"A legcsodálatosabb emberek, akiket ismerünk, azok, akik megismerték a vereséget, megismerték a szenvedést, a küzdelmet, a veszteséget, és megtalálták a kiutat a mélyből. Ezek az emberek olyan szinten értékelik, érzik és értik az életet, hogy az könyörülettel, kedvességgel és mély, szerető gondoskodással tölti el őket. A csodálatos emberek nem csak úgy vannak." Elizabeth Kubler Ross
Új gyülekezet-kezdeményezés Tolna megyében
Két tucatnyi részvevővel megtartotta első istentiszteletét a Lengyeli Református Misszió a Faluházban.
A kisebb gyermekek a nagyterem sarkában szőnyegen játszottak, miközben a serdülők és felnőttek megemlékeztek az Úr Jézus mennybemeneteléről. Mivel már 9 órakor kezdődött el az összejövetel, a záró ének és az áldás után még bőven maradt idő beszélgetésre, a kapcsolatok ápolására.
Tolna megye legmagasabban fekvő településén már az ezredforduló óta havi rendszerességgel ősszegyűlnek különböző felekezetű háttérrel rendelkező emberek a Biblia közös tanulmányozására, megbeszélésére. Egy részük helyi lakos, más részük pedig rokoni, baráti vagy iskolai szálakkal kötődik a faluhoz. Idén januárban érettnek látták az időt arra, hogy istentiszteletek szervezésével megtegyék a következő lépést afelé, hogy – reményeik szerint – a jövőben önálló gyülekezet jöhessen létre a faluban.
Jelenleg a bonyhádi református egyházközség prédikáló-állomásaként működik, az adminisztratív és lelki vezetésre az egyházmegye missziói munkatársa, a Hollandiából származó Marco de Leeuw van Weenen kapott megbízást. Jelenleg kéthetente tart istentiszteletet és bibliaórát, nyáron pedig a tervek szerint gyermektáborra, illetve ruha- és könyvvásárra is kerül majd sor.
Pünkösd első napján lesz a következő istentisztelet, majd ezt követően minden második héten.

További információk:
Marco de Leeuw van Weenen, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa
(mobil: 0630 348 9990).