"A legcsodálatosabb emberek, akiket ismerünk, azok, akik megismerték a vereséget, megismerték a szenvedést, a küzdelmet, a veszteséget, és megtalálták a kiutat a mélyből. Ezek az emberek olyan szinten értékelik, érzik és értik az életet, hogy az könyörülettel, kedvességgel és mély, szerető gondoskodással tölti el őket. A csodálatos emberek nem csak úgy vannak." Elizabeth Kubler Ross
Jézussal álmodjatok!
Jézus társaságához tartozni a legcsodálatosabb dolog a világon – mondta a dunamelléki püspök azon az istentiszteleten, ahol tizenegy lelkipásztort szenteltek fel a Nagyvárad téri református templomban november 8-án, csütörtökön Budapesten.

A lelkészség nem a „jó fejségről” szól – mondta Szabó István a felszentelendő lelkészeknek. Hozzátette: a lelkipásztorokat számos kísértés érheti majd az életben, amikor „erre-arra kérnek.”
– Ne jó fejek akarjatok lenni, hanem Jézus követői – tette hozzá Szabó István. A püspök az istentiszteleten Lukács evangéliuma 5. része alapján hirdette az igét.

A közgyűlés 8. számú határozata alapján ünnepélyesen felszentelték a következő lelkipásztorokat: a Bács-Kiskunsági Egyházmegyéből:Halasz Noémi, Kiskunmajsa, Dr. Imre Zita, Dunaszentbenedek, a Budapest-Déli Egyházmegyéből Bob Ilona Enet, Bp-Külső-Kelenföld, a Budapest-Északi Egyházmegyéből Kaszóné Kovács Karola Ágnes, Bp-Józsefváros, Nyikos András, Bp-Mátyásföld, Szetey Szabolcs, Bp-Óbuda, Tarcsáné Jankó-Szabó Csilla, Bp-Külső-Józsefváros, a Délpesti Egyházmegyéből Kissné Tóth Emese Tünde, Ráckeve, László Emőke, Nagykőrös, Tamás Balázs, Kiskunlacháza, a Tolnai Egyházmegyéből Molnár Zsolt, Fadd.


Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás