Volt hatás

Nemcsak a sztárokat, énekeseket, zenekarokat, hanem a református egyház Kontrasztkiállítását is sokan megnézték a VOLT fesztiválon. Hazánk legnagyobb könnyűzenei rendezvényére 95 ezren látogattak el a múlt hétvégén Sopronban. A Kontraszt a budapesti Pozsonyi úti altemplomból költözött a fiatalok közé négy napra.

Altemplomból fesztiválra
A kiállítás anyagát Budapestről vittük el Sopronba a Dunamelléki Református Egyházkerület szervezésében.
A fesztivál területén belül a „Civilsziget" egyik sátrában kaptunk helyet, amelyben 5 'boxot' tudtunk kialakítani és ennek megfelelően 5 témához (családon belüli erőszak/példaképek, abortusz/születés, házasság/válás, függőségek, megváltás) kapcsolódtak kisfilmek és képek.

Volt hatás
Sok kérdéssel indultunk, mert ilyen jellegű fesztiválon még nem járt a kiállítás, de mindegyikre előre volt válasz Istennél. A speciális körülmények ellenére a kiállítás érezhetően elérte a kívánt hatást az elsősorban bulizni érkezett fiataloknál, a megdöbbentő üzenet sokszor visszatükröződött a sátorból kilépő szempárokon. Aki már látta a tárlatot arra számítana, hogy a helyszín és az üzenet között meghúzódó kontraszt miatt, a többség egyöntetű álláspontja az lenne, hogy felesleges elhozni egy ilyen kiállítást egy fesztiválra. Bár akadtak a látogatók között olyanok, akik így vélekedtek, ugyanakkor sokan kiemelték, hogy milyen jó, hogy egy ilyen kiállítás is helyt kapott a VOLT-on. Sőt volt, aki többször is visszajött, ráadásul sokszor nem egyedül, hanem fesztiválozó barátaival.

 

Nem utasítottak vissza
A budapesti tapasztalatok megerősítettek minket abban, hogy mennyire fontos a látogatókkal való beszélgetés. Éppen ezért a VOLT-on is ügyeltünk arra, hogy mindenkivel legyen lehetőségünk külön beszélgetni a látottakról. Örvendetes, hogy szép számmal akadtak hosszabb, olykor egy-két órás beszélgetések is élethelyzetekről, hitről, Istenről, egyházról és sor kerülhetett személyes bizonyságtételekre is. Külön élmény volt megtapasztalnunk, hogy milyen fontos a személyes hívogatás, megszólítás. Egy-két munkatárs ugyanis váltásban azzal volt elfoglalva, hogy a sátor közelében járókat beinvitálja a kiállításra és számunkra volt megdöbbentő, hogy alig akadt valaki, aki visszautasított volna őket.

Jövőre is
A Kontraszt-csapat nagyon jól érezte magát, hiszen nemcsak a látogatók, hanem mi is sokat épültünk a szolgálatunk közben. Örülünk annak, hogy a VOLT szervezői – informális ígéretük alapján – visszavárnak minket jövőre is.
Külön köszönet imatámogatóinknak és az Ökumenikus Ifjúsági Iroda által szervezett KözösPont sátor csapatának, akik megosztották velünk fesztiválos tapasztalataikat.

Ráth Olivér kiállításvezető

A budapesti Kontrasztkiállításról bővebb információt itt olvashat.

Az alábbi linkeken a Parókia Portál néhány korábbi beszámolóját olvashatja a Kontraszt kiállításról.

Kiélni, átélni, túlélni 

Megrázó kontrasztok

Hogyan hatnak a kontrasztok?