Az ország legjobb diáktőzsdései

Idén 430 középiskolai csapat vett részt a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) 11. alkalommal megrendezett tőzsdejátékán. A versenyt a Kecskeméti Református Gimnázium csapata nyerte.

A kecskeméti gimnazisták Bozsik Marcell biztatására neveztek be a tőzsdejátékra. A fiú az interneten olvasta a felhívást, és mivel érdekli a pénzügyi világ, szívesen belemélyedt a szakirodalomba. Elárulta: nem kizárt, hogy felnőttként bankár, illetve valamilyen gazdasági szakember válik belőle.
Jó volt a csapat, a saját szakterületén mindenki megállta a helyét. A csapatkapitány a pénzügyekre, bankvilágra vonatkozó elméleti tudást vitte a közösbe, az aktuális gazdasági hírekből Tamaskó Péter volt naprakész, a húzós történelmi kérdéseket Péczka László válaszolta meg, s a prezentációknak is ő volt a mestere. A nevezéshez egy tanárra is szükségük volt. Szabados László történelem-földrajz szakos tanár, könyvtáros vállalta a feladatot.

– Különösebben nem értek a pénzügyekhez, a srácok motiváltak, hogy ássam bele magam a témába. Hasznos volt kiművelődni ezen a terülten, a minap sikerült is olyan kérdést feltettem egy bankban, hogy csak nézett az ügyintéző – árulta el a tanár úr.

Az országos verseny még tavaly októberben indult. A selejtezőben online teszteken mérték össze tudásukat a csapatok, majd számítógépes szimulációkkal is találkoztak, melyek megoldását interaktív e-könyvek segítették. Ezzel párhuzamosan zajlott az Erste Trader online platformon folyó tőzsdejáték. A versenyzők a devizapiacokon és a világ közel harminc tőzsdéjén vásárolhattak értékpapírokat. Minden csapat 50 ezer dollár tőkével (virtuális pénzzel) indult a tőzsdén, amit élesben „forgattak". A kecskemétieknek egy ízben sikerült 70 ezer dollárra felturbózni a számlájukat.

A verseny döntőjét március 3-án, szombaton tartották a budapesti Nemzetközi Bankárképző Központban. A közel kétmillió forint összdíjazású döntőben a zsűri nemcsak a diákok elméleti tudását, hanem kreativitását, problémamegoldási képességét is tesztelte, illetve szituációs feladatokkal igyekezték imitálni a befektetésekkel foglalkozó szakemberek mindennapjait. A végig kiélezett küzdelmet a kecskeméti „New Deal" csapat nyerte. A tőzsdejáték második helyezettje az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium, harmadik helyezettje a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola csapata lett.

A református gimnázium diákjai értékes nyereményekkel tértek haza a fővárosból: kaptak egy-egy okostelefont, részt vehetnek egy 100 órás brókervizsgára felkészítő tanfolyamon, látogatást tehetnek a Magyar Nemzeti Bankban, a Központi Elszámolóház és Értéktárban, valamint a Budapesti Értéktőzsdén. E mellett az egyik banknál nyári gyakorlatra várják őket. 

Forrás: baon.hu

Képek: baon.hu, fn.hir24.hu