társadalommal is sok írás foglalkozik.

Csenddé lett
Az udvaron álló üres, romos épületet kelti új életre Füle Tamásnak, a Parókia portál szerkesztőségvezetőjének kiállítása. A videóisntallációkból álló tárlat megidézi nekünk az egykori kántortanítói lakás hangulatát. Mozgássá, képpé és hanggá teszi azt, ami azóta csenddé lett. Várják a látogatót, aki szemlélődhet múlt és jelen küszöbén.

A hangosabb nyári fesztiválokon megszokott már a KözösPont misszió jelenléte, hasonló szerepben van ez a református csapat a Művészetek Völgyében, ahol évről évre megbizonyosodnak afelől, hogy az emberek nyitottak a beszélgetésre Istenről és hitről. A szervezők is számolnak a csapattal és örömmel veszik a református jelenlétet. 

Pete Violetta